Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című berlini filmfesztiválon díjazott filmje kellően szép számú nézőt vonzott a magyar mozikba, derül ki a hazai box-office listáról 2014. március 24-én.
A magyar mozik legnézettebb filmje továbbra is a 300: A birodalom hajnala (300: Rise of An Empire) című alkotás, immáron harmadik hete. A filmre már 121 ezer mozilátogató volt kíváncsi Magyarországon. A magyar nézettségi lista második helyén Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmje áll, amely a premiernapon – március 20-án, csütörtökön – a leglátogatottabb film volt. A 27 moziban vetített alkotást 14 817 néző tekintette meg, ami kiemelkedő szám egy olyan film esetében, amely nem kifejezetten közönségfilm, és amely ennyire sajátos, elvont világgal rendelkezik. Talán fővárosunk nevének említése, és a Ralph Fiennes, Jude Law, Tilda Swinton, Adrien Brody, Harvey Keitel, Willem Dafoe, Bill Murray, Edward Norton, Saoirse Ronan, Tom Wilkinson, F. Murray Abraham és Léa Seydoux karakterű világsztárokat felvonultató szereplőgárda győzhette meg hazánk fiait.
Harmadik helyen nyitott A beavatott (Divergent) új tinédzsereknek szóló fantasy-franchise, a szintén most bemutatott Pofázunk és végünk (Ride Along) címet viselő Ice Cube főszereplésével készült akció-vígjáték pedig a lista hatodik szereplője.
Egyesült Államok
Az Amerikában is most debütált A beavatott 56 millió dollárt keresett a hétvégén az amerikai mozikban, amely igazán szép eredmény. Második helyen a Muppets Most Wanted című animációs film nyitott 16,5 milliós jegyeladással. Őt szintén az animációs kategóriát képviselő Mr. Peabody és Sherman kalandjai (Mr. Peabody & Sherman) követi.
Bemutatták a God’s Not Dead című vallásos témájú filmet, ami 8,54 millió dolláros bevételt könyvelhetett el annak ellenére, hogy az ismeretlen Harold Cronk rendezésében szinte ismeretlen színészek játszanak. A nálunk listavezető A Grand Budapest Hotel 6,7 millió dolláros bevétellel az amerikai box-office hetedik helyét szerezte meg.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?