I. János Károly spanyol király váratlan lemondott a trónról 2014. június 2-án. A lemondási beszédet az uralkodó madridi rezidenciájának, a Zarzuela-palotának a királyi dolgozószobájából sugároztak élőben. János Károly fiának, Fülöp hercegnek adja át a trónt.
Mariano Rajoy spanyol kormányfő jelentette be a megrázó hírt a délelőtt folyamán, miszerint lemond I. János Károly spanyol király. Rajoy sajnálatát fejezte ki a király döntése miatt, és elismerte a 76 éves uralkodó erényeit, akit „Spanyolország érdekeinek fáradhatatlan védelmezőjének” nevezett. Egyúttal azt is elmondta, reméli, hogy az örökösödési folyamat mielőbb lezajlik.
I. János Károly király uralkodóként a néphez intézett utolsó beszédét rádión és televízión is közvetítették délben. A király megromlott egészségi állapotát nevezte meg lemondásának indokaként, azonban a háttérben népszerűségének csökkenése is állhat. „Az elszenvedett hosszú és súlyos válság mély sebeket hagyott a spanyol társadalmon, de egyúttal egy új, reményekkel teli utat is mutat számunkra. Ezek a nehéz évek lehetővé tették, hogy önkritikusan számot vessünk a hibáinkkal. Már részről felébresztette bennünk azt a büszke tudatot, hogy mire voltunk és vagyunk képesek, hogy mik voltunk és vagyunk: egy nagy nemzet” – fogalmazott a spanyol király. Az uralkodó szerint a nehéz időszak arra ösztönzi majd a spanyol népet, hogy kijavítsák hibáikat, ebben a feladatban pedig egy új generációnak kell főszerepet játszani, akiket ugyanazok a jogok illetnek, meg mint János Károly generációját.
A leköszönő király hangsúlyozta, hogy fia, a 46 éves Fülöp asztúriai herceg megfelelő ember a trón átvételére. Ahogy Rajoy miniszterelnök is megfogalmazta, Fülöp születésétől fogva az uralkodói szerepre készült, közvetlen személyisége, és az elmúlt évtizedekben a közügyekben szerzett széleskörű tapasztalata kellő garanciát nyújt a jövő elvárásainak.
I. János Károly életútja
1938-ban Rómában született János spanyol trónörökös fiaként, aki édesapjával, XIII. Alfonz királlyal menekült Olaszországba a forradalom után. János Károly az 1939 óta hatalmon lévő Francisco Franco tábornok, Spanyolország diktátorának halála után, 1975. november 22-én lépett trónra, de a koronázást nem tartották fontosnak. Uralkodóként elmondott első beszédében a demokrácia visszaállítását tűzte ki célul.
Az 1978-ban megszületett új demokratikus spanyol alkotmány csupán jelképes hatalmat adott az uralkodónak, de János Károly megbecsült pozíciót töltött be a demokratikus politikai átmenetben. Az 1980-as évekre János Károly az európai világrend országaiban az egyik legnépszerűbb uralkodó lett, akit csak II. Erzsébet előzött meg a népszerűségi mutatókon. 2008-ban a spanyol királyt választották a legnépszerűbb államfőnek a spanyolul beszélő országok tagjai.
Az uralkodó két ízben járt hivatalos látogatáson Magyarországon, de számtalan alkalommal vadászott a magyar erdőkben szabadidejében. 2012 tavaszán a média érdeklődésének középpontjába került, amikor egy botswanai elefántvadászaton elesett és eltörte csípőjét. A gazdasági világválság alatt költséges utazásra menni, és ártatlan állatokra vadászni olyan felfoghatatlan bűn volt a spanyol nép számára, hogy az uralkodót, aki a baleset miatt csípőprotézist kapott, mélyen elítélték. János Károly végül bocsánatkérésre kényszerült, amit spanyol uralkodó korábban még soha nem tett. Jelenleg veje, Inaki Urdangarin egykori kézilabdázó ellen 6,3 millió euró elsikkasztása miatt folyik vizsgálat, néhány spanyol bulvárlap szerint pedig a király éveken át viszonyt folytatott Corinna zu Sayn-Wittgenstein német üzletasszonnyal – ezen botrányok miatt a Bourbon-ház népszerűsége 26 százalékot zuhant a tavalyi esztendőben.
Az elmúlt években valóban megromlott egészségű uralkodó 2010-ben jóindulatú daganatot eltávolításán esett el, később többször műtötték a porckorongsérve miatt. Az utóbbi időben szinte csak botra, illetve mankóra támaszkodva jelent meg a nyilvánosság előtt.
János Károly házas, 1962-ben vette feleségül Zsófia görög és dán királyi hercegnőt, Pál görög király szépséges lányát. A párnak három gyermeke született, Elena infánsnő, Krisztina infánsnő és legkisebbként Fülöp, Asztúria hercege. Fia VI. Fülöpként követi a trónon, a trónörökös pedig a 8 éves Leonóra hercegnő lesz.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?