Törőcsik Franciska: “Könnyen elveszhet az ember”

Törőcsik Franciska színésznő nemrég végzett Novák Eszter és Selmeczi György osztályának legfiatalabb tagjaként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de már most komoly film- és színpadi szerepek állnak a háta mögött. A székesfehérvári Vörösmarty Színház 23 éves üdvöskéjével szerepekről és szakmáról beszélgettünk.

Törőcsik Franciska színésznő (Fotó: Lukács Dávid)

Törőcsik Franciska színésznő (Fotó: Lukács Dávid)

– Mivel foglalkoznak a szüleid?

Anyukám pszichiáter, apukám pedig egy gyógyszergyártó cégnél dolgozik. Sok orvos van a családban, de nekem eszembe sem jutott, hogy kövessem a példájukat, azt éreztem, hogy nem nekem való. Otthon soha nem kaptam meg, hogy válasszak rendes pályát, megengedték, hogy azt csináljam, amit szeretnék.Tulajdonképpen örültek, amikor közöltem velük, hogy megpróbálom a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, de szerintem ők sem gondolták, hogy felvesznek. Aztán mégis felvettek.

– És te gondoltad, hogy fel fognak venni?

Nem. Valahol mélyen viszont éreztem valamit. Egy időben elraktam azokat a ruhákat, amikről azt gondoltam egyszer még jók lesznek jelmeznek. Gondoltam hátha. 

– Mi volt az a pillanat, amikor először tudatosult benned, hogy színésznő leszel?

Földessy Margitnak van egy színitanodája, ahova hétéves koromban kezdtem el járni. Ott a legfontosabb dolog az improvizáció volt. Mindig nagyon vártam a foglalkozások napját, szerettem odajárni.

– Sokan megelégszenek ennyivel, és úgy gondolják, nem feltétlen van szükség papírra a tehetségük alátámasztása miatt. Te hogy látod?

Sok példa van arra, hogy kiváló művészek nem végeztek színművészeti egyetemet, ennek ellenére el sem tudom nélkülük képzelni a színházi életet. Úgy gondolom, sok tehetséges embernél alakul úgy, hogy nem veszik fel, talán mert, amikor felvételizik nem tart még ott, vagy az osztályfőnök ízlése más, mint amit ő képvisel. Az egyetemen sokoldalú képzést kaptunk, minden órán tanultam valami fontosat. Könnyen elveszhet az ember, ha nincs valami alap, amire támaszkodhat mondjuk egy nehéz helyzetben.

– Hogy talált meg az első filmszereped, a Napszúrás című kisfilm?

Felvettek az egyetemre, és még fel sem fogtam, máris kaptam egy telefont Horváth Lilitől, hogy szeretne velem találkozni egy szerep miatt. Elmentem, csináltak rólam fotókat, készítettünk egy próbafelvételt Péterfy Borival. Később Lili felhívott, hogy megkaptam a szerepet. Nagyon boldog voltam, ez nem kérdés.

– Voltak ellenérzéseid, amikor 18 évesen meztelen jelenetet vállaltál a Napszúrás című filmben?

Határozottan voltak ellenérzéseim. Kezdetben nem akartam megcsinálni, de amikor már több napja forgattunk, és kezdett fontos lenni nekem ez a történet, úgy gondoltam, megugrom ezt a lécet. Volt, hogy úgy éreztem, soha többé, aztán megint mást gondoltam, szóval ez változik az emberben. Én azt mondom, mindig az adott helyzetben kell dönteni. Mérlegelni kell, hogy fontos-e, hozzátesz-e az adott műhöz, vagy inkább elvesz, és leginkább azt, hogy van-e az embernek ereje, kedve hozzá, vagy az egész jelenet csak arról szólna, hogy színészként szégyelli magát.

– Természetesen akkor a színpadi vetkőzésekről is így vélekedhetsz.

– Igen. Mindig az adott munka, az adott életkörülmények határozzák meg. Volt olyan, amikor én éreztem, hogy adna az előadáshoz, ha a szereplőkön kevesebb ruha lenne. Például az Édes Anna próbafolyamata alatt Jancsi és Anna egyik jeleneténél úgy éreztem, hogy ha azt mondjuk fehérneműben játszanánk, azzal azt hangsúlyoznánk, hogy átmenetileg egyenlővé válnak a szerelemük által, mivel nincs rajtuk a társadalmi különbségeket jelentő ruha, és azt a szabadságérzést is erősítette volna, amit a szerelem okoz bennük.

– Visszatérve a karrieredhez, nem idegesít a „kis Törőcsik”, „nagy Törőcsik” megnevezés?

Meg szokták kérdezni, hogy is van ez a Törőcsik név, de szerintem a névazonosság a sorsomat nem fogja befolyásolni. Ha rokonok lennénk, az nyilván más lenne. Szerintem egy idő után az emberek túllépnek majd ezen. 

– Nem kerültél konfliktushelyzetbe amiatt, hogy valaki a szemedre vetette alaptalanul, hogy Törőcsik Mari lánya, unokája vagy, esetleg egyéb családtagja vagy?

Nem, mert tényleg azt érzem, hogy valaki azt gondolja, hogy én azért vagyok ebben, vagy abban a színházban, mert Törőcsik Mari rokona vagyok, akkor gondolja azt. Egyébként egyik nagy élményem volt a Swing című film forgatása, amelyben ő is játszik. Hihetetlen érzés volt megtapasztalni az ő közelségét, stílusát, humorát, és a történeteit hallgatni is szintén felejthetetlen. 

– Kitől kaptad a legnagyobb bókot életedben?

Azt kell, hogy mondjam, máris nagyon sok bókot kaptam ez alatt a rövid idő alatt. Néhányan megfogalmazták, hogy sok lehetőséget látnak bennem, az persze már más kérdés, hogy be tudom-e váltani a hozzám fűzött reményeket. De azért jól esik, hogy így gondolják, és hálás vagyok nekik, hogy ezt megosztották velem. Fontos ez egy pályakezdőnek.

– Előbb nyelvbotlásból majdnem álmokat mondtál az elvárások helyett. Milyen álmaid, célkitűzéseid vannak?

Igazából nem mondhatom, hogy meg tudnék fogalmazni hiányosságokat a szerepeimet illetően. Olyan szerepeket kapok, amelyek érdekesek, összetettek és tele vannak kihívásokkal. A legnagyobb vágyam szakmai téren talán az, hogy úgy tudjak játszani a színpadon, mint egy kisgyerek, önfeledten, de úgy, hogy ezzel ne csak magamnak, hanem a közönségnek is adjak valamit.  Ha ezt valaha elérem, akkor azt hiszem, hogy boldog ember leszek.

– Valaha felmerült benned, hogy nem a színészet, hanem másfele mész?

Abszolút. Az érettséginél elsőként jelöltem meg a Színműt, mert nem volt sanszos, hogy felvesznek, és természetesen azért, mert az volt a legnagyobb vágyam. Viszont a másik két helyen két japán szakot jelöltem meg budapesti egyetemeken. A gimiben tanultam japánul, és úgy alakult, hogy két hónapra ki tudtam menni Japánba nyelvet tanulni. Szerettem volna felvételizni japán szakra, és utána esetleg modellkedéssel, vagy ösztöndíjjal kijutni Japánba.

– Mi vonzott benne?

Amikor elmentek a szüleim a szülőértekezletre, és mondták, hogy van az a lehetőség, hogy japánul lehet tanulni, akkor úgy éreztem, miért ne ragadnám meg az alkalmat?! Beiratkoztam erre az órára, és valahogy nagyon megszerettem a nyelvet, a rendet a japán nyelvtanban,az írásjeleket.Teljesen kikapcsolt, ha írtam három sort a füzetembe ugyanabból a kandzsiból, és közben még meg is tanultam. Nem tudom, honnan jött az elkötelezettség és a kíváncsiság, de nem volt kérdés, hogy el akarom sajátítani, amennyire lehet. Amikor kijutottam Japánba, a kultúrával is jobban megismerkedhettem, ami szintén megfogott, de a vágy, hogy japánul tudjak beszélni, előbb született meg bennem.

– Nyilatkoztad, hogy szeretsz jegyzetelni az emberekről magad számára. Nem voltak írással kapcsolatos ambícióid, például dramaturgia, vagy forgatókönyvírás, hogy a szakmád közelében maradjunk?

Sokszor elgondolkozom, hogy az életemből, a környezetem életéből milyen jó filmet lehetne készíteni, de egyelőre kielégít a színészet, van benne bőven kihívás, ezért nem kacsintgatok másfele.

– Milyen most az életed? Ennyire filmszerű?

A saját életemben is vannak olyan dolgok, amiből lehet meríteni, de más emberek élete is foglalkoztat. Nem tudom, nem befogadni a körülöttem lévő világot. Az egyetem előtt nem volt bennem, hogy úgy figyeljem az életet, hogy ez mit jelentene a vásznon, vagy színházban, de most már nem tudok szabadulni ettől.

– Vannak félelmeid a szakmai teljesítményed, az öregedés, vagy egyéb dolgok miatt?

Az öregedés érdekes kérdés. Szerintem akkor marad mindig szép egy nő, ha elfogadja, hogy öregszik. Remélem, ha eljön az idő, nem készülök ki, nem fordulok ki magamból. Szakmai téren szerintem mindenkiben vannak félelmek. Estéről estére több száz ember előtt létezni, ha belegondolunk, ez már önmagában sokkoló lehet egyesek számára. De már kezdem megszokni. A drukk nyilván alkat függő is. Én nem vagyok annyira izgulós, de persze előfordul, és olyankor van, hogy örülök neki, mert segíthet az átélésben, és van, hogy zavar, mert nem tudok olyan oldott lenni, mint mondjuk egy próbán. De hát ez van, jobban járok, ha elfogadom, mint ha még a félelemtől is félek.

– A Vörösmarty Színház Pillangó című előadása kapcsán kérdezem, hogyan lett zenés-táncos színdarab egy Móricz-műből?

Igazából azt mondanám, Horváth Csabának van egy teljesen önálló színházi nyelve, amivel nagyon izgalmas volt találkozni nézőként és alkotótársként is. Az anyag már önmagában gyönyörű, és ehhez Horváth Csaba rendezése szerintem sokat tudott hozzáadni. Az a színház, amit ő képvisel, sok alázatot és önfegyelmet kíván, talán ennek köszönhető az, hogy ilyen jó közösség alakult ki a próbafolyamat alatt. Úgy érzem, a többi szereplő is szereti az előadást, és a közönség is.

– Milyen a légkör a Vörösmartyban mostanában?

 Amikor sok ilyen kiváló színész van egy társulatban, az már alapból nagyon izgalmas. Egy pályakezdő rengeteget tanulhat már abból is, hogyha látja, hogyan próbálnak a “nagyok”. Határozottan úgy érzem, már van egyfajta összetartás a társulat tagjai között, kíváncsiak vagyunk egymásra, nézzük egymás előadásait, kezdünk társulattá válni.

– Hogy látod, csak a helyiek járnak a színházba, vagy a fővárosból is érkeznek nézők?

Erre nincs rálátásom. Biztos, hogy Pestről, és máshonnan is vonzanak nézőket az előadások és a színészek. Jó lenne, ha el lehetne érni, hogy a fővárosból is lecsalogassuk az embereket, többek között azért, mert akkor többet mehetne egy-egy előadás. Most kb. 15 bérlet van, és nagyon rossz ilyen hamar elbúcsúzni egy olyan előadástól, amit az ember szeret.

– Milyen darabokat láttál az elmúlt időben?

A közös munka miatt Horváth Csaba munkásságával ismerkedtem. Nagy élmény volt a Godotra várva és A menyegző is. Ezen kívül Székesfehérváron a Lear király-t, az Örkény Színházban pedig a Meggyeskert című Zsótér-előadást láttam nemrég. Igyekszem sokat színházba járni, rengeteget lehet tanulni nézőként a színházról.

– Melyik filmszereped jön össze legközelebb?

Veszettek című játékfilmben kaptam másfél-két évvel ezelőtt egy szerepet Goda Krisztától. Ha minden igaz, idén nyáron elkezdődik a forgatás. Már nagyon várom, hogy elinduljon, de talán jót tesz a várakozás, addig legalább érik bennem a szerep.

– Hova szoktál járni kikapcsolódni, partizni, ha nem szerepet tanulsz?

Ha van időm, akkor moziba járni, olvasni szeretek. Sportolok, amikor csak lehet. Ha buli, akkor jobban szeretem a házibuli jellegű, személyesebb dolgokat. Nem vagyok az a nagy partiarc, inkább barátokkal ülök be valahova, mint, hogy hajnalig partizzak, de persze néha olyan is előfordul. Ja, és ha lenne rá lehetőségem, állandóan utaznék.

Budapest, 2014. február

Mészáros Márton

Törőcsik Franciska színésznő a Swing című film forgatásán (Fotó: Takács Attila)

Törőcsik Franciska színésznő a Swing című film forgatásán (Fotó: Takács Attila)

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: