Iskolát bombáztak Gázában

Legalább 15 ember meghalt és 200 személy megsebesült, amikor zárótűz érte a palesztinai Beit Hanún ENSZ-iskoláját – jelentette a Gázai övezet egészségügyi minisztériuma 2014. július 24-én. Az épületben több száz palesztin tartózkodott, akik a Hamász palesztin terrorszervezet és az izraeli hadsereg közötti konfliktus elől menekültek védettnek vélt helyre.

Robert Tuner, az UNRWA iskola igazgatója az al-Dzsazíra arab hírtelevízió helyszíni tudósításának elmondta, nem kaptak figyelmeztetést az izraeli hadseregtől a lövedékek becsapódása előtt. A televízió felvételein látszanak holttestek és a vérrel áztatott iskolaudvar is. A kiújult izraeli-palesztin harcokban ez a negyedik alkalom, amikor az ENSZ egyik gázai intézménye találatot kapott az izraeli hadseregtől.

Az izraeli hadsereg július 8-án indította el az Erős szikla hadműveletet a Gázai övezet ellen a palesztin fegyveresek Izrael elleni rakétatámadásainak leállítására. A harcok során 805 palesztin és 36 izraeli vesztette életét. A számtalan polgári áldozattal járó offenzíva ellen Jakarta, Berlin, Párizs és London után a Jobbik szélsőséges jobboldali párt szervezésében Budapesten is tartottak a közel-keleti békéért demonstrációt.

Mészáros Márton

Izraeli  légicsapás Gázában

Izraeli légicsapás Gázában

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: