Kim Dzsong Un kivégeztette nagybátyját

Kim Dzsong Un, az első számú észak-koreai vezető kivégeztette saját nagybátyját, Dzsang Szong Teket, a Nemzetvédelmi Bizottság alelnökét, jelentette az észak-koreai állami hírügynökség 2013. december 13-án.

Az állami televízió, a KCNA értesülései szerint a tábornagyot, aki Kim Dzsong Un utáni második legnagyobb hatalmú vezető volt az elszigetelt kommunista országban, azért ítélték halálra, majd végezték ki, mert az államhatalom megdöntésére tett kísérletet. A 67 éves politikuson múlt héten ütöttek rajta, egy pártülésről vezették ki egyenruhás katonák. Az ellene felhozott vádak elsősorban államellenes bűncselekményekkel gyanúsították, de korrupciót és romlott erkölcsű viselkedést is felhoztak ellene. A férfit ezt követően minden tisztségéből felmentették, és katonai rendfokozatától is megfosztották.

Az árulással vádolt nagybácsi volt a férje a néhai diktátor, Kim Dzsong Il még élő húgának. A kivégeztetett tiszt ügyének kapcsán Észak-Korea nagy számban rendeli haza a kínai Senjangban és Dadongban dolgozó külkereskedelmi képviselőket és üzletkötőket, akikre felelőségre vonás várhat.

Mészáros Márton

Dzsang Szong Tek észak-koreai katonai vezető (1946-2013)

Dzsang Szong Tek észak-koreai katonai vezető (1946-2013)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: