Mészáros Márton blogja

A hazánknak oly sok hadvezért, országbírót, mecénást adó történelmi Nádasdy-család tagjaként született gróf Nádasdy Borbála. A világpolgárrá vált asszony a rendszerváltás óta visszatérhet oda, ahonnan elszakították: hazájába, Magyarországra. A 74 esztendős Borbálát tizenkét éves korában rövid időre bebörtönözték, édesapja gróf Nádasdy Pál – aki a korabeli sajtóban gyakran szerepelt, leginkább azzal, hogy arisztokrata létére nőül vett egy polgári táncosnőt, gyermekei későbbi anyját – pedig hadifogságba került. Az idilli gyermekkor pillanatok alatt széthullott, a család 1956-ban kénytelen volt elhagyni Magyarországot. A fiatal Borbála Bécsben reményteli filmszínésznővé vált, két komoly mozifilmben játszott főszerepet Barbara von Nady néven, és a színpadon is bizonyíthatott, aztán Párizsban elismert balettmesterré vált. Jelenleg a francia fővárostól alig 40 km-re él férjével, boldog édesanya és nagymama.

2008-ban jelent meg első kötete, Zagolni zabad? című önéletírás, amelyet két szintén sikeres folytatás követett a rákövetkező években, tavaly pedig szakácskönyve jelent meg Ízes élet címmel. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. A kalandos életű írónővel, vagy nevezzük ahogy jólesik ezt a nagyszerű asszonyt, a 84. Ünnepi Könyvhéten beszélgettem, ahol köteteit dedikálta.

Gróf Nádasdy Borbála írónő, korábban balettmester, színésznő a 84. Ünnepi Könyvhéten Budapesten 2013. június 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Mit gondol, mi eredményezhette azt a kollektív büntetést, amit a magyar arisztokráciának és mondhatni a magyar polgárság javának el kellett viselnie az előző században?

Nádasdy: Nem csak az arisztokráciát, hanem a középosztályt, a parasztságot is büntették. A proletárdiktatúra első célja a rombolás, és nem az építkezés. Úgy gondolom, hogy talán a nemesség jelentős része talán túl sokat tudhatott, másrészről a hatalomvágy hajtotta őket, hogy „kiirtsák” ezt az osztályt. Szerencsére nem sikerült nekik. Minden társadalmi osztályból akadtak olyanok, akik kibírták ezt az időszakot, és nem panaszkodva helytálltak, és a magam nevében mondhatom, hogy ezáltal megerősödtek. Az ellenállását, büszkeségét, hovatartozását mindenképpen megerősítették ezek a megpróbáltatások.

Mészáros: Fel lehet dolgozni egy ilyen nagy traumát?

Nádasdy: Igen! A könyveim erről beszámolnak. Ha meg van az emberben a neveltetés mellett az a bizonyos értékes lelki örökség, akkor fel lehet dolgozni. Nincs az emberben harag, biztos vagyok benne, hogy meg lesznek ezek büntetve: az utolsó órájukon majd számot kell adniuk, s azt hiszem, nem lesz kellemes. De ez már nem a mi dolgunk. Ahogy mindig mondom, nem megbocsátani kell, hanem nem felejteni.

Mészáros: Elképzelhetőnek tartja, hogyha összefog a nemesség, vagy például a második világháború alatt a zsidóság, akkor elkerülhető lett volna a meghurcoltatás és a megsemmisítés?  

Nádasdy: Nem, ez a történelem. Nincsenek véletlenek. Ez sorskérdés, mindennek mindig megvan az oka. A magyarság (és a zsidóság, cigányság) számára ez az időszak próbatétel lehetett. Azt hiszem, hogy ha ki lehet mondani ilyet, szükséges volt mindez, hogy megmaradjon a magyarság, a zsidóság és minden érintett népcsoport. Furcsa ezt így mondani, de ha a magyarokat vesszük példának, akkor a magyarság, a magyar nép, a magyar nyelv más minden másnál. Csak az utóbbi, a nyelvünk olyan értékes, sokszínű, lírai és kifejező, hogy annak párja nincsen – éppen ezért, nagyon nehéz is lefordítani. Csak az ilyen dolgok által válhatunk erősebbé.

Mészáros: Hosszú-hosszú évtizedek óta viszolygással fogadják a nemességet, gúnyt űznek az arisztokráciából és az általános vélekedés nem nevezhető jónak. Miért?

Nádasdy: A féltékenység számot játszhat ebben, de sokan elfelejtik, hogyha nem is az összes nemes, de nagyjából a legtöbb, sokat tett a hazájáért. Most már nem divat a hazáról beszélni, a hazáért tenni. Az arisztokraták a pénzüket a hazájukra költötték, mecénások voltak, s nem szponzorok. Ők nem vártak ezért vissza semmit, s az új rendszer számára egészen hihetetlen volt, hogy azt mondták, hogy befektetik a pénzüket a haza jobbá tételére, és nem várnak érte cserébe semmit. Engem mindig a vagyonról, a vagyon elvesztéséről faggatnak. Az én családomban nem a vagyon elvesztése volt az igazán fájó pont, hanem a család szétverése.

Mészáros: Számtalan munkája közül melyiket élvezte a legjobban?

Nádasdy: A táncot. Az tartott a leghosszabb ideig az összes munkám közül. De szerettem színdarabban is játszani.

Mészáros: A filmek, amelyekben szerepelt, eljutottak a magyar közönséghez?

Nádasdy: Nem. Miután elhagytam az országot, háborús bűnösnek kiáltottak ki minket.

Mészáros: Mennyi időbe telt elhatározni magát, hogy megírja a háromkötetes önéletrajzi regényét?

Nádasdy: A családom nem ösztönzött, de mindvégig támogatott. Mindig is szerettem írni, naplót és cikkeket is írtam. Körülbelül hét évvel ezelőtt egy barátunk javasolta, hogy írjam meg az életemet. Nem azért, hogy bestseller legyen, hanem azért, hogy a magyar ember megismerhesse az oly sokáig eltitkolt, megmásított múltját, és tanuljon belőle. Ezt Mészáros Géza festőművész barátom mondta. Hiszem, hogy a múlt megismerése hasznos lehet, de nagyon fontos volt az a szempont is, hogy mindezt kiírjam magamból.

Mészáros: Miután befejezte a könyvet, mit érzett?

Nádasdy: Nagyon megnyugodtam utána.

Mészáros: A férfiak hogyan viszonyultak Önhöz?

Nádasdy: Amikor fiatal és nagyon szép voltam, természetes volt, hogy körülzsongtak. Utána nagyon sokszor nem tudták kihasználni, értékelni az igazi énemet. Egy időben mindig kisebbségi érzésük volt velem szemben. Egy férfinek nagyon fontos, hogy „fontosabb” legyen a nőnél, hogy ő legyen az úr minden értelemben. Aztán eljött az idő, amikor megtaláltam a nyugalmat. Mindig azt mondom, hogy a jó viszony titka, hogy ne egymást nézegessük, hanem egy irányba nézzünk. Ez nagyon fontos, fiataloknak is akarom tanácsolni, hogy a szerelem az átalakul, de a szeretet megmarad. Kellenek a csetepaték is, de ne egymás hibáit, értékeit firtassuk.

Mészáros: Mit gondol a hagyományos családmodell felbomlásáról?

Nádasdy: Franciaországban már van melegházasság, sokan választják az együttélést a házasság helyett. Ez az én szememben egy nagyon életidegen dolog. A hagyományos család azért volt az európai kultúrában, hogy a gyermekeknek legyen egy keret, amiben nevelkedhetnek egy apával, és egy anyával. Ez egy természetes biológiai folyamat. Tudjuk, hogy a világon minden civilizációban voltak homoszexuálisok, de azt nem verték nagydobra. Ma ott tartunk, hogy annyira népszerűsítik ezt a témát, hogy sokan már igazságtalanul támadják őket. Franciaországban azért tartom különösen furcsának a melegházasság engedélyezését, mert éppen az államelnök, Francois Hollande már a második hölgynél tart az elmúlt évek során, és korábban a négy gyermekének anyját sem vette feleségül. Éppen ezért gondolom, hogyha ő nem házasodik, akkor miért szól bele más dolgába? Nem tartom többnek ezt az egészet, mint politikai trükknek. Nagyon rossz ez, mert egyáltalán nem veszik figyelembe a gyermek érdekeit. Nehéz lehet elfogadni a gyereknek, hogy két apukája van, vagy éppenséggel azt, hogy van mama egy és mama kettő.

Mészáros: Hol száll meg Magyarországon?

Nádasdy: Mencshelyen, a Balaton felvidéken, ahol vettünk egy pince présházat. Nagyon jó ott lenni, egész nyáron ott vagyunk, de még tavasszal és ősszel is ott töltjük az időnket. Ha Pesten vagyok, akkor barátoknál szállunk meg. A Gellért-hegy környékén van az egyik kedves barátomnak egy nagy lakása, és ha a fővárosba jövünk, mindig náluk jelentkezünk be. Számomra mindig nagyon fontos volt a családias környezet.

Mészáros: Mennyire él társasági életet?

Nádasdy: Éltem, de most már csak barátokkal jövünk össze. Mostanában inkább az unokáimmal szeretek törődni. Az embernek sokat kell egyedül lennie, különösen, ahogyan öregszik, hogy tudjon energiát felvenni ebben a rohanó életben, amikor senkinek sincs ideje, mindenki rohan. Már egy vacsorát, találkozót is nehéz megszervezni. Kiszélesedett a világ, és komplikálttá vált benne minden. Jó barátok vannak, néha-néha megnézünk egy színdarabot ott Franciaországban, vagy itt Budapesten. Az élet itt Magyarországon sokkal humánusabb, mint Franciaországban, kevésbé pezsgő (egyébként hamis ez a pezsgés), kevésbé rohanós.

Mészáros: Melyik fővárosi színházat látogatja?

Nádasdy: A Vígszínházat és a Madách Színházat.

Mészáros: Az éppen igazgatóváltáson áteső Nemzeti Színházat miért nem látogatta eddig?

Nádasdy: A név nem jelent semmit, attól még egy nemzeti színház nem lesz feltétlen nemzeti, hogy így hívják. Eddig valahogy nem jutottam el oda, de rajta van a listámon. Franciaországban a színház annyira átalakult és annyira kortárs lett, hogy azt már nem szeretem. Szeretem a kis zsebszínházakat, az egyszerű színjátékot, a szépen beszélő színészeket. Egy jól megírt, mondandóval rendelkező darabot nem a rendezőre, hanem a színészekre kell bízni. A rendező megmondja, honnan kell bejönni, mit kell csinálni, felügyel arra, hogy az író és a színész között meglegyen a mondanivaló. A színiakadémián azt mondták nekünk, hogy nagyon fontos a rendező jelenléte, de ne ő legyen a kizárólagos hatalom, hagyja érvényesülni, gondolkodni a színészeket is.

Mészáros: Mit gondol a politikai megosztottságról hazánkban?

Nádasdy: Ugyan már, semmit. Ez mindig volt, még a kommunista diktatúra és a Habsburg-elnyomás alatt is. Magyarországon alapvetően nincsen meg a nagy összetartás, inkább a széthúzás, áskálódás jellemző, de ha komoly baj van, akkor össze tudunk fogni. Többpártrendszer van, és szerintem ezt nem fogtuk még fel, hogy nem egypártrendszer van, hanem mindenkinek meg lehet a véleménye, és mindenki eldöntheti, hogy kit támogat. Ki kell állni amellett, amit az ember megszavazott. Négy év múlva úgyis lesz rá lehetőség, hogy változtassunk, ha akarunk. Kritizálni lehet, de nem a másik ócsárlása a szabadság.

Mészáros: A könyveiben volt kifogásolt tartalom?

Nádasdy: Eddig még nem találtak. Ne is legyen! Viszont nagy örömmel tölt el, hogy gyakran látom, hogy az olvasók megjelöltek részeket a könyvben, átgondolják a leírtakat, és néha még azt is hallom, hogy segített rajtuk az a módszer, ahogyan én kezeltem bizonyos szituációkat.

Mészáros: Sokan mondják, hogy értékvesztett világban élünk. Ha szétnéz a fiatalok közül, nem látja úgy, hogy korlátozott az érdeklődésük?

Nádasdy: Ez azért van, mert erre nevelték őket, és arra, hogy minden a pénz. A családi alapot szétverték, nincs ott az apa, aki mer rávágni az asztalra, és azt mondani, hogy „itt a határ, és nem tovább.” Az édesanyának és édesapának is meg van a szerepe, viszont, ha egy gyermek csak egy szülővel nő fel, akkor egész életében sebeket hordoz magában. Ezt nem kaptam meg, ez maradt ki az életemből, mondhatja egy életen át. De ugyanakkor sokszor hívnak meg iskolai történelemórákat tartani gimnáziumokba. Ezt egy nagyon szép feladatnak tartom. Nem ismerem a mai fiatalságot, ezért különösen jól esik, hogy közöttük lehetek, és mesélhetek nekik. Nem kell elkeseríteni a fiatalokat, hanem meg kell szabni nekik a határokat. Az életre kell nevelni, és nem az elkényeztetésre, az idegbajosságra.

Mészáros: A könyvhéten vásárolt könyveket?

Nádasdy: Két szerzőt szeretek nagyon, Schäffer Erzsébetet és Szörényi László irodalomtörténészt, aki korábban diplomata, nagykövet is volt. Az Orbán-könyvet szerettem volna megvenni éppen ma délután, de elfogyott. Majd újranyomják!

Mészáros: Keddtől lesz kapható…

Nádasdy: Akkor már nem leszek itt, de visszajövök!

Budapest, 2013. június

Mészáros Márton

Gróf Nádasdy Borbála írónővel (korábban balettmester, színésznő) a 84. Ünnepi Könyvhéten Budapesten 2013. június 9-én

This entry was posted on 2013. június 13. at 14:32 and is filed under Interjú. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.