Archive for 2014. február

Vérteszttel megjósolható a halálunk

2014. február 27.

Finn és észt tudósok azzal álltak elő, hogy tudományos kutatásaik eredménye szerint vérteszttel megjósolható, mennyi esélye van egy egészséges embernek arra, hogy meghaljon öt éven belül – írja a Telegraph vezető brit lap 2014. február 26-án. A tudósok is értetlenül állnak a meghökkentő eredmény előtt.

A Molekuláris Farmakológiai Intézet finnországi kutatói szerint ha négy, vérből kimutatható vegyület – albumin, citrát, alfa-1 savas glikoprotein, nagyon alacsony sűrűségű lipoprotein – együttes koncentrációjából képzett mutatószám meghalad egy bizonyos értéket, akkor a személy öt éven belül bekövetkező halálának valószínűsége ötszöröse annak, ami a mutatószám átlagos értéke mellett várható. A kutatás során több mint 17 ezer egészséges embert vizsgáltak meg, több mint öt éven keresztül monitorozták őket. Ez idő alatt 684 ember hunyt el különböző betegségek következtében, amely alátámasztotta a tudósok feltevését, ugyanis mindannyiuknál hasonló volt az a mutatószám, amelyet a négy bizonyos vegyületből áll össze.

Mészáros Márton

Vérvétel

Vérvétel

Mozi ajánló – Alabama és Monroe

2014. február 27.

A kategória létrehozása óta mindössze hat produkciót jelöltek a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára Belgiumból, az Alabama és Monroe (The Broken Circle Breakdown) című filmdráma viszont jelölt lett a 86. Oscar-gálán. Kritika a filmről.

Szeretem az európai filmeket, de olyan filmet, amely a Benelux államokban készült, ritkán látok. Az Oscar-verseny kapcsán azonban egy belga melodráma felcsigázta az érdeklődésemet, Felix Van Groeningen negyedik filmje, az Alabama és Monroe ígéretes alkotásnak tűnt, amely kritikusai szerint őszintén és érdekesen beszél a szerelemről. A film alapja egy azonos című színpadi darab, amely Johan Heldenbergh és Mieke Dobbels közös munkája. Főhőseink, Elise és Didier átlagos belga emberek. A tetoválásőrült hölgynek tetováló szalonja van, Didier pedig bohém zenészlélek, a countryzene válfaját képező bluegrass képviselője, hosszú ideje bendzsózik egy zenekarban. A pár találkozása szerelem első látásra, de a kezdeti fellángolás után mentalitásbeli különbségeik felszínre törésével és egyszem gyermekük halálos betegségével egyre jobban elmélyül közöttük a szakadék.

A film témája kétségkívül nagyon gazdag alapanyag, ami magában hordozza annak a veszélyét is, hogy a rendező mellé nyúl. Azt még jóindulattal sem mondhatjuk, hogy nem remegett meg Groeningen keze a munka során, de összességében nézve a filmben különösebben zavaró tényező nincs. Nem feltétlenül látom át a szaggatott történetmesélés rendezői koncepciójának indokoltságát, ez esetben kissé zavarónak hat, de még mindig jobb, mintha elejétől végéig – szokványosan – mesélne el egy olyan romantikus történetet, mint amilyen a Szerelmünk lapjai. A film sikerét nagyban garantálja a címszereplő pár: nem lehet különbsége tenni Johan Heldenbergh alakítása között Didier, a bozontos és sajátos életfelfogással rendelkező hippi szerepében, és partnernője, a csodálatos hangú, tetovált Eliseként megjelenő Veerle Baetens között. Míg Elise nőként a rációt és az érzelmeket képviseli, addig Didier a maga külön világában él, bántó módón reagál párja terhességére, és habár szereti megszületett lányát, nem kifejezetten olyan apa, amilyent egy anya elképzel maga mellé. Lányuk, Nell Cattrysse szintén rendben van, és barátaik is tökéletesen illeszkednek a történet sajátos, rokonszenves hangneméhez.

A két órás alkotás során felcsendülő dalok szerepe is rendkívül fontos, mindegyik szerzemény narratív funkcióval rendelkezik. A dalok tökéletes eszközei az érzelmek megjelenítésének, a híres amerikai folkdal, a The Wayfaring Stranger Baetens erős átéléssel előadott feldolgozásában tökéletesen ötvözi a halál utáni fájdalmat, a gyászt és a keserűséget. Az Alabama és Monroe összes zenéje hatásos, mégsem a hatásvadász módon, így egy érzelmes drámát töltenek fel még több emócióval, bensőséggel.  Némelyik jelenet, amelyben a színpadon állnak főhőseink, akár egy Johnny Cash és June Carter szerelmét elmesélő filmben is beillene, ugyanis a countryikon és énekesnő felesége is hasonlóan viharos kapcsolaton ment keresztül annak idején. A film egyébként több szálon is kötődik a Cash-családhoz, az Amerika-rajongó férfi például Maybelle nevet adja lányuknak Maybelle Carter tiszteletére, és a dalok közül többet Johnny Cash is énekelt. A címben szereplő nevek is beszédesek, de ezen a ponton megállunk, és nem mesélünk többet erről a szálról.

Az Alabama és Monroe megítélése vitán felüli. Az, hogy jó film, nem kérdés. De, hogy valóban annyira ütős, mint amilyennek kikiáltották, azzal már harcba szállnék, ugyanis szerintem némelyik megoldás inkább hatásvadásszá teszi az alkotást. Viszont ez a szokatlan film a maga naturalizmusával még így is meg tudja szólítani a nézőt, és elgondolkozásra kényszeríti. A szerelem és annak fokozatos elmúlása, a gyermekvállalás és nevelés, a gyermeket érintő halálos betegség, a gyász, az eutanázia és a vallás kérdése is megjelenik a filmben, ezáltal kevés időt szánva arra, hogy a néző érdeklődése akár egy percig is lankadjon. Az érzelmek pedig igencsak széles skálán fognak ugrálni, bár alapvetően a depresszív érték környékén maradva.

Mészáros Márton

Jelenet az Alabama és Monroe (The Broken Circle Breakdown) című belga filmdrámából

Jelenet az Alabama és Monroe (The Broken Circle Breakdown) című belga filmdrámából

Hámori Gabriella Németországban találta meg önmagát

2014. február 27.

Egy fél ország hiányolja Hámori Gabriellát, aki miután páratlan karriert futott be hazájában harminc éves kora előtt elnyerve a Jászai Mari-díjat, fokozatosan kiszivárgott a színházból és a magyar filmekből egyaránt. Egy kis ideig Kaliforniában kereste a lehetőségeket, de végül Berlinben találta meg önmagát. A színésznő az InStyle magazin címlaplánya a 2014. februári lapszámban.

Hámori Gabriella számtalan hazai mozi- és színházi siker és európai elismerés után Berlinben fedezte fel újra önmagát. A színésznő ott beszélgetett az InStyle divatmagazin főszerkesztőjével, Szűcs Péterrel, és ott fotózta Adam von Mack, aki a magazinhoz készült címlapfotót készítette. A riportból kiderül, hogy Hámori először az Egyesült Államokba ment, hogy a nemzetközi karrierjén dolgozzon, de nem akart tapasztalt és befutott színésznő létére arra értékes időt pazarolni, hogy modell lányok tucatjaival várakozzon meghallgatásokon Hollywoodban, ezért inkább Németországban próbálta ki magát, ahol korábban már voltak sikerei: 2006-ban, az 56. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a magyar “Shooting Starnak” választották. Miután Budapest és Berlin között ingázott már egy ideje, az idei Berlinale Cinema Total szekciójának megnyitójára is őt kérték fel, és Berlinben szakmabeli élettársa mellett a színházi sikert is megtalálta, Márton Dávid Macbeth rendezésében játszik a Volksühne színházban német nyelven.

A bájos színésznő legújabb filmje, a Dyga Zsombor rendezte Couch Surf című szkeccsfilm (premier: március 6.), és idén mutatják be a Blindfolded című 6 perces thrillert is, amelyet tavaly forgatott Budapesten. Gabi az elkövetkezendő hónapokban biztosan itthon lesz, mert hamarosan az Örkény Színházban kezdi próbálni régi szerepálmát, a Stuart Máriát, amelynek bemutatóját májusra időzítették.

Nem Hámori Gabriella az egyetlen, aki német nyelvterületen érzi jól magát, Gryllus Dorka színésznő közel tíz éve dolgozik Németországban, azóta több tucat filmben és televíziós produkcióban, elsősorban sorozatokban szerepelt hazai munkái mellett. Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház volt igazgatója rendezésében mutatták be Csehov Sirály című drámáját az eggenfeldeni Theater an der Rottban februárba. A rendező legközelebb aalsó-ausztriai Sankt Pöltenben állít színpadra művet, Bartis Attila Nyugalom című regénye alapján készült Anyám, Kleopátra című darab német nyelvű bemutatóját március 29-én tartják.

Mészáros Márton

Hámori Gabriella színművésznő

Hámori Gabriella színművésznő

Elhunyt Novák Dezső labdarúgó

2014. február 27.

A családtól kapott tájékoztatás szerint 75 éves korában elhunyt Novák Dezső, a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb személyisége, kétszeres olimpiai bajnok, a Ferencváros örökös bajnoka – áll a Magyar Labdarúgó Szövetség 2014. február 26-án kiadott közleményében. A hírt néhány órával Novák halála után közölték.

Novák Dezső 1939. február 3-án a Vas megyei Jákon született. A megyei első osztályú Egyházasrádóc nevű csapatban kezdte rúgni a bőrt csatárként. Iskolai tanulmányait is megszakította a labdarúgásért. 1956. május 9-én a Haladás játékosaként mutatkozott be a magyar élvonalban. 1957-től Novák pályafutása végéig hátvédként játszott. 1959-ben mutatkozott be a válogatottban, 1960-ban tagja volt a római olimpián bronzérmes csapatnak. 1961-ben igazolt át a Ferencvároshoz, ahol ikonikus alakká vált. Az olimpiák történetének legsikeresebb labdarúgója, két aranyérmet (1964, 1968) nyert. 1968-ban Albert Flóriánnal, Farkas Jánossal és Szűcs Lajossal világválogatott lett Rio de Janeiróban Brazília ellen.

A Ferencvárossal négyszeres magyar bajnok lett. Búcsúmérkőzése 1975-ben volt. A Fradiban összesen 405 mérkőzésen szerepelt, ebből 251 bajnoki, 137 nemzetközi, 17 hazai díjmérkőzés volt, ezek során 96 gólt szerzett. Az FTC örökös bajnoknak választotta. 1972-től edzőként is tevékenykedett. 2004-ben elismerte, hogy Nemere fedőnéven jelentéseket írt a III/III-as ügyosztály részére csapattársairól tizennégy éven keresztül 1981-ig.

Mészáros Márton

Novák Dezső (1939-2014) olimpiai bajnok labdarúgó

Novák Dezső (1939-2014) olimpiai bajnok labdarúgó

Távozásának okairól írt Benedek pápa

2014. február 27.

„Elmagyarázom, miért nem vagyok többé pápa” címmel jelent meg egy olasz lapban XVI. Benedek nyugalmazott pápa cikke 2014. február 26-án, amelyben a volt egyházfő részletesen elemzi lemondását.

Az áprilisban 87. születésnapját ünneplő szentatya levélben írt a La Stampa olasz napilapnak arról, hogy miért jelentette be lemondását, majd miért távozott a Vatikán éléről szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2013. február 28-án. A vatikáni Mater Ecclesiae kolostorban visszavonultan élő Benedek pápa megerősítette lemondási szándékát indokoló körülményeket, vagyis előrehaladott korát és meggyengült erejét nevezte meg visszavonulásának okaként.

XVI. Benedek egyúttal cáfolta a sajtóban váratlan lemondásának háttereit boncolgató feltételezéseket, azt írta, semmiféle „titok” nem húzódik távozása mögött. A német származású Benedek minden magyarázatot egyszerű spekulációnak titulált. Ferenc pápa elődje levelében annak is hangot adott, hogy távozása jogszerűen történt és érvényesnek minősül, mivel szabad akaratából, saját szándékától vezérelve mondott le.

Mészáros Márton

XVI. Benedek pápa

XVI. Benedek pápa

Újabb történelmi rokonlátogatás Koreában

2014. február 26.

Tucatnyi idős dél-koreai állampolgár léphette át az Észak- és Dél-Koreát elválasztó határt 2014. február 23-án, miután Dél-Koreában élő embereket engedtek be Észak-Koreába, hogy az 1950-53 közötti koreai háború óta nem látott észak-koreai hozzátartozóikkal találkozzanak.

A legutóbbi hasonló családegyesítésre február 20-án került sor az Észak-Korea keleti részén fekvő Kumgang-hegység (Gyémánt-hegység) egyik üdülőhelyén, de azt megelőzően három éve engedélyezték, hogy dél-koreai rokonok léphessenek be a világtól hermetikusan elzárt, kommunista diktatúrában sínylődő Észak-Koreába. A vasárnap és kedd között engedélyezett rokonlátogatás mintegy nyolcvankét dél-koreai és száznyolcvan észak-koreai személyt érint.

Észak-Korea (sötét) és Dél-Korea a  Nemzetközi Űrállomás felvételén

Észak-Korea (sötét) és Dél-Korea a Nemzetközi Űrállomás felvételén

Az elválasztott családtagok közül legtöbben hatvan éve nem látták egymást. Egy 85 esztendős asszony évtizedek után találkozhatott lánytestvéreivel, egy 73 éves férfi pedig hat évtized után találkozhatott bátyjával. A találkozót követően hozott nyilvánosságra a Nemzetközi Űrállomás egy űrhajósai által készített fotót, amelyen a Koreai-félsziget látható az űrből. A felvételen látszódnak Dél-Korea éjszakai fényei, azonban a szomszédos diktatúra területe felülről teljesen sötét – ez mutatja a két ország közötti mély gazdaság szakadékot. 

Mészáros Márton

Koreai rokonok üdvözlik egymást 2014. február 23-án Észak-Koreában

Koreai rokonok üdvözlik egymást 2014. február 23-án Észak-Koreában

Krím miatt csatáznak az ukránok

2014. február 26.

Véres összecsapásba torkollt egy tüntetés az Ukrajnához tartozó Kírimi Autonóm Köztársaság parlamentjének szimferopoli épülete előtt 2014. február 26-án. Sebesültek is vannak a tömegverekedésben.

A Viktor Janukovics elűzött elnök utáni átmeneti ukrán kormány mellett több mint tízezer krími tatár tüntetett, majd összecsapott egy közelben tüntető oroszbarát csoporttal a délelőtti órákban. A két ellentábor összezördülésében több személyi sérülés van, sajtójelentések szerint tucatnyi vérzőfejű embert lehetett látni a demonstráció környékén.

A Fekete- és Azovi-tenger között fekvő Krím félsziget problémás terület. A félszigeten található Oroszország egyik legjelentősebb fekete-tengeri hadikikötője, és a lakosság 58,3 % orosz. Az ott élő orosz populáció régóta el kíván szakadni Ukrajnától, még az sem tántorítja el őket, hogy helyette esetleg Oroszország része lennének. Időközben rendeződni látszik a forradalmi helyzet Kijevben, nemzetközi körözést adtak ki Viktor Janukovics eltávolított ukrán elnök és volt belügyminisztere, Vitalij Zaharcsenko ellen tömeggyilkosság vádjával.

Mészáros Márton

Viktor Janukovics eltávolított ukrán elnök

Viktor Janukovics eltávolított ukrán elnök

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját ünnepelték

2014. február 26.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáról emlékezett meg az Alsóerdősori Bárdos Lajos Gimnázium 2014. február 25-én, az Országgyűlés által tizennégy évvel ezelőtt elfogadott emléknapon.

A Trecska Éva történelem tanárnő által szervezett megemlékezést a gimnázium 12. osztálya tartotta. Az ünnepségnek otthont adó iskolai tornateremben a gimnázium összes diákja és a tanárok vettek részt. Az előadás a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd a kommunista diktatúra fokozatos kiépítésének ismeretével folytatódott, amelyet a szereplők jelenetek előadásával, történelmi narrációval és különböző emlékiratokból való felolvasásokkal (Mindszenty József esztergomi érsek, Olofsson Placid bencés pap) és egy Faludy György versrészlettel tettek emlékezetessé. A kommunizmus áldozatainak emléknapját azért február 25-én tartják, mert Kovács Béla politikust, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd a Szovjetunióba internálták. A szovjet típusú diktatúrában koholt vádak alapján több száz embert fogtak el és börtönöztek be, vagy küldtek kényszermunkatáborokba.

A megemlékezést Encsy Zsuzsa tanárnő, igazgató-helyettes sorai zárták, aki úgy fogalmazott, reméli soha nem ismétlődhet meg a jövőben olyan hatalmas, egész népeket érintő tragédia, mint amilyen a második világháború alatt és után kialakult faji megkülönböztetések és a diktatúrák voltak. A kommunizmus áldozatairól először 2001-ben emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azonban ünnepség szintjén kevés iskolában tartanak rendezvényeket még a mai napig.

Mészáros Márton

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megemlékezés az Alsóerdősori Bárdos Lajos Gimnázium 2014. február 25-én (Fotó: Várhidi Gábor)

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megemlékezés az Alsóerdősori Bárdos Lajos Gimnázium 2014. február 25-én (Fotó: Várhidi Gábor)

Meghalt Paco de Lucía

2014. február 26.

2014. február 25-én, 66 évesen meghalt Paco de Lucía spanyol flamencogitáros, a modern flamenco egyik megteremtője – a gyászhírt a művész szülővárosa, Algeciras önkormányzata közölte az El País napilappal a halálát követő napon.

A világhírű művész a mexikói Cancún strandján játszott gyermekeivel, amikor hirtelen rosszul lett. Kórházba indultak vele, de a művész meghalt, mielőtt megérkeztek volna a kórházba. Sajtójelentések szerint halálát szívinfarktus okozta. José Ignacio Landaluce, Algeciras polgármestere háromnapos gyászt rendelt el Lucía halála miatt, és úgy fogalmazott, elhunytával géniuszból legendává vált.

Paco de Lucía Francisco Sánchez Gómez néven született Algeciras városában, Spanyolország Andalúzia tartományában 1947. december 21-én. Családja művészfamília volt, ő maga öt évesen kezdett el gitározni, 12 évesen már díjat nyert egy flamenco versenyen. A hatvanas évek elejétől mintegy 30 saját albuma jelent meg, világszerte ismertté tette a flamenco zenét, és megújította a műfajt is, ezáltal a modern flamenco megteremtőjévé vált. 1970-ben zajos sikert aratott a New York-i Carnegie Hall színpadán, a világ legtöbb országában turnézott karrierje során, 2006-ban és 2013-ban a Veszprémi Ünnepi Játékokon adott koncertet. A spanyol zene ikonikus alakja volt, milliók gyászolják.

Mészáros Márton

Paco de Lucía spanyol flamencogitáros (1947-2014)

Paco de Lucía spanyol flamencogitáros (1947-2014)

Unokázik a svéd királyi pár

2014. február 26.

A Leonore Lilian Maria nevet kapta Madeleine svéd hercegnő kislánya a svéd királyi ház közleménye szerint, amelyet 2014. február 26-án adtak ki. A svéd király harmadik gyermeke tavaly nyáron házasodott össze Chris O’Neill brit üzletemberrel.

A királyi baba nevének közlése mellett nyilvánosságra hoztak egy telefonnal készült felvételt, amelyen Szilvia királyné tartja kezében unokáját, mellette férje, XVI. Károly Gusztáv király. Az uralkodópárnak Leonore hercegnő a második unokája. A Svédországban igen ritka Leonore név mellett a kis hercegnő a Lilian nevet Madeleine nagyanyjának testvére, Lilian hercegnő emlékére kapta, aki tavaly hunyt el 97 évesen. A kislány harmadik nevét, a Mariat apai nagyanyja után kapta.

A királyi palota közlése szerint a kisbaba Gotland hercegnője címet viseli, és bekerült a svéd trónöröklési rangsorba is.

Mészáros Márton

Szilvia svéd királyné és XVI. Károly Gusztáv svéd király Leonore leányunokájukkal Stockholmban 2014. február 25-én

Szilvia svéd királyné és XVI. Károly Gusztáv svéd király Leonore leányunokájukkal Stockholmban 2014. február 25-én