Mészáros Márton blogja

Az Ivan & The Parazol rockegyüttes 2010-ben alakult, mostanra pedig már nem csak a fesztiválközönségek kedvencei. Idén második helyezettek lettek a VOLT Produkció és az MTVA Nagy-Szín-Pad című tehetségkutató versenyén, tavasszal pedig a világhírű Deep Purple előzenekara voltak a Papp László Budapest Sportarénában. Néhány sikeres külföldi koncert után ezúttal a miskolctapolcai EFOTT-fesztiválon adott fellépésük után beszélgettem Vitáris Iván frontemberrel és Balla Mátéval, az Ivan & The Parazol gitárosával.

Balla Máté gitáros és Vitáris Iván frontember fellép az Ivan & The Parazol együttesükkel a miskolctapolcai EFOTT-fesztiválon 2014. július 16-án (Fotó: Mészáros Márton)

Hogyan oldjátok meg az interjúadást öten?

Vitáris Iván: Szerintem nagyjából mindenki szokott nyilatkozni. Sokat kérdeznek engem, de ez azért van, mert nem tudok hangszereken játszani. Rögtön az elején kirajzolódott ez az irány, hiszen nincs olyan karakterünk, akinek mindig ott kell lennie az interjúkon.

Balla Máté: Nagyjából egyensúlyban van az, hogy ki mennyit nyilatkozik. Próbálunk ahhoz ragaszkodni, hogy rock zenekar maradjunk, és ne menjünk át valami solo dologba, senkinek az irányába nem akarjuk eltolni. Belső ügyeikben és a nyilvánosság felé is azt kommunikáljuk, hogy mindenki egyenlő.

Az Egyesült Királyságban és az USA-ban is turnéztatok. Mennyire más az angol nyelvű közönség, mint a magyar?

Vitáris: Nagyon érdekes a kérdés, mert pont most a koncert után beszéltünk erről a többiekkel. Máté szerint egyszerűbb helyzetben vannak az amerikaiak, mert olyan zenekarok közegébe nőttek fel, akik alapján a magyar zenekarok sok stílusbeli dolgot megtanultak, és honosítottak. Mégis azt gondolom, a magyar zenekaroknak a saját közönsége a legfontosabb, itt érezhetjük otthon magunkat, itt van az, hogy minden egyes szavunkat isszák, hűségesek hozzánk, foglalkoznak velünk és annyi energiát adnak, amit száz koncerten át tudunk csak visszaadni nekik. Az amerikai-magyar összehasonlítás nehéz, már kilométerben is hatalmasok a különbségek, hát még felfogásban és életvitelben. Teljesen más társadalom, a társadalmi összetettség – nagy a kulturális különbség. Például a magyarban van valami plusz, ami az amerikaiban nincs meg, belőlünk pedig hiányzik az a pozitív alaphozzáállás, ami őket jellemzi. Mi fiatalok vagyunk még, tehát nincs olyan sok tapasztalatunk. Pár londoni és amerikai koncerttel tudjuk csak összehasonlítani a különbséget. De az biztos, ha a magyar közönség megszeret téged, soha nem enged el, Amerikában viszont nagyon gyorsan rotálódik a piacon.

Balla: Amit tapasztaltunk az, hogy ott befogadóak és van lelkesedés a koncerten, itthon viszont kialakult már egy hűség felénk. Egyelőre ennyit látunk, de reméljük, a későbbiekben részletesebben be tudunk számolni más országok közönségéről.

Nem voltak előítéletei a kinti közönségnek veletek szemben?

Vitáris: Egyáltalán nem, bizonyos országokban kuriózumnak tekintik, ha egy zenekar messziről jön. Megkérdezik, hogy jöttetek, hajóval?! Teljesen félreértésben vannak. Az angol piac kevésbé befogadóbb, ott már az sem mindegy, hogy amerikai vagy angol az előadó…

Balla:…de beszélgettünk egy sráccal, aki menedzser szerepben volt jelen egy londoni bulinkon, és a koncert előtt megkaptuk tőle, hogy magyar zenekarként sok mindent fel kell mutatnotok zeneileg és akár vizuálisan is. Százötven százalékot kell nyújtanunk, mondta. Azt feleltük neki, rendben, gyere el este a koncertünkre és hallgass meg minket. Végül lejött és nagyon jó élményben volt része, utána odajött hozzánk: „Srácok, hol a menedzseretek? Ezzel valamit kezdeni kell!” – mondta. Szóval, nem érzem azokat a hatalmas nagy korlátokat. Amúgy is gondoljunk csak a múltra, akkor voltak nagy korlátok!

Vitáris: Igen, ez egy szép sztori! Ott helyben megjelentek a dollárjelek a szemünk előtt. Ebbe a külföldi turnézásba csak belekóstoltunk, de sikerült olyan kapaszkodókat találnunk, amivel szinte el tudunk már indulni valamerre.

Mit jelent számotokra az optimizmus?

Balla: Azért is tudok optimista lenni, mert szerintem már az csoda önmagában, hogy ez az öt közös érdeklődésű ember egymásra tudott találni és egybefonódott az útja. Innentől kezdve nem hiszem, hogy a jövőben bármiféle akadály gátat vethetne…

Vitáris: Nagyon sokat jelenet az optimizmus számunkra: az emberekhez való hozzáállást, a zenélést, a közösségi létet, a társadalmi életet. Ha hozzá tudsz úgy állni a másikhoz úgy, hogy megbecsülöd olyannak ami, és tudsz viselkedni vele ember módjára, az már fontos. Kicsit eltolom a választ a tolerancia felé, ami szerintem része az optimizmusnak. Mi megpróbálunk mindenhez úgy állni, hogy tényleg csak a jót lássuk benne és megpróbáljuk kihozni belőle a maximumot. Lételem az optimizmus!

Iván, sokan Jim Morrisonhoz hasonlítanak, én mégis leginkább Mick Jagger hatását vélem felfedezni. Mennyire tudatos mindez?

A zenében semmi sem tudatos, éppen ettől szép. Már nagyon sokat beszéltünk arról, hogy a karrierünket mennyire építjük tudatosan, és arról, hogy amikor leülünk zenélni, vagy fent vagyok a színpadon, nem arra gondolok, hogy Jagger az 1972-es austini koncerten hogyan énekelte el a Bitch című számot – amúgy mindig erre gondolok –, hanem csak átadom magamat a zene élvezetének. Komolyra fordítva a válaszadást, nem szoktam ilyeneken filózni, mert egyértelmű, hogy ahogy a gyerek a szülei hatására nő fel, úgy egy zenészre is hatással van a saját ízlése, a korábbi háttere és mindaz, amit kiskorától kezdve hallgatott és szeretett. Annak viszont örülök, hogy az idoljaimat csupán egy-két olyan médiában dolgozó ember tudta megnevezni, akit régebb óta ismerek. Általában mindig olyanokhoz hasonlítanak, akiknek a zenéjével később ismerkedtem meg, vagy azokhoz, akik már annyira nem voltak hatással rám. Félreértés ne essen, semmiféle degradálást nem akarok belevinni, csak nem a Jagger, nem az Iggy Pop volt a legnagyobb hatással rám. Jack White is hatással volt rám, ő speciel egy profi zenész, nagyszerű felfogással, viszonylag korunkbeli is, de vele is később ismerkedtem meg.

Az év lemezének nevezted Jack White Lazaretto című új albumát. Miért?

Mert White nagyhatású, vérprofi zenész. Megkértek, hogy írjak recenziót az albumáról, és valóban úgy zártam soraimat, hogy a Lazaretto „2014 egyik legjobb anyaga.”

A Sellin’ My Soul című dalotok felcsendül a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben is. Láttátok a filmet?

Vitáris: Több dalunk is, talán három. Igen, láttuk a filmet, és nagyon tetszett. Tök jó film, pedig nagyon kritikusok vagyunk a magyar filmekkel szemben, az elmúlt években volt néhány félrement projekt, de a Megdönteni Hajnal Tímeát egy korrekt, teljesen nézhető és élvezhető “goodfeling” alkotás.

Balla: Bemutató előtt megtekintettük és mi, akik elég kritikusok tudunk lenni a humorral kapcsolatban is, nagyon jól elszórakoztunk rajta. Aztán azt mondtuk az alkotóknak, részünkről maximálisan rendben van, mert végre egy jó magyar vígjátéknak a létrejöttét támogathattuk a dalainkkal. A szereplőgárdától kezdve a sztorin át minden abszolút a helyén van benne.

Eljöttek már meghallgatni titeket a nagyszüleitek?

Vitáris: Tudod mi a baj a nagyszüleinkkel? Ők nem azt a rockzenét hallgatták, amiből mi táplálkozunk. A dobosunknak, a Siminek [Simon Bálint – MM.] a szülei az a korosztály, akik azt hallgatták, ami hatással volt ránk, és akkor nőttek fel, amikor ezek a zenék voltak nagy slágerek. A mi nagyszüleink idősebb korosztály ahhoz, hogy élvezze, amit csinálunk. Az én orosz nagymamám például 1927-ben született, még Elvis Presleyt is éppen csak súrolta. A szüleink gyakorlatilag az 1970-es évek végén, a 80’-as elején voltak igazán fiatalok, de ezekből is olyan sztorik jönnek le, mint például az, hogy megkérdeztem anyukámékat, hogy milyen volt a Queen 86’-os koncertjén bulizni, és ő csak annyit felelt: „már nem emlékszem.” Nem emlékezni a legnagyobb koncertre! Nagymamám viszont volt a Szabadság-téren is!

Mit gondoltok az 1965 előtti zenékről?

Balla: Nagyon nagyra becsüljük! Ugyanúgy tiszteljük a blues gitáros Robert Johnsont, vagy például Muddy Waterst, Howlin’ Wolfot, Aretha Franklint, az 1957-ben alapított Stax Records kiadót, a soul zene mekkáját, de Chuck Berry is nagyon fontos számunkra. Amúgy szoktunk arról beszélgetni, hogy miért van az, hogy egy Stones vagy Iggy Pop még mindig olyan tud lenni, amilyen, és még mindig teljes szívvel-lélekkel a dolog mögé tud állni. Ez lényegében azért van, mert ezek az emberek megtapasztalták, milyen volt az élet rock zene nélkül. Ez különbözteti meg őket a náluk fiatalabb zenészektől, akik számára már evidens volt ez a műfaj. Ők teremtették meg a világnak ezt a részét. Amúgy a rock egy misszió és mindig is az lesz. Az elmúlt ötven-hatvan év során láttuk, hogy nem halt meg, nem vált kihaló stílussá – lehet, félévszázad múlva ez fog az új komolyzenének számítani. Ha nem tiszteled a múltat és nem teszed bele azokat az értékeket, amelyek híressé tették a műfajt, akkor az egész nem fog működni.

Mi volt eddig a legviccesebb koncertélményetek?

Vitáris: Az A38-on Máténak az erősítője nem működött bizonyos, nem részletezni kívánt okok miatt. A billentyűsünk odament hozzá és körülbelül fél órán át ketten szerelték a gitárt, miközben Janival, a basszusgitárosunkkal, és Simivel, a dobosunkkal hárman egy nagyon gáz improvizációba kezdtünk.

Mit tennétek, ha egy napra nők lehetnétek?

Balla: Lehet, igyekeznék közelebbről megismerni Ivánt.

Vitáris: Juj, ilyenekbe még csak bele se menjünk, ez Magyarország!

Ha választhatnátok, milyen természetfeletti tulajdonsággal ruháznátok fel magatokat, és miért pont azzal?

Vitáris: Tudok varázsolni!

Balla: Tessék?

Vitáris: Lenne? Nekem van! Láttátok az elmúlt órát? De ez nagyon szar poén…

Ki az a hatvanöt év feletti zenész, akinek elmennétek a koncertjére?

Vitáris: Paul McCartney.

Balla: Ez nagyon jó kérdés. Eszméletlenül sokan vannak! Viszont beszélhetnék másról? A Stonesról. Szeretném elmondani és azt is, hogy mindenképpen hozzátok le, hogy számomra nagyon fura érzés volt azt látni, hogy hetvenéves emberek teljes erőbedobással zenélnek, méghozzá talán a világ egyik legnagyobb tehetségeiként. Jagger például egy pillanatra sem állt le. Vagy negyven éve meg kellett volna halnia ezzel a teljesítménnyel és életmóddal a háta mögött, de ennek ellenére, ez a fickó kisétál a kifutóra a mai napig, és erővel telve, vígan visszafut és teszi a dolgát a színpadon. Ez egyrészt csodálatos, másrészről végtelenül bosszantó.

Miskolctapolca, 2014. július

Mészáros Márton

Vitáris Iván, a Ivan & The Parazol énekese a miskolctapolcai EFOTT-fesztiválon 2014. július 16-án (Fotó: Mészáros Márton)

A pillanat varázsa. Így nevezném azt, amikor megláttam Schiffer Andrást, az LMP vezérszónokát, a párt frakcióvezetőjét Nagy-Magyarország kirakóssal játszani a Jobbik ifjúsági szervezeténél az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Miskolctapolcán 2014. július 16-án. A liberális, balközép vonalat képviselő politikussal villáminterjút készítettem.

Milyen volt kirakni Nagy-Magyarországot?

Nem volt könnyű, de boldogultunk. Ezt most ketten-hárman raktuk ki, de korábban, két évvel ezelőtt is megbirkóztunk már vele. Sikerült is, állítólag most rekordgyorsasággal oldottuk meg a feladatot.

Egymás mellett található szinte az összes magyarországi párt képviselete a fesztiválon. Nem szült nézeteltéréseket a közelség?

Nem tapasztalam. Állítólag reggel volt valami összezörrenés, de akkor még nem voltam itt, szóval annak nem voltam szem- és fültanúja. A békés együttlétre talán a legjobb példa, hogy a Nagy-Magyarország térképet is például egy tőlünk kiszakadt PM-es aktivistával raktuk ki a Jobbik asztalánál.

Meddig marad az EFOTT-fesztiválon?

Délelőtt érkeztem, de már este megyek tovább. Amúgy egyedül jöttem vonattal Budapestről, a fesztiválra pedig a megyei vezetőnkkel érkeztem.

Van olyan zenei esemény, amelyre kíváncsi?

Tudom, hogy sok előadó és zenekar lép fel, de az esti koncertek idején én már úton leszek.

Megszólalásaival csúcstartó a májusban alakult parlamentben, több mint három órán keresztül beszélt összességében azóta. Mivel indokolja, hogy legtöbbször és a leghosszabban Ön szólalt fel?

Nincs mit kommentálni, ez ténykérdés. Pártunknak, az LMP-nek kis frakciója van, így mindenkire nagyobb teher hárul, mint egy nagyobb párt frakciójára, egy frakcióvezetőnek pedig még többet kell vállalnia. Annyi még, hogy komolyan vesszük a választói felhatalmazást, nem hagyjuk cserben őket: ha már fizetést is kapunk érte, illik megdolgozni a pénzért.

Lát bármiféle változást az újonnan alakult Orbán-kormány intézkedéseiben?

Pozitív változást nem sokat. Mindent, ami hatalmi szempontból fontos nekik, azt ugyanúgy formális eljárással elfogadtatják a Fideszes többségből álló parlamentben.

Hol és mivel fogja tölteni a nyarat?

Néhány nap múlva lesz az LMP országos kongresszusa egy budapesti szállodában. Két nap múlva a párt társelnökeként ott leszek Nógrádi László, a Lehet Más a Politika győri polgármesterjelöltje mellett, amikor bemutatkozik a sajtónak. Láthatja, még fogalmam sincs, hol fogom tölteni a nyár kikapcsolódási részét.

Miskolctapolca, 2014. július 16.

Mészáros Márton

Schiffer András, az LMP társelnöke a miskolctapolcai EFOTT-fesztiválon 2014. július 16-án (Fotó: Mészáros Márton)

Csabai László író idén márciusban megkapta a néhai József Attila-díjas íróról elnevezett Békés Pál-díjat. A nyíregyházi író szülővárosában él, ahol egy helyi középiskolában könyvtáros.  Írásait számos folyóirat közölte, a legnagyobb sikert pedig a Szindbád, a detektív című novellafüzérével, valamint a Szindbád Szibériában című regényével érte el. Interjú.

Mit jelent Önnek a tavasszal odaítélt Békés Pál-díj?

Sokat jelent. Elsősorban azért, mert akinek az emlékére alapították a díjat, a néhai Békés Pált nagyon tisztelem és szeretem. Akárcsak az elismerést adó kuratórium tagjait.

Mit érzett, amikor megtudta, hogy Önnek ítélik az elismerést?

A díjkiosztó március 28-án, a születésnapomon volt. Tíz nappal előtte hívott fel Závada Pál, a kuratórium elnöke. Meglepődtem és boldog voltam. De ugyanakkor azt is megtudtam, hogy Békés Pál édesanyja éppen akkor halt meg. Így a díjátadás egyúttal megemlékezés is lett.

Ez az első díj, amivel elismerték?

Ez a harmadik. A Tokaji Borbarátnők Társaságának díját is megkaptam egy irodalmi pályázaton, és a nyíregyházi Vörös Postakocsi folyóirat nívódíjával is kitüntettek már. Természetesen azoknak is nagyon örültem, de eddig a Békés Pál-díj a legrangosabb elismerésem.

Hogyan egyeztethető össze az írás a nyelvtanári, könyvtárosi feladatkörrel?

Már nem tanítok, bár a végzettségem szerint történelem-német szakos tanár is vagyok, és tanárkodtam jó pár éven át. De van informatikus-könyvtáros végzettségem is, jelenleg ezt használom. Könyvtárosként dolgozom a nyíregyházi Lippai János Mezőgazdasági Szakképző Iskolában. Élvezem és hasznosnak tartom a munkám. S az külön jó, hogy délután kiürül az iskola, hazamennek a diákok, így itt is tudok írni.

Csabai László író, miután átvette a Békés Pál-díjat a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2014. március 28-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mióta dédelgette magában a Szindbád, a detektív című első nagysikerű művének ötletét?

2008 nyarán született meg az első Szindbád-történet, akkor még nem gondoltam, hogy ebből egyszer sorozat lesz. Elküldtem a Kalligram kiadónak, ahol örömmel fogadták. Közben egy irodalmi esten is felolvastam Nyíregyházán, ahol többeknek megnyerte a tetszését, a helyi irodalmi lap is igényt tartott rá, de már foglalt volt. Írtam nekik egy másikat. Megjött a kedvem a folytatáshoz, s mire észbe kaptam, már kész volt tizennégy történet, melyek később a fent nevezett kötetben is megjelentek. Számomra is csoda, hogy ilyen hamar megszülettek ezek az írások.

Milyen visszajelzéseket kapott a második Szindbád-kötet, a Szindbád Szibériában kapcsán?

Csak pozitív visszajelzéseket kaptam eddig. Érzem, hogy aki elolvasta, annak örömöt okozott, és számomra ez a legfontosabb. Ez a könyv már egy igazán összefüggő történet, tulajdonképpen egy laza szerkezetű regény. Sokkal koncepciózusabban írtam, és előre tudtam a főbb fordulatokat, s hogy hova kell kifutniuk a történetszálaknak, mint a megelőző mű esetén. Ennek az Oroszországban játszódó könyvnek az ötlete még azelőtt merült fel bennem, hogy a Szindbád, a detektív megjelent volna. Tudatosan úgy fejeztem be az első részt, hogy folytathassam a sztorit. Így született meg a Szindbád Szibériában.

Miért helyezi a Szinbád-történetek cselekményét a század első felére, valamint a második világháború idejére?

1921 körül kezdődik az első rész, és 1944-ben ér véget. A második 1944-től három éven keresztül tart. Úgy gondolom, ha valami történelmi időben játszódik, annak már patinája, sajátos hangulata van. A két világháború közötti időszak jól van dokumentálva, hozzáférhetőek a források, amiből meríthetek szerzőként. Érdekes, mozgalmas és nem utolsósorban vészterhes korszak volt. 1944 pedig igazán hangsúlyos a történelemben, vízválasztó évszám. Egy történelmi kataklizma. Amely elnyeli a főhősömet is, aki így egy németek majd a szovjetek által megszállt országból egy szibériai lágerbe érkezik: kataklizmából kataklizmába, válságból válságba. A válságot pedig nagyon jól lehet ábrázolni irodalmilag. Ha a Gondviselés segít, lesznek új Szindbád kötetek, melyekben haladni fogunk a jelen felé! Az kérdés, hogy egyenként hány évet fognak átölelni a folytatások.

A krimi mellett más műfajban is alkot?

Igen. Mellesleg az említett művek sem hagyományos krimik. A negyedik, ősszel megjelenő könyvem még kevésbé lesz az. És írok verseket is, és voltak drámakísérleteim is.

Ősszel megjelenő negyedik kötete miről szól?

Száraz évszak a munkacíme, és zömmel nem történelmi jellegű novellákat, hanem jelenben zajló történeteket fog tartalmazni. A nyírségi és a beregi táj a díszlet, ami egy fővárosinak – s néha még nekem is – egzotikus. Páros novellák lesznek benne, ami azt jelenti, hogy a második folytatja az elsőben elkezdett sztorit, vagy egy történetet más nézőpontból mesél el. Az ilyen novellát én „duovellának” hívom, de nem biztos, hogy jó ez a megnevezés. Lehet, kicsit mesterkélt.

Mi, vagy ki nyújtja a legnagyobb segítséget írás közben?

Segít a környezetem, sokan támogatnak jó szóval, figyelemmel. Legfőképp a feleségem, de a Magvető Kiadóra is mindig számíthatok. Az írói alkotófolyamat nem teljesen racionális aktus, igazán én sem tudom, hogyan működik. Jó kérdés, hogy létezik-e valamiféle múzsa, és ha igen, akkor transzcendens eredetű-e, vagy az agynak egy képessége. Érdekes, hogy amikor másoddiplomás képzésen vettem részt, kevés volt a szabadidőm, sokat vizsgáztam, mégis akkor írtam a legtöbbet. Aztán megkaptam a diplomám, több időm lett, mégis kevesebbet írtam. Az alkotás tehát ilyen értelemben is egy furcsa valami. Nem feltétlenül kedvez neki a nyugodt élet.

Budapest, 2014. június

Mészáros Márton

Csabai László író a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2014. március 28-án (Fotó: Mészáros Márton)

Páll Mónika, a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatója javára rendeznek gálaestet a Nemzeti Színház színpadán 2014. május 21-én. Az Egy kéz elég címet viselő előadás ingyenes, az adományokat az ifjú színész gyógykezelésére ajánlják fel.

A fiatal lánynál néhány éve agydaganatot diagnosztizáltak, a közelmúltban megműtötték, de immunterápiára van szüksége ahhoz, hogy teljesen felépüljön. Páll Mónika gyógykezelésére Németországban fog sor kerülni, a terápiát május végén kezdik, azonban a költséges kezelésre nincs pénze a beteg színésznőnek, sem nyugdíjas édesanyjának. Ezért kollégái és barátai színész-gálát és gyűjtést rendeznek neki, hogy minél előbb meggyógyulhasson. Az estet, amelyet a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán adnak elő, a 25 éves Nagy Péter István rendezi a Kaposvári Egyetem egykori és jelenlegi színészhallgatói, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Nemzeti Színház művészei, valamint a Színház-és Filmművészeti Egyetem színészhallgatói közreműködésével.

Páll Mónika színésznő

A műsor létrejöttét a kezdetektől támogatja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki a TV2-nek adott interjújában példásnak neveztet az összefogást és a szeretet, amely összekovácsolja az embereket egy jó cél érdekében. Az est, amelyben dalok és versek dominálnak, ingyenes, azonban adományokat a helyszínen és banki átutalással is tehetnek az érdeklődők. Kocsis Dénes, a Budapesti Operettszínház művésze habár nem lép fel a gálán, szívesen mesélt nekünk Páll Mónikával való barátságáról.

Az ifjú színész szerint Páll Mónika egy „végtelenül aranyos, kedves és mindenekfelett pozitív személyiség”, akin az ember soha nem érzékeli, hogy borús lenne. „Játszottunk együtt a Bubik István színkör alatt több előadásban is. Ilyen volt a Grease című musical, amiben ő volt Rizzo, én pedig Kenickie. Azt kell mondjam, rendkívül jól tudtunk együttműködni. Egyébként a Kertész utcai Erzsébetvárosi Kéttannyelvű iskolában a színi tagozat növendékei voltunk többek között Szatory Dáviddal és Gáspár Katával együtt. Móni fölöttem járt egy évvel, de minden nap találkozunk” – emlékezett vissza Dénes. Az Operettszínház művésze elmondta azt is, betegsége alatt nem érzékelte Mónikán, hogy bármi is megváltozott volna, mert ugyanaz a mindig vidám, életigenlő lány maradt.

Páll Mónikát legközelebb az Ahogy tetszik című darabban láthatja a közönség a Nemzeti Színház színpadán májusban még két alkalommal.

Mészáros Márton

Az Egy kéz elég című gála plakátja

2014. április 14-én töltötte be 80. életévét Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze. Generációk kedvencét a József Attila Színház és a Nemzeti Színház színpadán is meglepetéssel köszöntötték.

Bodrogi Gyulát Az aranyember című előadás után köszöntötték a József Attila Színházban április 15-én, egy nappal 80. születésnapja után. A művészt az előadás után a társulat tagjai köszöntötték fel, Csomós Miklós főpolgármester-helyettes Budapest-emlékérmet adott át neki, majd Nemcsák Károly, a színház igazgatója köszöntötte. Az ünnepségen hatalmas csokoládétortát kapott az ünnepelt, és Áder János köztársasági elnök üdvözletét is felolvasták. A közönség a vastaps után félóráig tapsolta a 80. születésnapját ünneplő Bodrogi Gyulát, aki egy slusszpoénnal zárta az ünneplést. „Valahogy be kéne fejezni. Most jöttem rá: Sziasztok, menjetek haza!” – mondta nevetve, miután könnyeivel küszködve végighallgatta, majd megköszönte a gratulációkat.

A művész 1958-ban ebben a színházban kezdte pályafutását, és több mint húsz évig volt a József Attila Színház tagja. 2003 óta a Nemzeti Színház társulati tagja, de azóta is több darabban játszik a József Attila színpadán. A Nemzeti Színházban két nappal később, William Shakespeare Ahogy tetszik című előadása után köszöntötték fel, a színpadon a közönség hosszan éltette tapsukkal, kollégái szintúgy tapsoltak, és első felesége, és évtizedes jó barátja, Törőcsik Mari is felment a színpadra, hogy mellette legyen az örömteli pillanatokban. Bodrogit ezt követően kollégái a művészbüfében köszöntötték tortával.

Bodrogi Gyula néptáncosként kezdte pályafutását, 1958-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Azóta a Színházi Adattárban 161 bemutatót regisztráltak, amelyben színészként játszott. Emlékezetes alakítások tucatjait nyújtotta az elmúlt évtizedekben színpadon és filmen is. A kétszeres Jásza Mari-díjas színész negyvennégy színdarabot rendezett, elsősorban könnyedebb darabokat. A Kérem, a következőt című népszerű rajzfilmsorozatban Csőrmester hangja, a Süsü, a sárkány karakterével pedig szintúgy összeforrt neve.

A legendás színművészt telefonon értük utol, jókívánságaim tolmácsolása után elárulta, hogy mennyire meglepődött és meghatódott, amikor előbb a József Attila Színház színpadán, majd a Nemzetiben játszott előadása után lepték meg kollégái. „Jelenleg hat darabban játszom, de amíg az ember bírja magát, addig nem megterhelő. Szabó Gyula, a Nemzet Színésze most ment el, Psota Irén kórházban lábadozik, de én tartom magamat! Úgy kalkulálom, hogy még legyen lehetőségem sok-sok újabb szerepre” – összegezte Bodrogi. A 80 éves színész elmondta, hogy az utcán idegenek is ráköszönnek boldog születésnapot kívánva, számos telefont és sms-t kapott kollégáitól, családi ünneplés keretében is köszöntötték már, és születésnapja alkalmából közel ötven lapnak nyilatkozott az elmúlt időszakban.

Mészáros Márton

A 80 éves Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművészt köszöntik a Nemzeti Színház színpadán 2014. április 17-én

Kiss Diána Magdolna színésznő a HOPPart Társulat alapító tagja, szerepek tucatjaiban láthattuk több különböző város számos színházában és színpadján. Legutóbb néhány vizsgafilmben vállalt szerep között Szász János majdnem Oscar-jelölésig jutott A nagy füzet című filmjében is láthattuk. Szakmáról, rendezőkről és arról beszéltünk, ki is ő valójában. Hogy megtudtam-e a választ a kérdésre, kiderül az interjúból.

Kiss Diána Magdolna színésznő (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Számtalan szerepben láthattunk, de kevés interjút adsz, ritkán szerepelsz a televízióban, rádióban. Milyen ember vagy valójában?

Kiss: Nem adok sok interjút, ez igaz. Nem sokszor keresnek meg, hogy meséljek magamról, általában premierek kapcsán szokták csak megkérdezni, hogy milyen ember is vagyok valójában. De, milyen személyiség is vagyok? Eléggé hektikus, hebrencs, nagy a szám, nagyon hamar tudok haragudni, és nagyon hamar tudok megbékélni a lelkemben – ezt édesapámtól örököltem. Nagyon heves természet vagyok, hatalmas igazságérzetem van, nem nyelem le, ha igazságtalanul vádolnak bárkit. Minden emberért ki tudok állni, szeretem a barátaimat, a családomat, és nem bírom elviselni a feszültséget. Sehol! Ha mégis kialakul, akkor nagyon igyekszem, hogy mielőbb megoldódjon. Ha a lelkemben dúl a feszültség, akkor nagyon hamar elsírom magam.

Mészáros: Mit tapasztalsz, a környezeted miként lát téged?

Kiss: Az egyetemen mindig az volt, hogy a Kiss Diána Magdolna hisztis. Szerintem ezt már nagyon régen kinőttem, viszonylag hamar. Mégis mindenkiben ez él, pedig nem azért hisztizem, mert nem akarok felvenni egy jelmezt, vagy megcsinálni egy jelenetet – mert mindent megcsinálok, amit kérnek –, hanem azért mert vehemens vagyok. Azt szeretem, hogy „oké, gondolkozzunk együtt, legyen milliónyi kérdésed”, de betelik a pohár, ha kollégám próbál dolgozni és a rendező közben nyomkodja a telefonját, és nem figyel rá. Sajnos, találkoztam már ilyennel, de Rusznyák Gábor, akivel legutóbb dolgoztam, például mindent hall és mindent lát. Szegeden sajnos volt konfliktusom ebből a dologból, mert folyamatosan kérdeztem és kérdeztem, míg egy idő után azt kezdtem érezni, hogy a rendezőnek nagyon erős elképzelése van az adott karakterről. Ő szeretett volna engem pontról-pontra megtervezni, beállítani, de én meg csak azért is kérdeztem, ötleteltem. Emlékszem egy összpróba után nagyon leszidott, szóvá tette, hogy nem látja bennem azt, amit ő akar, pedig én nagyon igyekeztem és megtettem, amit kért. Szabadkozni kezdtem, erre ő megkérdezte, hogy a Mundruczó Kornéllal és Gothár Péterrel is így szoktam viselkedni. Nem tűrte jól a „de”-ket. Aztán pár év elteltével megkövetett egy másik produkció kapcsán.

Mészáros: Említetted, hogy minden jelenetet megcsinálsz, ha kell. Valóban mindent?

Kiss: Bármit megcsinálok, mert ez érdekel, ettől fogok fejlődni. Mindent ki kell próbálni, vagyis majdnem mindent!

Mészáros: Voltak más alternatívák a színjátszás mellett?

Kiss: Operaénekes akartam lenni, de az nem az én világom. Beülök egy operára és végigsírom, de mivel zenész-színész szakon végeztem, így bármit elénekelhetek. Bármit megcsinálhatok, játszhatok Mundruczó Kornélnál, és énekelhetek nagyoperettet a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Nem vagyok lekorlátozva. Egyszer megfordult a fejemben, hogy hivatásos katona legyek. Gyermekkoromban orvos is szívesen lettem volna. Az orvosi vonal ennek ellenére megvan az életemben, minden érdekel a témában. Műtétek, titkos betegségek, az anatómia. Ha betegsége van a páromnak, azonnal mondom neki, hogy ez és ez a bajod, és azt, hogy mit kell bevenni rá. Elég gyakorlatias ember vagyok, tegnap például ágyrácsot gőzöltem! Kiesett egy léc az ágyból, és hogy vissza tudjam tenni, meg kellett gőzölnöm. Múltkor forgatáskor pedig begyújtottam egy sparheltbe!

Mészáros: A zene hogyan jött az életedbe?

Kiss: Hatévesen zenei iskolába vettek fel, a fuvolát választottam hangszernek. Mindig kérdezték is, hogy miért nem leszek fuvolaművész. Kicsi korom óta nagyon muzikális vagyok. Mind a két szülőm tud énekelni, édesapám és a nagyapám is tangóharmonikázott. Gyermekkoromban nagyon sok operettgála ment a tévében, a nagyszüleimmel néztem, és mindig ott ugráltam a készülék előtt kívülről tudtva az összes dalt. Óvodás voltam, amikor eljött Lovrek Károly – aki nagy zenei guru volt Fehérváron – az óvodánkba, hogy megnézze, kit lehetne elvinni a zenei általános iskolába. Énekeltem, és azt mondta, engem mindenképpen. Édesanyám szerette volna, ha a zongorát választom, de nekem a fuvola kellett. Kaptam egy fuvolát a szüleimtől, amit időközben elloptak a Színház- és Filmművészeti Egyetemből, de a HOPPart társulat vásárolt nekem egy újat. Otthon nem igazán tudok gyakorolni, mert a ház, ahol a párommal lakunk, utál minket, ott csak síri csendben lehet létezni a szomszédok miatt.

Mészáros: Melyik volt az első szereped, amit színpadon játszottál?

Kiss: Szerintem a Csárdáskirálynő volt, Komáromban. Az első szerepem egyébként a Dzsungel Könyve-ben volt 12 évesen, majom voltam. Az első hely, ahol dolgoztam, pedig a Radnóti Színház volt. Oda nagyon szerettem volna szerződni, de nem lettem társulati tag.

Mészáros: Nyilván nagyon bánod, hogy nem vagy kőszínházaknál…

Kiss: Igen, ez egy nagyon fájó pont az életemben – egyre jobban fáj. Nem csak az, hogy nem hívnak szerződni, hanem az is, hogy nem is kíváncsiak rám, nem mondják azt, hogy menjek el hozzájuk egy szerepre. Azt hiszem, ők úgy gondolják, hogy marha jól érzem magamat a HOPPart tagjaként, ami igaz, de kőszínházban dolgozni teljesen más. A viszonyok, a kollégák, a munka is egészen más ott, mellesleg ott a biztonság érzése is. Nem kell félned, hogy lesz-e fizetésed, megnyered-e a pályázati pénzt. Filmezni viszont elkezdtek hívogatni, több kisfilmben szerepeltem. Nagyon szeretek Mundruczó Kornéllal is dolgozni, de sajnos a Demencia című előadásában nem kaptam szerepet.

Mészáros: Hova mennél legszívesebben dolgozni?

Kiss: Az Örkény Színházba. Valamiért ott egyszerűen jó lenni! A mikor a Merlin, avagy isten, haza, család című előadást csináltuk azt éreztem, hogy ez egy jó légkörű hely. De van olyan, hely ahova semmiképpen nem tenném be a lábam.

Mészáros: Meglehet élni olyan produkciókból, mint amilyenek a HOPPart előadásai?

Kiss: Szűkösen. Ha kiszámolom, hogy van egy kevéske alapfizetésem, egy hónapban hat-hét nyolc előadásom, akkor ki tudom fizetni a lakbért, a KATA-t, és a telefonszámlámat, és akkor marad még harmincezer forint, amit elkölthetek magamra. A háztartási költségeket nem számolom bele, mert azokban segítségemre van a párom, ha úgy adódik. Ha van külsőmunka, például egy reklám, film, vagy másik színházban szereplés, akkor ki lehet bírni. Egész nyáron nem volt munkám, végeztem a Szegedi Szabadtérin, és volt adótartozás is, ami elvitte a fizetésem jelentős részét, de a párom keresett annyit, hogy azt mondhassa, menjünk el Londonba, nézzünk meg egy Arsenal-meccset, és menjünk el nyaralni Olaszországba. Hála Istennek, hogy van egy ilyen társam!

Mészáros: Hosszú ideje vagytok együtt?

Kiss: Két éve vagyunk együtt. Sok köztünk a vita, de ez minden kapcsolatban így van. Korábban már volt egy vőlegényem, akivel nem sikerült az élet. Nem is akarok mással lenni, mint a Dáviddal. Nem éreztem magamat még olyan biztonságban, mint amit ő tud nyújtani, és nem az anyagi dolgokra mondom, hanem az érzelmire. Inkább meghalok éhen, csak valaki fogja a kezem és tudjunk együtt nevetni, létezni a nehéz hétköznapokban.

Kiss Diána Magdolna színésznő (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Mennyire volt nehéz elindulnotok a HOPPart társulattal 2007-ben?

Kiss: Magács Laci, az akkor még meglévő Merlin Színház igazgatója felajánlotta, hogy lehetünk a Merlinben. Meg is ígérte, hogy fizet nekünk pénzt, de aztán egy idővel elmaradoztak a fizetések. Kellett keresni mindenféle embereket, mert nem tudtuk, hogyan kell egy ilyen társulatot csinálni. Akkor még benne volt mindenki, aztán idővel kiszivárogtak az emberek tőlünk, ki az Örkénybe, ki a Nemzeti Színházba. Volt, aki elment, aztán visszajött, mert úgy gondolta, itt mégiscsak jobb, aztán mégiscsak egy kőszínházban találta meg a helyét. Aztán el kellett kezdeni pályázni, pénzt szerezni, kialakítani, hogy mi is a HOPPart valójában. Négyeen vagyunk állandó tagok jelen pillanatban, de vannak volt osztálytársak, akik mindig visszajárnak. Még egyetem alatt megalapítottuk a Ginger és Fred Színházművészeti Alapítványt, amelyet Novák Eszter kezel, ezen keresztül kapunk finanszírozást.

Mészáros: Úgy látom, eredményesen tudjátok működtetni a társulatot.

Kiss: Igen, azt hiszem, hogy nem vagyunk rossz úton. Hála a sok háttérmunkáért!

Mészáros: Mennyire vagy képbe a kisebb társulatokkal?

Kiss: Nem nagyon járok színházba, nincs rá időm. Dávid állandóan színházba jár, én szeretnék otthon főzni vagy pihenni, ő meg színházba menne folyton. Persze vannak előadások, amiket megnézek, de ritkán megyek. A Hólyagcirkuszt nagyon szerettem, és az Ágens Társulat előadásait is. Pintér Béla alap nálam! Viszont vannak olyan társulatok, amikről még soha nem hallottam, ez sajnos az én hibám.

Mészáros: Mostanában sok rövidfilmben szerepelsz.

Kiss: Valóban sok vizsgafilmet csinálok, mindig ingyen. Fel sem merül bennem, hogy szóba hozzam a pénzt, hiszen tudom, hogy nincs. A Filmművészeti oldal sincs eleresztve anyagilag, de az nagyon jó gyakorlóterep, és sok tehetséges fiatalt is megismerhetek. Badits Ákos elhívott a Képmás című kisjátékfilmjébe. Mondtam neki, hogy hívjon legközelebb is, mert én nagyon szeretek vele dolgozni. Ákossal megismerkedni egy igazi pozitív találkozás volt! A vizsgafilmekben egyébként az is jó még, hogy nincs casting. Szász János A nagy füzetre például castingolt, és rettenetesen izgultam.

Mészáros: Szász János soha nem mondta el miért téged választott a cselédlány szerepére?

Kiss: Nem, de ha újra hívna, azonnal igent mondanék.

Mészáros: Meg vagy elégedve A nagy füzet végeredményével?

Kiss: Magamat nehezen nézem vissza, de a film tetszett. Édesanyám véleménye viszont nagyon meglepett a filmmel kapcsolatban: azt mondta, hogy nem félnek benne a gyerekek eléggé, nem elég erős az elhagyottság érzése. Mit fognak csinálni a háború közepén, miután az édesanyjuk otthagyta őket a semmi határában? Éheznek, fáznak, nagyanyjuk egy gonosz asszony – mi lesz most? Érdekes, hogy ő így látta. Ez egyébként egy olyan film, amit még sokszor meg kell néznem.

Mészáros: Milyen volt felvenni a fürdés jelenetedet velük?

Kiss: Nehéz! Előző este a Szász elbeszélgetett velünk. Elmondta a gyerekeknek, hogy látni fogják a Diát ruha nélkül. Iszonyúan meg voltak rémülve, akárcsak én! Mivel nehéz volt a jelenet, János végig bent volt és instruált minket, hogy ki hova nézzen, mikor mosolyogjon. Segíteni kellett, mivel elég extrém volt a helyzet. Remegtem, mint a nyárfalevél, és hihetetlenül zavarban voltam. Nem is a meztelenség miatt, hanem amiatt, hogy vajon mit éreznek a fiúk.

Mészáros: Lehet, hogy maradandó károsodást szenvedtek…

Kiss: Igen, én is mondtam a Jánosnak, hogy lehet, nagy bajt okoztunk. (Nevet.)

Mészáros: Van számottevő különbség Szász Jánossal és Mundurczó Kornéllal dolgozni?

Kiss: Kornél szeret a színészeivel dolgoztatni, ami jó. Van egy víziója, egy ötlete, amit megoszt először a szűk alkotókörével, aztán a színészek elé tárja és azt mondja, erre hozzatok jeleneteket. A Nehéz Istennek lenni című előadásunk ilyen például. Néztünk együtt pornófilmet, olvastunk az erőszakos szex pszichológiájáról, együtt találtuk ki, hogyan fűződjön fel a történet. Nagyon jól instruál és vicces ember. Olyan hasonlatokat képes mondani, hogy az állad leesik! A jég-ben például azt monda: „ez a nő olyan, tudod, az a fajta kurva, akihez még csak közeledik az ember keze, de már bőg.” Ebből az egy mondatból megértettem milyen ez a karakter. Sokszor egy jó mondat elég, és elindulsz az igazság felé, hogy igaz legyél a színpadon és “ne játssz”, ahogy ő mondja. Jánossal eddig csak egyszer volt szerencsém találkozni, sokat segített és nagyon jól vezet. Maximalista. Nagyon sokszor felvettük a jelenetet, de a jó munkához idő kell. Kornél is teljes erőbedobással tudott dolgozni, annak idején nem vetette meg az éjszakai próbákat sem.

Mészáros: A legutóbbi HOPPart-bemutató, a Hungari kapcsán megfordult a fejedben valaha, hogy elmenj Magyarországról?

Kiss: Nem. Hova menjek? Ezt a munkát csak az anyanyelveden lehet csinálni. Jó-jó, lehetne külföldön is, de az nem lenne ugyan az, hiszen nem az anyanyelved dolgoznál. Nyilván azért születtem ide, mert ide kellett. És ez jól van így.

Mészáros: Hogyan fogadta a közönség ezt az előadást?

Kiss: Sokan hosszúnak tartották. Stork Natasa anyukája azt mondta, hogy ő majdnem elsírta magát. A kritikusok nem voltak elájulva tőle, de ez engem nem érdekel. Én szeretem az előadást játszani.

Mészáros: Mennyi ideig próbáltok egy ilyen előadást?

Kiss: Ezt két és fél, három hónapig. zenei szövetet kell adni a darabnak, hiszen ez egy koncertszínház. Minden karakternek saját hangszere és zenei stílusa van, ezeket össze kell gyúrni egy teljes egésszé. Ez nem kevés idő, és igazán kreatív munka. Sok zenei improvizációval.

Mészáros: Mit próbálsz most?

Kiss: Rusznyákkal az Urbi et orbi-t próbáljuk, amelyet április közepén mutatunk be. Nagyon erős ez a szöveg, minden benne van, ami nekem Istent jelenti. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy lehetek úgy színész, hogy vallásos vagyok. Miért ütné a két dolog egymást? Az előadás zenéjét Kovács Marci és a zenekara csinálja. Már nagyon vártuk a találkozást. Mindenkinek mást fog jelenteni az előadás. Érdekes kérdés, ki hisz, és ki nem, és aki hisz, vajon miben?

Mészáros: Ha már szóba került, a te Istened milyen?

Kiss: Római katolikus vagyok, de nagyon rég nem voltam misén. Nincs az a penitencia mennyiség, amit rám róhatnának, de szerintem nem is ettől függ a vallásosság. Sokat beszélek az Istennel, és úgy érzem, mindig mellettem van. Van, hogy direkt rossz útra terel, hogy tanuljak a hibáimból. Szerintem nagyon fontos, hogy van mibe kapaszkodnom. Buddha, Jahve, Allah, teljesen mindegy hogy hívjuk. Nem mondom, hogy lelki szegény, akinek nincs hite, de bevallom, hogy sokkal könnyebb így élni, hogy hiszem, van valaki ott fent, vagy valahol, mindenhol.

Budapest, 2014. április

Kiss Diána Magdolna színésznő (Fotó: Mészáros Márton)

Alphan Eşeli török filmrendezővel, első filmje a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott A hosszú út hazafelé (The Long Way Home/Eve Dönüş: Sarıkamış 1915) című háborús film kapcsán beszélgettem az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az elsőfilmes rendező alkotása a sarikamisi csata történetét járja körbe, 1915-ben Kelet-Anatóliában a török hadsereg megalázó vereséget szenvedett az oroszoktól, és túlélők tízezrei fagytak halálra a hegyek között. Filmje egy maroknyi sebesült katona meneküléséről szól.

Alphan Eşeli török filmrendező a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2014. április 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Miért nyúlt olyan történethez, amelynek cselekménye száz éve játszódik?

Ez volt a legnagyobb háború, amiben Törökország részt vett az utóbbi évszázadban, elsősorban azért, mert szerencsére nem vettünk részt a második világháborúban. Több oldalról megvizsgáltam a történetet, de leginkább a történelem része vonzott. Nagyapám is harcolt a háborúban, és sokan odavesztek. Ez egy igazán tragikus vállalkozás volt, de számomra a legnagyobb rejtély az Ottomán Birodalom volt, ugyanis az utolsó évtizedeiben igazán nehéz szituációban volt, ennek ellenére mégis többször hadat üzent. Egy haldokló, öreg birodalom volt, mégis belépett az első világháborúba, ahelyett hogy felzárkóztunk volna a Nyugathoz. Ez öngyilkosság volt, emiatt ért véget a birodalom.

Hallott katonatörténeteket nagyapjától?

Nagyapám visszatért a háborúból, de soha nem ismertem. Évtizedekkel a születésem előtt meghalt.

Hogyan készült a filmre? A levéltári kutatások voltak a legkézenfekvőbbek?

Hogy őszinte legyek, nincs sok a török levéltárakban. Évtizedeken keresztül tiltva is voltak az egyszerű halandó előtt, ezért inkább orosz és német levéltári anyagok között kutattunk. Volt egy tanácsadóm a filmben, egy híres szívsebész volt, akinek az élete és megszállottsága Sarikamis. Alapvetőleg fotókat, levéltári anyagokat vásárol a saját zsebéből évtizedek óta. A legtöbbet orosz archívumokba megy, és készségesen rendelkezésemre bocsátotta minden anyagát és tudását. Az ő segítsége nagyon értékes volt számomra.

Nem tartott attól, hogy a háborús téma unalmas lesz a nézőnek?

Ez nem egy szórakoztató film. Nagyon nehéz film, ami extra figyelmet igényel, végig kell ülni. Néhányak számára unalmas lehet, de sokan szeretik.

Van kultusza a háborús filmeknek Törökországban?

Igen, határozottan állíthatom. Viszont a filmek kilencven százaléka nagyon drága, tele vannak akciójelenetekkel.

Hogyan találta meg Tarr Béla állandó alkotótársát, Víg Mihályt a zeneszerzői feladatra?

A kezdetektől tudtam milyen zenészt szeretnék, de egy török zeneszerzővel kezdtem el dolgozni. Nem találtuk meg a közös hangot, előfordul az ilyen. Víg Mihály munkásságát több Tarr Béla-filmben hallottam, és egy amerikai filmrendező ismerősöm javasolta, hogy dolgozhatnék vele. A zenéje által kiváltott hangulat, érzések nagyon megfogtak, így örömmel néztem a munka elébe. Nagy kihívás volt, de jól sikerült a közös munka.

Mennyire volt felkészülve rá, hogy ilyen sikeres lesz a filmje?

Minden elsőfilmes rendező úgy kezdi, hogy meg van győződve róla, hogy ez lesz a világ legjobb filmje. Én is úgy éreztem, mintha az Aranypolgárt forgattam volna, és meg voltam róla győződve, az év filmje lesz, a legeslegnagyobb mozi élmény, és mindenki látni fogja. A harmadik forgatási héten már úgy gondoltam, ez a legidegesítőbb dolog, amit valaha csináltam, és biztos voltam benne, hogy senki nem fog újra kamerát adni nekem. A legnehezebb része kétségkívül a vágás volt, a vágóm először vágott mozifilmet, úgyhogy igazán beletette a szívét. Hiába mond az ember egy ilyennek bármit, olyan, mint amikor a fiataloknak azt mondjuk, ne igyon alkoholt. Úgyis fog.

Látta Szász János szintén nemzeti veszteséget feldolgozó A nagy füzet című világháborús filmjét?

Nem, de találkoztam vele a fesztiválon, hiszen zsűrielnök. Viszont láttam Jancsó filmjét, a Csillagosok, katonák címűt.

Ez az első rendezése. Korábban mivel foglalkozott?

Reklámokat és zenei videókat rendeztem, és fotókat készítettem.

Pacifistának tartja magát?

Ezen nem gondolkoztam még, de biztosan, mert teljesen háborúellenes vagyok. Különösen napjainkban, amikor mindenféle hülye történeteket találnak ki a háború igazolására. A háború soha nem megoldás, mindenki életét károsítja, minden érintettet tönkretesz. Ellenzem ezt a fajta erőszakot is. Csúnya, de ki kell mondanom: a háború a legnagyobb szarság a világon, a legundorítóbb dolgok egyike, amit el tudok képzelni. A legborzasztóbb pedig az benne, hogy nem tudunk mit tenni ellene. Nem vagyok valami passzív, de ez a helyzet.

A háború mellett a tömegdemonstrációkat is ellenzi?

Sok tömegtüntetés volt Törökországban, de szinte az egész világon vannak ilyen nagy megmozdulások 1968 óta. Az embereknek jogokat adtak, aztán nem ezt elfelejtik a vezetők, és megpróbálnak rátiporni az emberre. Ez nem tetszik a demokráciában élő embereknek, és kimennek az utcára sztrájkolni, tüntetni. De ha egyszer igazán megütöd a rendszert, az igazán vissza tud vágni. Azt mondják, demokráciát adnak, de csak egy szintig. A demokrácia a legszubjektívebb szó, amit a világon hallottam. Nem több, csak egy tündérmese.

Melyik korban élne, ha lenne választása?

Nem tudom akarnék-e élni benne, de több kor van, amibe visszamennék. Az 1960-as, 70-es évek vonzanak, de nem csak egy helyen, különböző helyekre mennék vissza. Az illúzió meg van arról, hogy jó is lehetett benne élni…

Miért érezte szükségesnek egy kulturális fesztivál megalapítását hazájában?

Az említett kulturális fesztivált több angol partnerrel indítottuk el. Szeretem a művészeteket, számomra mindig fontosak: nem az érdekel, hogy mit csinál a művész, csak alkosson. Akartam, hogy különböző művészeket összehozzunk, és lehetőséget adjunk nekik arra, hogy új közönségnek is bemutathassák a munkájukat. Szerettem volna azt is, hogy Törökországba eljuthassanak alkotók, és ami igazán vonzóvá teszi a fesztiválunkat, az kétségkívül az, hogy ingyenes. Jó látni, hogy sok fiatal diák érkezik.

Mi a következő lépés?

A következő filmemen dolgozom. Teljesen más lesz, nem történelmi, hanem egy jelenkori, igazi „real-life” történet lesz.

Budapest, 2014. április

Mészáros Márton

Alphan Eşeli török filmrendező a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2014. április 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Dr. Oláh Lajos, Terézváros és Erzsébetváros képviselőjelöltje 45 éves jogász, baloldali demokrata. Rónaszékiné Keresztes Monika, 51 éves jelenlegi képviselő-asszony, a VII. kerületi Fideszes alpolgármester. A 31 Csiba Katalin, a Lehet Más a Politika (LMP) szóvivője szintén képviselő-jelölt az 5. számú választókerületben. A három jelöltet az április 6-án, vasárnap esedékes országgyűlési választások kapcsán kérdeztem a Budapesti 5. sz. országgyűlési egyéni választókerület jelenlegi állapotáról és arról, miért emelnék fel hangjukat, ha bejutnának a Parlamentbe.

Interjú

Rónaszékiné Keresztes Mónika (Fidesz)

Rónaszékiné Keresztes Monika (Fidesz)

Milyennek látja a mostani 6. és 7. kerületet?

Folyamatosan fejlődőnek, virágzónak. Terézváros valódi központjává vált a megújult Hunyadi tér. Ősszel átadták a csodálatos Zeneakadémiát, ezzel egyidejűleg a környéke is a rangjához méltóan épült át. A kerületben tavaly már bevezették a 24 órás közterület-felügyeletet. Az éjszaka is nyitva tartó vendéglátóhelyeknek október 1-jétől fizetendő ún. „kocsmaadójából” befolyó összeget teljes egészében a kerületi utcák tisztán tartására és a közbiztonság javítására fordítják. Hétvégén kiemelt takarítást végeznek, emellett a problémás helyeken megerősített járőrszolgálat biztosítja Terézváros lakóinak nyugalmát.

A hetedik kerületben meghirdettük az Erzsébet-tervet, és évente kb. 1,5 milliárd forintot fordítottunk fejlesztésre. Gigaberuházások helyett sok kisebb, akár egy-egy utcára összpontosító fejlesztést indítottunk el. Művelődési centrummá alakult a Wesselényi utcai, a kerület kulturális életét szervező ErőMűvház, megújult a Kazinczy utcai ELTE-épület, a zsinagóga és a mellette lévő Elektrotechnikai Múzeum, miként a Bethlen téri színház homlokzata is. A megszépült Almássy teret két hét múlva, a Madách teret május 31-én adják át, a Klauzál téri csarnok felújítása pedig a küszöbön áll. A kerületben minden bölcsőde is megújult. Mindezeket nem irigylésre méltó előzmények után tettük.

Mit szeretne elérni a következő négyéves ciklusban? Mit fejlesztenének elsősorban a választókerületben?

Másfél évtizede élek Erzsébetvárosban, Terézvároshoz diákéveim és pedagógusi munkám köt, úgy érzem, ismerem az itt élők problémáit. Hétgyerekes édesanyaként, helyben lakó állampolgárként is igénylem, hogy tiszta, lehetőség szerint a legkisebb zajterhelésű környezet vegyen körül bennünket. Szeretném, ha minél több család élne itt, és minél több tiszta játszótéren minél több babakocsit toló anyukával találkozhatnék. Erzsébetváros egyik legsürgetőbb megoldandó feladatának érzem a szociális lakáshoz jutás kérdését, de hamarosan megkezdődik a Klauzál téri csarnok felújítása is. Folytatódik a kerületben az utcák és közterek rehabilitációs programja, így hamarosan a Klauzál tér is sorra kerül majd, illetve megkezdődik az óvodák felújítása.

Terézvárosban a példás gazdálkodásnak köszönhetően egyre több jut társasházak felújítási támogatására, közbiztonságra, köztisztaságra és az intézmények minőségi színvonalú működtetésére. Remélhetőleg egyre több terület kap „új ruhát”.

Mióta foglalkozik politikával?

A rendszerváltással kezdett el foglalkoztatni a közélet, tisztelettel figyeltem Antall József kormányzását. Az első Orbán-kormány idején úgy éreztem, fontos folyamatok indultak el. 2002-ben tudatosult bennem igazán, hogy a vereség átmeneti, és ennek ellenére folytatni kell. 2003-ban a kongresszuson lettem tagja a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek. Munkámat a Fidesz erzsébetvárosi csoportjában kezdtem. Amikor a Fidesz szövetséggé alakult, VII. kerületi lakosként csatlakoztam a helyi tagszervezethez. Elnökségi tagként főleg a kulturális élet szervezésével foglalkoztam. 2006-ban aktivistaként már részt vállaltam a választási kampányban is, 2008-ban pedig felkértek választókerületi elnöknek.

Miben hisz, mi a politikai hitvallása?

A munkásságomat motiváló mottót Márai Sándortól választottam: „Talán ez a dolgunk a földön, hogy megalkossuk a szépet, ami a művészet, kifejezzük az emberit, ami a politika, s a Köztársaságon belül, mely polgári, tehát túlérett és félelmes – öntudatosan fegyelmezett, mint volt Firenze legjobb pillanataiban.” A családpolitikát és az oktatást tekintem szívügyemnek, nem kérdés, hogy a gyermekeinkben van a jövő. Az életemben a gyermekeim az elsők, a közéletben ennek megfelelően a nagycsaládosok érdekeit képviselem, a család – mint érték védelméért – dolgozom.

Hogyan viseli a választásokkal elengedhetetlenül megjelenő lejárató kampányt?

Aki figyelmesen elolvassa az ellenzéki brosúrát, érzi az abban megfogalmazottak abszurditását. A véget nem érő, oda-vissza sárdobálástól nem lesz könnyebb a választópolgár élete. Én, mint a jelenlegi kormánypárt egyik képviselője az elért eredményekért (rezsicsökkentés, gyed extra, családi adókedvezmény bevezetése) tartozom felelősséggel, és büszke vagyok arra, hogy a magam szerény eszközeivel én is részese lehettem ezek bevezetésének. Mindezen eredmények védelmére, a megkezdett munka folytatására, hogy szakzsargonnal éljek, finomhangolására kérünk április 6-án a választópolgároktól felhatalmazást.

Hogyan látja a nők helyzetét a magyar politikában?

Én a politikában a nők önkéntes, kvóta nélküli részvételében hiszek. Nőként, hét gyermek édesanyjaként azt vallom: ahogyan a társadalomban minden szinten helye van a nőknek, úgy ez alól a politika sem kivétel. Azonban egyrészt mindenkinek saját magának kell eldöntenie, képes-e ezt az embert próbáló munkát elvállalni, másrészt tudnia kell, megvan-e a munka ellátásához szükséges tehetsége.

Dr. Oláh Lajos (Kormányváltás)

Dr. Oláh Lajos (Kormányváltás)

Milyennek látja a mostani 6. és 7. kerületet?

Kétarcúnak. Egyrészt a lehetőségek kerülete, kulturális központ, sokszínű, befogadó kerület és Világörökség része a terület, de másik oldalon az látszik, hogy egy méltatlanul elhanyagolt választókerület. Olyan házak vannak, amelyek gyakorlatilag veszélyeztetik a lakók biztonságát, és sok idős és kevés fiatal lakosa van. Rengeteg fiatal költözik ki a 6. és 7. kerületből, és a közbiztonság is hagy némi kivetnivalót maga után. Terézvárosban például 50 százalékkal emelkedett az elkövetett bűncselekmények száma. A kerület vezetésének semmiféle konkrét elképzelése nincs a zaj-, a fény- és a levegőszennyezés megállításával kapcsolatban. Beszélhetnénk a Liget problémájáról is, mert látszik, hogy a beépítése jelentős mértékben frusztrálja a kerületi lakosokat. Végül, a választókerületemben az oktatás színvonala nem olyan, amely megfelelő, versenyképes munkaerőt biztosíthatna.

Mit szeretne elérni megválasztása esetén? Mit fejlesztenének elsősorban a választókerületben?

Stadionok helyett társasházakat újítanánk fel, javítanánk a közbiztonságot és jobb körülményeket próbálnánk biztosítani a szép korúaknak. A Városliget megőrzése is a programom része. A terület beépítése fokozatosan fog nőni, és nagyjából a kerület felé eső oldalába fognak épülni az épületek, amelyek a légáramlástól kezdve a friss levegő eljutásáig mindent tönkretesznek. Nem vizsgálták meg a földalatti vízfolyások helyzetét sem, és az sincs rendben, hogy a civilek és a lakosság megkérdezése nélkül fognak bele az építkezésbe.

Mióta foglalkozik politikával?

Politikával már egyetemen is foglalkoztam, de politikus gyakorlatilag 2003-2004 környékén lettem.

Miben hisz, mi a politikai hitvallása?

Abban hiszek, hogy minden gyereknek azonos esélyt kell biztosítani az életben, illetve abban, hogy tisztességes munka után tisztességes munkaéveket kell teremteni. Azt tudom még mondani, hogy van bennem baloldali, amely a szolidaritás fontosságát hangsúlyozza, van bennem liberális, amely a szabadságért él, és van bennem zöld, amely azt vallja, a Földet unokáinktól kaptuk kölcsön, és konzervatív énem is van, amely a bűnüldözésről és egyebekről szól.

Hogyan viseli a választásokkal elengedhetetlenül megjelenő lejárató kampányt?

A Fidesz és a CÖF már néhány hónappal ezelőtt elkezdte a lejárató hadjáratot. Az ember csak egyet tehet, megpróbálja megerősíteni magát. De a legrosszabb a dologban, hogy a családját nem tudja megvédeni.

Hogyan látja a nők helyzetét a magyar politikában?

Több törvényjavaslatom is volt a nők helyzetével kapcsolatban, de a Fidesz női leverték ezt a dolgot, és meglepetésemre az LMP női tagozata sem támogatott. Azt mondom, mind az állami, mind az önkormányzati cégeknél kötelezőnek kellene lennie az igazgatóságban, felügyelőbizottságban a női kvótának. Kimutatások bizonyítják, hogy a cégek teljesítményét is növeli a női munkaerő, és a társadalmi egyenlőség szempontjából is fontos lenne. Volt egy olyan törvényjavaslatom is, amely azt mondta, ne csak az állami cégeknél, hanem a meghatározott nagyságrendű bevételt termelő magáncégeknél is legyen kvóta, ahogy Európa számtalan országában. Az európai uniós egyeztetéseken éppen a Fidesz nem támogatta az Uniónak az erre vonatkozó tervezetét.

Csiba Katalin (LMP)

Csiba Katalin (LMP)

Milyennek látja a mostani 6. és 7. kerületet?

Azt látom, hogy a kerületben élők érzékenyek a kulturális kérdésekre, tekintve azt, hogy a kerület egy „kultúrkerület.” Nagyon sok tehetséges fiatal él itt, sokan az alternatív kultúrában találják meg a helyüket, számos kreatív és izgalmas alkotást, közösségi platformot hoznak létre. A kultúrharc, amit az elmúlt négy évben láthattunk, kellőképpen kiverte a biztosítékot, és negatív hatást váltott ki a lakosság jelentős részénél. Erről sok visszajelzést is kaptam, és ezzel mindenképpel el kell számolni ezen a választáson. A másik fontos észrevétel: mindenhol érdekünk a magas képzettségű munkaerő foglalkoztatása és itthon tartása. Elkeserítőnek látjuk az egyetemen éppen végzők és a fiatalcsaládok kivándorlási rátáját, ezt csökkentenénk. Arra fektetjük a hangsúlyt, hogy elmondjuk milyen gazdaságfejlesztési programjaink vannak az LMP-nek, a megújuló energiaszektorban közel 80 ezer új munkahely megvalósítását tartjuk kivitelezhetőnek. És ezek természetesen válságálló megélhetést biztosítanának.

Mit szeretne elérni megválasztása esetén? Mit fejlesztenének elsősorban a két kerületben?

Fontosnak látom megjegyezni, hogy az LMP mindig külön hangsúlyt fektetett arra, hogy a választásoknál a különböző politikai szinteket ne keverjük. Most országgyűlési választás lesz, a képviselőknek parlamenti kereteken keresztül van lehetősége a törvényalkotási folyamatban beleszólni, önkormányzati hatáskörben a képviselőnek nincs jogi hatásköre, maximum politikai szerepet tud vállalni. Megemlíteném, hogy pont a romkocsmák környéki – elsősorban a Kazinczy utca – lakosok keresték meg a képviselőjelölteket azzal, hogy milyen megoldási javaslataik vannak a több mint tíz éve fennálló, lakók és a külföldiek által népszerű romkocsmák üzemeltetői közötti konfliktus orvosolására. Megígértem, hogy a politikai szerepemet kihasználom, az önkormányzatnak muszáj lesz egyeztetni az érintett felekkel.

Mióta foglalkozik politikával?

2009-ben csatlakoztam a Lehet más a Politikához, előtte nem voltam semmilyen pártnak a tagja, ilyen értelemben nem foglalkoztam politikával. Viszont a zöld civil szervezeteknek már akkor is aktivistája voltam.

Miben hisz, mi a politikai hitvallása?

A politikai gondolkodásmód szót használnám a hitvallás helyette. Európa-szerte jellemző, hogy a baloldali, jobboldali megosztottság olyan formában kimerült, és nem tud már válaszokat adni a problémákra a 21. században, amilyenben a zöld politika képes. Ezért gondolom azt, hogy van egy alapvetően zöld, humanista, közösségelvű elképzelésem a világról.

Hogyan viseli a választásokkal elengedhetetlenül megjelenő lejárató kampányt?

Az LMP-nek nincsenek takargatnivalói, ezért csak mosolygunk az ilyen lejárató kampányokon. Nincs időnk ezzel foglalkozni, kampányolnunk kell.

Hogyan látja a nők helyzetét a magyar politikában?

Lesújtónak. Egyetlen reménycsillagot látok, az LMP-t. A magyar parlamentben 9 %-os a nők részvétele, nagyjából ez a szám maradni, vagy még csökkeni is fog. Ez nem azért van, mert nem akarnak részt venni a nők a politikában, hanem a nők rosszabbul teljesítenek abban az uram-bátyám világban, amely Magyarország belpolitikáját sajnálatos módon jellemzi. Nem a rokoni, haveri kapcsolatoknak kellene meghatároznia a nők érvényesülését, hanem a tanulás, a szorgalom, a munka, a tudás és a kreativitás alapján kellene dönteni.

Budapest, 2014. április

Mészáros Márton

Habsburg György az utolsó osztrák-magyar trónörökös, Habsburg Ottó főherceg (1912-2011) fiaként nőtt fel, császári és királyi hercegi cím is megilletné, de ezeket nem használja. A televíziózásban eltöltött évek után a Magyar Vöröskereszt elnökeként tevékenykedett hosszú ideig. Jelenlegi elfoglaltságairól, történelemről és európai királyi családokról nyilatkozott.

Habsburg György osztrák-magyar főherceg, a Magyar Vöröskereszt leköszönt elnöke Budapesten (Fotó: Mészáros Márton)

Az elmúlt időszakban elsősorban Ferenc József szobrának és Mária Terézia képmásának felavatásán találkozhattunk Önnel. Mivel foglalkozik ma?

Az avatások nem felelnek meg az életcélomnak. Sok más feladattal is foglalkozom. Nagyon régóta dolgozom a Vöröskereszttel, ebben a pillanatban a Vöröskereszt Föderáció világszervezet tanácsadójaként különböző projektekben dolgozom, továbbra is él az utazó nagyköveti pozícióm, időnként a Külügyminisztérium, vagy a Miniszterelnöki Hivatal kér fel különböző megbízatásokra. Van egy tanácsadói cégem is, amely sok munkával jár. Ezek mellett avatok szobrokat, képeket főleg kiállításokon és egyéb eseményeken.

Milyen gyakran tartózkodik itthon?

Itt van az életem központja, itt a családom, a feleségem, a három gyermekem. Ezért a hét több mint ötven százalékát próbálom itthon tölteni. Elég sokszor kell külföldre utaznom, mostanában egy nagy projekten dolgozom Németországban, ezért három napot külföldön töltök egy héten.

Hogyan volt képes az édesapja páratlan könnyedséggel elintézni magában, hogy nem akar uralkodó lenni?

Mert az édesapám hihetetlenül nagy realista volt. Sokan csak azt látják, királynak lenni milyen fantasztikus dolog, de közel sem az. Ez egy óriási változás az ember életében, hatalmas feladat, amit teljesíteni kell életed végéig. A trónra lépésedtől kezdve nem vagy többé a saját életed ura. Egy stáb mondja meg a nap huszonnégy órájában, hogy mit kell csinálnod, hova kell menned, kivel kell találkoznod. Természetesen kívülről ez máshogy néz ki, mert az ember csak azt látja, hogy az uralkodó integet az erkélyen, külföldi utazásai vannak, és szép kocsik viszik mindenhova. Valójában ez kőkemény munka óriási felelősséggel. Nagyon boldog az ember, ha ezt nem kell csinálnia. Rokonaim közül sokan uralkodócsaládok tagjai, így rálátásom van a helyzetre. Amikor összehasonlítom az életemet az ő életükkel, nagyon örülök magamban, hogy az én életem ilyen formán alakul. Apám nagyszerű politikus volt, és mindig azt mondta, az Európai Parlament volt a legfantasztikusabb munkahely számára. Ha uralkodó lett volna, ez nem lett volna lehetséges.

Nagyanyja, Zita császárné hogyan tudott beletörődni abba, hogy férjével, IV. Károllyal együtt megfosztották a tróntól?

Ő a Bourbon-ház pármai ágának tagjaként született Toszkánában, 1911-ben megházasodott, de nagyapám, IV. Károly akkor még nem volt trónörökös. 1916-ban trónra kerültek, és Zita császárné apám személyében trónörököst szült nagyapámnak. A tragikus fordulatokat ismerjük, de úgy gondolom, minden, amit átélt, nem egyik napról a másikra történt vele. Zita császárnénak hihetetlenül hosszú élete volt, 96 évesen halt meg Svájcban. Jöttek történelmileg nagyon nehéz időszakok, de mindig volt lehetősége arra, hogy megtalálja önmagát az új körülmények között is. A trónfosztás utáni száműzetés biztosan az egyik legnehezebb pillanat volt az életében, mert amikor meghalt IV. Károly, hét gyermekkel maradt egyedül, úgy, hogy a nyolcadikkal akkor volt várandós. Nagyon szép dolog volt a spanyol királytól, hogy felajánlotta, költözzenek Spanyolországba, ahol évekig lakhattak a királyi család egyik palotájában. Zita mérhetetlenül vallásos volt, ez adott erőt neki mindig. Elfogadta a helyzetét, azt mondta minden pozitív Istentől jön, és minden kihívás is tőle származik.

Hogyan telt édesapja utolsó két éve?

Az édesapám két évvel a halála előtt, 2009-ben nagyon súlyos balesetet szenvedett, amely megnehezítette a hátralévő életét. Leesett egy lépcsőn, tripla koponyatörése volt. Sok időt töltött kórházban, és utána már nem épült fel teljesen. Kilencvenhat éves volt, amikor megtörtént a baleset, és kilencvennyolc évesen halt meg. Még az utolsó pillanatig világosan, tisztán tudtunk vele beszélni. A baleset után az ifjúsága jobban jelen volt az életében, mint valaha. Sokat beszélgettünk a madeirai száműzetésről, az emigráció éveiről. Nem volt emlékezetes utolsó mondata, egyszerűen elaludt. Nagyon örültünk neki, hogy mi, a hét gyermeke ebben a válságos két évben felváltva hetente vigyáztunk rá a nap huszonnégy órájában. Nehéz volt megszervezni, mert mindnyájunknak van családja, de ez nekünk is öröm volt, együtt tartott minket.

Családjában sokan kilencven év feletti kort értek meg. Mi a Habsburg-ház titka?

Vannak, akik azt mondják, a gének felelősek ezért. Nagyapám apja, Ottó főherceg negyvenegy éves volt, amikor meghalt. Édesanyám apja szintén fiatalon halt meg, miután elhurcolták egy szovjet fogolytáborba a háború után. Mindenki tudja, egy ilyen fogság milyen kegyetlen tud lenni. Édesapám és a testvérei közül néhányan viszont tényleg szép kort értek meg. Az, hogy mi lesz velünk, nem tudom.

Fiatalon tudta, hogy mi akar lenni?

Minden gyereknek vannak elképzelései, hogy mivel szeretne foglalkozni, ha felnő. Nekem is voltak vágyaim, amelyek közül a legtöbb sohasem realizálódott. Soha nem terveztem, hogy Magyarországra megyek, vagy azt, hogy itt kezdek el tevékenykedni. Amikor a változások bekövetkeztek, édesapámnak sok magyarországi látogatása volt, én meg gyakran elkísértem. Meg szerettem volna tanulni a nyelvet, és sok lehetőséget láttam Budapesten. Édesapámnak elég különleges kapcsolata volt Magyarországgal, és láttam rajta, hogy mennyire boldog, amiért itt dolgozom, itt élek. Van nagyon sok család, ahol a szülők hihetetlen módon próbálják befolyásolni a gyerekeiket azt illetően, hogy mit csináljanak, de nálunk ez abszolút nem volt így. Édesapám és édesanyám azt mondta, találd meg az utadat, és ha megválasztottad, csináld azt, amit szeretnél, de lehető legjobb módon. A szüleimnek ez sokkal fontosabb volt, minthogy kijelöljenek számomra egy családi feladatot, egy életpályát. Először elkezdtem magyarul tanulni és édesapám irodáját vezetni, előkészítettem az útjait, majd felfigyeltem rá, hogy a média mennyire érdekel.

Nem voltak rosszakarói?

Mindenhol vannak emberek, akik nem csak pozitívumot adnak, ma pedig az interneten külön blogok vannak, ahol a negatív véleményt ecsetelik. Ezzel nem kell foglalkozni, én amúgy is nagyon sok pozitívumot tapasztaltam az elmúlt húsz évben Magyarországon. Természetesen nem lehet elvárni egy egész társadalomtól, hogy egyik napról a másikra elfelejtse azt a sok negatívot, amit a hivatalos történelem oktatott a családról.

Miért viseltetik a társadalom fenntartással a nemesség iránt?

Talán azért, mert voltak negatív viselkedések, kicsapongások. Nagyapám is elég sok reformot kívánt bevezetni a trónra lépése után, ami nem tette őt népszerűvé. De minden érmének két oldala van, nincs olyan, hogy csak negatív, vagy csak pozitív.

Egyetért a nemesi címek betiltásával?

A német rendszer a legkorrektebb. Ahol nincs monarchia, miért kellenek nemesi címek? Viszont érdekes kérdés, hogy milyen formában lehetne rendezni a helyzetet azzal, akinek van címe. Úgy oldották meg Németországban, hogy a nemesi cím a név hivatalos része lett, így megmaradtak a titulusok. A feleségem, Eilika oldenburgi hercegnő, a német útlevélben a hercegnői cím szerepel utólag, a von Oldenburg pedig az utónév része lett. Egyébként a nemesi címek eltörlése azoknak a kisnemesi családoknak gond, akiknek rangot adott, akik sokat tettek az országért, és akik azért cserébe lettek grófok, bárók.

A gyermekeivel milyen nyelven beszél?

Csak és kizárólag németül. Most már sokkal jobban beszélnek magyarul, mint én. Valószínűleg azért, mert szinte csak magyarul beszélnek, a szabadidőben és az iskolában is. Magyarországon kevesen tudnak németül, ezért fontos, hogy velem az anyanyelvemen beszéljenek, mert különben félek, hogy elfelejtik.

Mit szeret olvasni, ha van ideje?

Sajnos, most olyat fogok mondani, amiről tudom, hogy nem valami népszerű. Nagyon kevés időm van arra, hogy olvassak. Sok időt töltök a kocsimban, ezért CD-n veszek meg könyveket, és útközben hallgatom őket.

Miért nem volt egyetlen pártnak a tagja sem?

Lehet, hogy én nem találtam meg azt a pártot, ahol el tudtam volna képzelni, hogy párttag leszek. Hiányolom, hogy itthon kevés a független politikus, mindenki valamelyik párt tagja.

Hogy néz elébe a mostani választásoknak?

Nem is hinném, hogy nagy választás lesz, a kormány stabil többséggel nyerni fog. Engem mindig is érdekelt az Európai Parlament, és nagyon félek, hogy az EP választásokon Európáról nem lesz szó, amit nagyon sajnálok. Amikor bel- és pártpolitika kerül előtérbe, és nem Európa, az ország egy nagyon fontos lehetőségtől esik el. A magyarok szerintem keveset tudnak az Európai Unióról. Ha csinálnánk egy közvélemény kutatást a témában, szerintem ezt sokan nem tudnák,  hogy kik az európai parlamenti képviselőik.

Felháborodik az Európai Unióból való kilépés ötlete miatt?

Nem, de ez marhaság. Sokan nem értik az Unió által garantált békésséget, biztonságot egy olyan kontinensen, ahol évszázadokon át mindig konfliktus volt. Természetesen nem akarom azt mondani, hogy minden fantasztikusan működik, de az alapötlet nagyon jó.

Valóban rossz Magyarország külföldi megítélése?

Sajnos az ország megítélése ebben a pillanatban elég rossz. Az utóbbi négy évben hihetetlenül sok minden történt Magyarországon, ami rosszul lett kommunikálva kifelé. Az emberek kérdés nélkül elfogadnak szinte mindent, egy bizonyos idő után nem érdekli őket, hogy stimmel-e minden információ. Remélem, hogy a választások után a kormány Magyarország helyzetének jobb kommunikálásával és a megbízhatóság elősegítésével még jobban foglalkozik majd.

Bátyja, Károly a Habsburg-család feje édesapjuk halála óta. Egy ilyen kiterjedt uralkodócsaládot hogyan lehet egyben tartani?

A szűk család is háromszáz főnél kezdődik. Amikor nagy események vannak (esküvők, temetések) ő képviseli a családot. Az aktivitások belülről fontosak, mert ő tartja össze a családot, élnek még a családi törvények, van egy családi archívum, családi levéltár, amivel foglalkozni kell. A bátyám az Aranygyapjas rend ausztriai nagymestere is, ami az egyik legnagyobb presztízst biztosítja. Ebben az évben egyébként sok rendezvény lesz, a bécsi kongresszus 200., az első világháború kitörésének 100., a Vasfüggöny lebontásának 25., nagyapám boldoggá avatásának pedig 10. évfordulója. Ezeken az eseményeken mindig Károly az első számú képviselő.

Hogyan vélekedik János Károly spanyol király ellen fokozódó elégedetlenségről, és a király lányának korrupciós botrányáról?

Úgy gondolom, nagyon fontos megnézni mi áll a háttérben. Spanyolország olyan territórium, ahol sok autonómia van, sok tartomány vágyik a függetlenségre, példának ott vannak a katalánok, baszkok, aki függetlenedni szeretnének, de nem tudnak elszakadni. A királyság az egységet szimbolizálja. Sokan éppen ilyen okokból indítottak kampányt a király ellen, de voltak olyan negatív események is, amelyekért ő a felelős. Végtelenül sajnálom a király lányát, Krisztinát, aki hihetetlenül nehéz időszakon megy keresztül azért, mert a férje sok butaságot követett el. Egyébként érdemes figyelni, hogy milyen beállítottságú újságok írnak rossz híreket róluk, és hogy milyen politikai körökhöz tartoznak ezeknek a lapoknak a tulajdonosai.

Budapest, 2014. március

Mészáros Márton

Habsburg György osztrák-magyar főherceg, a Magyar Vöröskereszt leköszönt elnöke Budapesten (Fotó: Mészáros Márton)

Míg a mozirajongók nagy örömére decemberi bezárása után március végén kinyitott a budai Tabán művész mozi, addig a pesti Vörösmarty mozi váratlanul bezár. Feldmájer Sándor, a Vörösmarty mozit üzemeltető Kinoplan Kft. vezetője válaszolt kérdéseimre, amelyet az Üllői úti filmszínház 2014. március 31. bezárása kapcsán tettem fel neki. Interjú.

Miért utasított el minden interjúajánlatot a Vörösmarty bezárásának ügyében?

Hosszú történet. Nem szívesen válaszolok az Ön kérdéseire sem, de mondja.

Van oka a hallgatásának?

Van oka, súlyos okai vannak. Ugyanis az a probléma, hogy nem mi jövünk el, hanem egy bírósági ítélettel ott kell hagyni a mozit. A tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat perelt be minket. Ez egy bérlemény volt, a Fővárosi Önkormányzat pedig indított egy pert, hogy hagyjuk el a helyet.

Miért perelték be a Vörösmarty mozi üzemeltetőjét? Elmaradt fizetés, felhalmozódott adósság, nem megfelelő üzemeltetési körülmények?

Éppen ezért nem adok interjút, mert mi sem tudjuk, mi áll a háttérben. Ez tőlük kell megkérdezni, a Fővárosi Önkormányzat Vagyonkezelési osztálya biztos válaszol majd erre. Ha nincs ez a csúnya ügy, még ma is csináljuk.

Mikor értesültek róla, hogy távozniuk kell?

Hosszadalmas per van folyamatban, körülbelül hatvan nappal ezelőtt született egy ítélet, hogy hatvan napon belül el kell hagyni a mozit.

Hogyan reagált a közönség a hirtelen bejelentett szomorú hírre?

A közönség sajnálja talán, de nem hiszem, hogy különösebben nagy problémát csinálna belőle. Sajnálatos módon Budapest, pontosítva Magyarország közönsége hozzá szokott, hogy folyamatosan bezárják az art-mozikat. Ebben olyan nagy különlegesség ma már nincs, pillanatnyilag mi vagyunk a tizedikek, ha jól számolom, de nem vagyok biztos benne.

Van-e egyáltalán szüksége az átlag magyar nézőnek művész mozira?

Feltétlenül. Nézze, azt elmondhatom, hogy az igazi probléma az, amit most elmondok Önnek. Október óta játsszuk Szász János filmjét, az Oscar-döntőt is megjárt A nagy füzet-et, de a forgalmazási technika miatt az fog történni, hogy csupán a Művész és a Puskin mozi, valamint talán egy-két mozi fogja játszani. Amikor leesik a látogatottság, három-négy hét után leveszik a műsorról, és soha többé senki nem fogja látni moziban. Mi viszont ebből éltünk, utánjátszó mozi voltunk, hónapokig játszottunk filmeket. Legutóbb éppen A vadászat volt ilyen, amelyet majdnem egy éven keresztül vetítettünk, a zárás napján is ezt a skandináv filmet adjuk. Ez hiányozni fog a palettáról.

Milyen jó is volt, hogy az ember hónapokkal később is megnézhetett egy mozifilmet a Vörösmartyban!

Erről beszélek. Október óta ment nálunk A nagy füzet, és ha rajtunk múlt volna, még hónapokig műsoron tartottuk volna, akárcsak más filmeket.

Hány évvel a háta mögött zárja be kapuit a mozi?

Mi 1989 óta csináljuk a mozit. Előtte is mozi volt a 1930-as évektől.

Mikor élte fénykorát a Vörösmarty mozi?

A ’90-es évektől mondjuk egészen 2003-ig.

Mivel készülnek az utolsó napra?

Semmivel, nem készülünk. Lemennek a filmek, és ennyi.

Lát esélyt arra, hogy a néhány hónap szünet után – a most kinyitó Tabán mozihoz hasonló – újra kinyitnak?  

Nem látok semmi esélyt rá. Soha, nem lesz többé Vörösmarty mozi. Ez történt az Európával, a Zrínyivel, a Kinóval (volt Szindbád mozi), a Bem mozival, az Átriummal is. Nem mi vagyunk az egyetlenek, ami elkeserítő.

Mészáros Márton

A bezárás előtti Vörösmarty mozi az Üllői úton 2014. március 29-én (Fotó: Mészáros Márton)