Meghalt Ferrari Violetta színésznő

Életének 84. évében elhunyt Ferrari Violetta magyar színésznő, az 1950-es évek egyik legnépszerűbb hazai színésznője – tudatta évfolyamtársa, Gordon Zsuzsa színésznő az MTI-vel 2014. január 24-én, egy nappal a művésznő halála után.

Ferrari Violetta 1930. április 25-én Hódmezővásárhelyen született egy magyar-olasz családban, pályáját hatévesen, gyermekszínészként kezdte a Pesti Színházban. 1949-ben a Madách Színház ösztöndíjasaként végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1950 és 1956 között a Nemzeti Színház tagja volt, ahol klasszikus és kortárs drámák női főszerepeit alakította. Időközben tucatnyi magyar sikerfilmben játszott, híresebb filmjei: Dalolva szép az élet (1950), Civil a pályán (1951), 2×2 néha 5 (1954), Feltámadott a tenger (1953), Gázolás (1955).

A művésznő 1956-ban, a forradalom után hagyta el Magyarországot – először Bécsbe, majd Nyugat-Németországban telepedett le. Ferrari Violetta rövid időn belül elsajátította a német nyelvet, és az NSZK ünnepelt musicalsztárja lett. Négyszázötven alkalommal alakított az Irma, te édes címszerepét, és jelentős sikereket ért el a színpadon a Kabaré Sally-jeként, valamint az egyiptomi királynő szerepében Georg Bernard Shaw Caesar és Kleopátra című drámájában.

Az 1989-es rendszerváltást követően rendszeresen hazalátogatott, 1997-ben végleg visszaköltözött Magyarországra. Utolsó filmszerepét, egy német film abszolút főszerepét 1983-ban játszotta, színpadra pedig 85’-ben lépett utoljára. Bevallása szerint súlyos pánikbeteg volt. Temetéséről később intézkednek.

Mészáros Márton

Ferrari Violetta magyar színésznő (1930-2014)

Ferrari Violetta magyar színésznő (1930-2014)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: