Negyvenezer nézőt vesztett az új Nemzeti Színház

Míg az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház az utóbbi időszakban az egyik legnépszerűbb magyar színház volt, az igazgatóváltás után a teátrum nézettsége rohamosan csökkent. Az első évadban például 40 ezer néző fordított hátat a Nemzeti Színháznak, derül ki a Hír 24 internetes hírportál 2014. augusztus 14-én megjelent cikkéből.

Ötévnyi igazgatói munka után Vidnyánszky Attilát nevezték ki a Nemzeti Színház igazgatójává 2013. július 1-jei hatállyal. A Hír 24 internetes hírportál kérésére a Nemzeti Színház közleményben tudatta a nézőszámokat, amely egyértelműen kimutatja, hogy a teátrum látogatottsága jelentősen csökkent: az előző évadhoz képest negyvenezer nézővel kevesebbet, vagyis nézői harmadát vesztette el. Alföldi utolsó évada, a 2012/2013-as évad összesen 129 ezer nézőt vonzott színházban, míg Vidnyánszky első évada 88 ezer nézőt érdekelt. Ha a jelenlegi igazgató első évadját a korábbi direktor első évadjával hasonlítjuk össze, akkor is 26 ezer fővel kevesebbet könyvelhet el Vidnyánszky Attila.

Mészáros Márton

Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója

Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: