Archive for 2010. november

Kiss Ramóna és Rékasi Károly Olaszországban forgatott

2010. november 30.

A Barátok közt szereplői, Rékasi Károly és Kiss Ramóna a közelmúltban Rómában forgattak. Az olasz fővárosban felvett jeleneteket 2010. november 29-től láthatják a rajongók a sorozat epizódjaiként az RTL Klubbon. A csinos, 26 éves színésznőnek a kis szerep kedvéért olasz nyelvleckéket is kellett venni.

Kiss Ramóna magyar színésznő, a Barátok közt című sorozat egyik főszereplője

Kiss Ramóna magyar színésznő, a Barátok közt című sorozat egyik főszereplője

Gisele Bündchen pucéran Franciaországban

2010. november 30.

2010. november 29-én az egyik lesifotósnak sikerült lencsevégre kapni a franciaországi Saint Barthélemy (St. Barts) városában Gisele Bündchen (Gisele Bundchen) brazil topmodellt, amint egy autóban éppen átöltözik. A szerencsés fotós megtudta örökíteni azokat a pillanatokat is, amikor a 30 éves manöken éppen pucér fenékkel látható vagy fedetlen keblekkel volt látható. Bündchen – aki korábban Leonardo DiCaprio-val is járt –  2009 decemberében adott életet első gyeremkének, egy kisfiúnak.

Gisele Bündchen brazil manöken a franciaországi Saint Barthélemy (St. Barts) városában 2010. november 29-én

Gisele Bündchen brazil manöken a franciaországi Saint Barthélemy (St. Barts) városában 2010. november 29-én

Jolie és Pitt kalandjai Párizsban

2010. november 30.

Miután a nálunk forgató Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő 2010. november 19-én elhagyta Magyarországot nem vissza az Egyesült Államokba, hanem hatlamas franciaországi birtokukra repült családjával. Jolie november 28-án Vietnámból adoptált fiuk, Pax 7. születésnapján emlékezetes hajókirándulást és bulit szervezett a Szajnán, amelyen a többi gyerek is részt vett, élettársa, Brad Pitt pedig videófelvételeket készített róluk, előtte pedig egy hőlégbalon fedélzetén emelkedtek a magasba a francia fővárosban.

Másnap, november 29-én este Párizsban tartották meg a Megaagy (Megamind) című animációs film bemutatóját, amelyen a filmben szinkronizáló Brad és, az őt kisérő Angelina is részt vett. A színésznő szokásához híven szép volt, barátja viszont megint szakállat növesztett és egy igazán érdekes, de stílusos fekete ruhát viselt. Franciaország fővárosában hamarosan Angelina Jolie-nak is lesz bemutatója, a Johnny Deppel forgatott Az utazó (The Tourist) című filmjének lesz a premierje december első napjaiban.

Brat Pitt amerikai színész és párja, Angelina Jolie amerikai színésző a Megaagy (Megamind) című film bemutatóján Párizsban 2010. november 30-án (Forrás: RTL Fórum - Angelina Jolie)

Brat Pitt amerikai színész és párja, Angelina Jolie amerikai színésző a Megaagy (Megamind) című film bemutatóján Párizsban 2010. november 30-án (Forrás: RTL Fórum - Angelina Jolie)

Interjú Gregori Dórával, a Miss Hungary szépségverseny győztesével

2010. november 29.

2010. november 28-án Budapesten rendezték meg az idei Miss Hungary szépségversenyt. Az ország szépe idén Gregori Dóra lett, aki jelenleg 22 éves. A fővárosban élő szőke hajú, frissen “koronázott” lánnyal ma délután készítettem interjút.

Mészáros: Szia. Gondoltad volna, hogy te leszel az idei Miss Hungary?

Gregori: Titkon mindenki reméli, hogy az ő fejére kerül a korona, de az utolsó pillanatban mindenki elbizonytalanodik. Igazából, annyira szép lányokkal versenyeztem, hogy nem gondoltam volna, hogy pont én leszek…

Mészáros: Mit éreztél, amikor vasárnap este téged koronáztak meg Magyarország szépségkirálynőjének?

Gregori: Mikor kiderült, hogy én kaptam a legtöbb rózsát, óriási örömet éreztem, de még ma sem igazán fogtam fel, hogy én lettem Miss Hungary 2010.

Mészáros: Van-e valaki szépségideálod az ismert nők körül?

Gregori: Van szépség ideálom: Anna Kurnyikova [1981-ben Moszkvában született világhírű orosz teniszezőnő – MM. ]. Az én szememben ő a tökéletes NŐ! Sportos, okos, és gyönyörű természetes szépség.

Mészáros: Sokan írták nekem, hogy több meztelen kép is fent van rólad az interneten és tetoválásodból ítélve csak te lehetsz rajtuk…

Gregori: A képeket a volt párom csinálta, akiben anno megbíztam, és nem gondoltam, hogy képes ezt kiteregetni. Hát ez az ő szegénységi bizonyítványa. Egyébként a képek privát célra készültek, de hát sajnos az intimitását nem sikerült megőrizni. Ez az úriember már két hónapja is csinált egy hamis profilt a Facebookon, és feltette ezeket a képeket…

Mészáros: Ne haragudj a kérdésért, de úgy hallottam, hogy már több rendőrségi ügyed volt különböző lopásokért? Igazak ezek a hírek?

Gregori: Ha arról beszélsz, ami a Zalaihíreken van fent, akkor arról annyit tudnék mondani, hogy J. Pál, a régi párom miatt van ez, aki azóta próbálja megkeseríteni az életemet, amióta szakítottam vele. Sajnos mialatt együtt voltunk többször megvert, és bezárt a lakásába és mindent megtesz, hogy tönkre tegyen. Tudtam, hogy megint el fogja ezt kezdeni, ha megtudja a hírt. Sajnos ilyen világban élünk, hogy mindenki mindent megtehet a másikkal!

Mészáros: Hogyan tovább, mik a terveid?

Gregori: Ezek után szeretnék több időt szentelni a szépségiparnak, persze ezzel a megtisztelő címmel nem is lehetne másképp tenni, részt venni további versenyeken, és fotózásokon, de fontos számomra a tanulás is, és azt sem szeretném elhanyagolni. Remélem kielégítő válaszokat adtam.

Mészáros: Igen és köszönöm a beszélgetést.

Gregori Dóra, a Miss Hungary 2010 szépségverseny győztese 2010. november 28-án

Gregori Dóra, a Miss Hungary 2010 szépségverseny győztese 2010. november 28-án

Meghalt Leslie Nielsen

2010. november 29.

2010. november 28-án, életének 84. évében egy floridai kórházban elhunyt Leslie Nielsen kanadai színész, akinek halálát tüdőgyulladás, és annak szövődményei okozták. Nielsen 1926. február 11-én a kanadai Reginában született, édesanyja walesi, édesapja pedig dán származású. Bátjya, Erik az 1980-as években Kanada miniszterelnök-helyettese volt.

Leslie Nielsen első televíziós szereplése 1948-ban volt, később Hollywoodba költözött, ahol a Tiltott bolygó (Forbidden Planet) című filmben játszott. Alakítását sok kritikus elismerte, de hosszú ideig televíziós filmekben és sorozatokban játszott, viszont 1980-ben az Airplane! című film meghozta neki a világhírnevet. Az Amerikai Filmakadémia szerint a film egyike a minden idők 10 legjobb vígjátékának és a kiköltségvetésű mozi a nézők körében is sikeres lett.

Leslie Nielsen kanadai komikus színész (1926-2010)

Leslie Nielsen kanadai komikus színész (1926-2010)

Nielsen legismertebb szerepe Frank Drebin nyomozó volt, akit az 1988-as Csupasz pisztoly (The Naked Gun: From the Files of Police Squad!) című komédiában, majd annak két folytatásában keltett élere. 1995-ben Drakula grófot játszotta a Drakula halott és élvezi (Dracula: Dead and Loving It) című filmben, majd három évvel később a Sziki szökevény (Wrongfully Accused) című mozi főszerepében tűnt fel a vásznon. 2003-ban játszotta el először a kitalált Harris elnököt, a Horrorra akadva sorozat 3. részében (Scary Movie 3), ami a Horrorra akadvafilmek közül az eddigi legnagyobb nézettséget hozta, így a színész 2006-ban játszhatott a film negyedik részében is.

Leslie Nielsen 1500 (!) tévéműsorban és több száz filmben játszott. A színész imádott golfozni és egyre romló hallása miatt a Nemzetközi Jobb Hallásért Egyesület elnöke lett. A komikus négy alkalommal nősült, utolsó feleségét 75 éves korábban vezette oltár elé. Két alkalommal jelölték Emmy-díjra pályafutása alatt és megkapta a kanadai állam által adományozható legmagasabb polgári kitüntetést.

Leslie Nielsen kanadai komikus színész (1926-2010)

Leslie Nielsen kanadai komikus színész (1926-2010)

Megvették Sylvester Stallone pornófilmjét

2010. november 28.

2010. november 28-án jelentették be, hogy néhány nappal ezelőtt az eBay nevű amerikai internetes aukciós weboldalon 270 ezer angol fontért (körülbelül 85 millió forint) megvették a The Party at Kitty and Stud’s című 1970-ben bemutatott film tulajdoni jogait. A pornófilmnek is tekinthető alkotást egy bizonyos Morton Lewis írta és rendezte, a főszereplőt pedig Sylvester Stallone amerikai színész játszotta. A film címét később, miután Stallone befutott a Rocky-, és Rambo-filmekkel átnevezték “Italian Stallion”-ra, ami magyarul “olasz bikát” jelent. A most 64 éves Sly akkor a kétnapos forgatásért 200 dollárt kapott, ami még ma is kevésnek számít, de kénytelen volt elvállani, mert szegény munkanélküli volt akkor.

Sylvester Stallone amerikai színész Berlinben 2010-ben

Sylvester Stallone amerikai színész Berlinben 2010-ben

Mozi ajánló – Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész

2010. november 28.

A Harry Potter sorozatot kezdetben nem kedveltem, de néhány éve elolvastam mind a hét könyvet és alaposan megváltozott a véleményem J.K. Rowling világhírűvé vált történetéről ami sokkal több egy egyszerű varázsló mesénél.

A Harry Potter és a Halál ereklyéi (Harry Potter and the Deathly Hallows ) című film első részének plakátja

A Harry Potter és a Halál ereklyéi (Harry Potter and the Deathly Hallows ) című film első részének plakátja

A könyvek és az ebből készült filmek történetét nem áll szándékomban részletezni, de annyit elárulok, hogy a központi szereplők Harry Potter, egy fiatalkorú varázsló és az ő barátai, Ron Weasley és a csinos Hermione Granger, akik szintén a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulói. A történet röviden elmondva arról szól, Harry hogy próbálja meg legyőzni a kegyetlen és zsarnok Voldemort Nagyurat, a legnagyobb fekete mágust aki megölte a fiú szüleit és megpróbálja meghódítani a varázslóvilágot, s elpusztítani azokat az embereket, akik nem varázslók vagy boszorkányok. Egyébként mind a könyvek, mind a filmek hihetetlenül népszerűek lettek; a mozik az év legnézetebb filmjei lettek, a könyveket pedig a „leggyorsabban eladott művekként” tartják számon.

Daniel Radcliffe és Emma Watson brit színészek a Harry Potter és a Halál ereklyéi (Harry Potter and the Deathly Hallows ) című film első részében

Daniel Radcliffe és Emma Watson brit színészek a Harry Potter és a Halál ereklyéi (Harry Potter and the Deathly Hallows ) című film első részében

A Harry Potter és a Halál ereklyéi a történet záró, hetedik része, amelynek filmváltozata két részben készült el. Ennek első részét mutatták be eddig, a folytatás fél év múlva fog érkezni. Ebben a részben Harry, Ron és Hermione teljesen magukra maradva próbálják megtanálni és elpusztítani azokat a tárgyakat, amelyek Voldemortot hallhatatlanná tették, de közben több segítőjük elbukik a harcban és a sötét nagyúr emberei, a Halálfalók tartják sakkban a jószándékű varázslókat és társaikat.

Számomra a Potter-filmek és könyvek egyre jobban tetszenek, mivel még az első részek inkább gyerekfilmek voltak, később azonban már komoly drámává alakultak át. A Harry Potter és a Halál ereklyéinek az első részében több jelenet is nagyon tetszett; a szomorú nyitó jelenet, amikor a három jóbarátnak el kell hagyni a szüleit és rokonait, az a rész, amikor Voldemort feltöri Dumbledore professzornak, a Roxfort egykori jóságos igazgatójának sírját, valamint a megható pillanat, amikor Harry manója a fiú kezében meghal és az a rész, ami a Halál ereklyéiről és a hozzákapcsolodó legendáról szól. Ez a rész azonban animációs, nincsenek benne élő szereplők.

Maga a kivitelezése a mozinak remek: a stáb és a rendező megalkotta az egyik legjobb Harry Potter-filmet és komolyan az a 146 perc olyan hamar eltelik, mint ha egy óra lett volna. A színészekről se feledkezzünk meg, a főszereplőket életre keltő Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson is egész jól belejött a szakmájukba, és ebben a filmben már igazi színészi alakításokat láthatunk tőlük. Számomra Hermione az egyik kedvenc szereplőm, de mintha a szép Watson kisasszony egy kicsit visszafogottan keltené életre az okos lány szerepét.

Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson brit színészek a Harry Potter és a Halál ereklyéi (Harry Potter and the Deathly Hallows ) című film első részében

Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson brit színészek a Harry Potter és a Halál ereklyéi (Harry Potter and the Deathly Hallows ) című film első részében

Alakítások terén a mágiaügyi minisztert megformáló Bill Nighy és a Bellatrix Lestrange-t játszó Helena Bonham Carter tetszett a legjobban, de kimagasló alakítást láthatunk a Vodlemortot alakító Ralph Fiennes-től és a Pitont megformáló Alan Rickmantől is, akik szokásuhoz híven megint profi módon tündökölnek a vásznon.

Tehát már hat hónapot se kell várnunk és folytatódik a végső harc. Én már várom!

Eszméletlenre verték Bernie Ecclestone-t

2010. november 27.

2010. november 27-én adott először interjút Berni Ecclestone, a Forma 1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember arról, hogy hogyan támadták meg Londonban most november 24-én. A Forma-1 versenyek mindenható ura elmondta, hogy éppen autójából szállt ki 31 éves barátnőjével, Fabiana Flosival együtt, amikor ismeretlenek ráugrottak, leütötték, majd alaposan megrugdosták. A 80 éves Ecclestone a támadás során az eszméletét is elvesztette, és az elkövetők elloptak tőlük értékes órákat és a barátnő füllbevalóját is.

Bernie Ecclestone brit üzletember, a Formula–1 autóverseny-sorozatot irányító cégcsoportok legfontosabb vezetője

Bernie Ecclestone brit üzletember, a Formula–1 autóverseny-sorozatot irányító cégcsoportok legfontosabb vezetője

Beköszöntött a tél az országban

2010. november 27.

2010. november 26-án, pénteken éjjel leesett az első hó az idei télen. Reggelre az egész országot hó borította, a hőmérséklet pedig + 2 Celsius-fok alá süllyedt, de a hó hamar olvadni kezdett. A hirtelen jött havazás miatt beomlott a budapesti Millenáris hokipálya sátra, és több országút járhatatlanná vállt.

Téli táj Budapesten (Képünk illusztráció)

Téli táj Budapesten (Képünk illusztráció)

Mozi ajánló – Már megint Te

2010. november 27.

A Már megint Te (You Again) története sem valami komplikált, dióhéjban elmondva egy olyan sikeres lányról szól, akinek valóra válik legrosszabb rémálma, amikor bátyja azt a lányt készül feleségül venni, aki a gimnázium alatt pokollá tette az életét. Kezdetben még minden rendben van köztük, a lány egy igazi angyalnak tűnik, de előbb-utóbb előjönnek a régi sérelmek és kő kövön nem maradhat köztük.

Jamie Lee Curtis és Sigourney Weaver amerikai színészőnők a Már megint Te (You Again) című film premierjén Los Angelesben 2010. szeptember 22-én

Jamie Lee Curtis és Sigourney Weaver amerikai színészőnők a Már megint Te (You Again) című film premierjén Los Angelesben 2010. szeptember 22-én

A szereplőgárda igéretes, bár a főszereplőlányt alakító Kristen Bell számomra nagyon ellenszenves volt, de kiváló alakítást nyújtott Jamie Lee Curtis (az idén elhunyt Tony Curtis lánya) és Sigourney Weaver, valamint a nagymamát életre keltő, mostanában felkapott Betty White, aki 88 évesen is sok kollégáját lepipálhatna. Curtis és az örökifjú nagynénit életre keltő Weaver alakítása a hab a torta tetején, ők igazi dívák, akik korukat meghazudtolva mókáznak ebben a vígjátékban is. Érdemes még megemlíteni az ifjú menyasszonyt megformáló gyönyörűszép Odette Yustmant, akit mások véleményével ellentétben én nem tartok rossz színésznőnek, de szerintem egy ilyen széplánynak nem is az alakításai a fontosak. Őt nem azért szeretjük… (A filmben egyébként feltünik Patrick Duffy is, aki a Dallas című amerikai sorozatból ismert, ahol Bobby Ewinget játszotta.)

Odette Yustman amerikai színésző a Már megint Te (You Again) című film egyik jelenetében

Odette Yustman amerikai színésző a Már megint Te (You Again) című film egyik jelenetében

A Már megint Te jól induló könnyed vígjáték, de sem a történet, sem a kivitelezés nem a legjobb. A film egy átlagos, középszerű, vontatott történetet mesél el, amit már rengetegszer hallottunk, mondandója pedig nem más, mint hogy mindig fontos a megbocsátás. Ezzel sem értek egyet teljesmértékben.