A Jégvarázs (Frozen) című új Disney-film ugrott a magyarországi mozijegy-eladási toplista élére, az országosan 49 moziban vetített alkotás 56 ezer 136 nézőt vonzott – derül ki a 2013. december 9-én közzétett látogatottsági adatokból. A Coming out című új magyar film az országos toplista második helyén nyitott első hétvégéjén, Orosz Dénes romantikus vígjátéka 22 ezer 661 embert érdekelt.
Csak összehasonlításképpen: Orosz Dénes legutóbbi és egyben első filmje, a Poligamy (szintén Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével) 28 077 embert érdekelt bemutatásakor 2009 decemberében, azonban a Coming out így is kiemelkedő eredmény a nálunk vetített filmek nézőszámát tekintve, különösen annak tekintetében, hogy magyar filmről beszélünk. A Coming out debütálásánál több nézőt csak az Üvegtigris 3 című film vonzott 2010-ban, amelyre közel 48 ezren ültek be nyitóhétvégén. Az utóbbi években a hazai filmek nézettsége nagyon leredukálódott, a legutóbbi bemutatók pedig szinte siralmasak voltak: az idei Oscar-nevezett, Karlovy Vary-i filmfesztiválon fődíjat nyert A nagy füzet című drámát 2397, az Isteni műszak című fekete-komédiát pedig 4995 néző tekintette meg első hétvégéjén.
A magyar box-office harmadik helyén áll Az éhezők viadala: Futótűz (The Hunger Games: Catching Fire) című film, amelyet most közel húszezren néztek meg. Másfél hónappal a bemutató után még (tíz ember híján) tízezer nézőt érdekelt a Last Vegas című Oscar-díjas sztárokat felvonultató vígjáték, amelyet már csak egy hajszál választ el a 200 ezres összenézettségtől Magyarországon.
A Maffiózok című sorozat néhai Tony Sopranóját alakító James Gandolfini (1961-2013) egyik utolsó filmje, a korlátozottan vetített Exek és szeretők (Enough Said) című vígjáték 3785 embert érdekelt.
Egyesült Államok
A Jégvarázs című előző hétvégén bemutatott animációs film előreugrott az amerikai toplista első helyére: a gyermekmese 31,6 millió dolláros bevételre tett szert ezen a hétvégén. A harmadik hete vetített Az éhezők viadala: Futótűz továbbra is jól teljesít, ezúttal 23 millió dollárt szerzett, így amerikai összbevétele már 335 millió dollár, világszerte pedig 672 milliónál jár – utóbbi igazán kiemelkedő teljesítmény.
Az amerikai toplista harmadik helyén nyitott az Out of the Furnace című dráma, amely annak ellenére, hogy az Oscar-díjas Christian Bale, Casey Affleck és Woody Harrelson a címszereplője, mindössze 5,2 millió dolláros bevételre tett szert, ami igazán nagy bukásnak számít. A Jégvarázs és Az éhezők viadalának második része annyi érdekelte a nézőket, hogy a film a kevés néző ellenére is a box-office harmadik helyét foglalhatja el. A lista negyedik helyére esett vissza a Thor: Sötét világ (Thor: The Dark World) című fantasy, amely 610 millió dolláros összbevétellel az idei év egyik legnagyobb bevételt hozó mozifilmje.
Bemutatták a Coen-testvérek Inside Llewyn Davis című filmjét, amelyet még csak négy moziban vetítenek, de mozinként 100 250 dollárt kaszált, ami igencsak jó teljesítmény.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?