Terence Malick azon kevés hollywoodi filmrendezők egyike, akik a szakmai sikerek ellenére kerülik a médiát. Ismerünk visszahúzódó rendezőket, de Malick mindenkin túltesz. Idén tavasszal a rendező Az élet fája (The Tree of Life) című alkotásának ítélte a zsűri a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén az Arany Pálmát, a fesztivál fődíját. Jellemző módon Terrence Malick nem jelent meg átvenni az egyik legrangosabb európai filmdíjat. Malick olyannyira ritkán forgat, hogy negyven éves pályafutása ellenére Az élet fája csak az ötödik játékfilmje, amit rendezőként jegyez. De biztosíthatom, megéri várni a remete-rendező filmjeire.
Már a címből is rájöhetünk, hogy Az élet fája nem egy hagyományos film. Különleges és egyedi, annak ellenére, hogy bizonyos mértékig megpróbál hű maradni a hagyományos történetmeséléshez. Ezt támasztja alá a cselekmény, amely egy napjainkban élő építész visszaemlékezései egy texasi kisvárosban töltött gyermekéveiről, amikor még együtt volt az egész család. Ahogy a férfi próbálja felidézni emlékeit, nemcsak az 1950-es évek végének Amerikája, hanem saját életénél magvasabb gondolatok is eszébe jutnak.
Az élet fája jóval több egy átlagos művészfilmnél, a történet nem időszerűen épül fel, éppen ezért a rendező jelentős hangsúlyt fektetett a különböző kapcsolatokra, az emberi érzelmekre, a felnövés folyamatára, az elmúlásra, a hitre, a világ teremtésére, az evolúció fejlődésére és megannyi olyan filozofikus kérdésekre, amely foglalkoztat mindnyájunkat.
A film főszerepét Brad Pitt játssza, aki az utóbbi években igazán belejött a színészetbe. Érdemes különös figyelemmel követni játékának azon részeit, amelyekben a családját szerető apát, illetve az ellentétét, a már-már zsarnoki, szigorú családfőt kelti életre. Filmbeli fiatal feleségét alakítja az a bizonyos Jessica Chastain amerikai színésznő, akit már most elkönyvelhetünk Hollywood legtehetségesebb fiatal üdvöskéjének. A porcelánfehér bőrű, vörös hajú szépség tökéletesen megállja a helyét a jóságos, gyermekének mindig megbocsátó, vallásos édesanya szerepében. Az más kérdés, hogy Chastain kisasszony és Pitt úr párosa koránt sem nevezhető összeillőnek. Sean Penn jelenléte azonban csak jelzésértékű, az ő felnőttkori karaktere csupán azért kapott szerepet a filmben, mert Malick nem szerette volna ránk zúdítani lírai gondolatainak tengerét. Pedig azt tette, észrevehető, hogy a történettel és a dialógusokkal csak egyensúlyt próbált teremteni a film története és bölcselete között.
Az alkotást nézve különleges filmélményben lehet részünk, a rendező egyedi látásmódja végre életre kel a filmvásznon is, ezáltal felejthetetlen vizuális képet rajzolva elénk. Megjegyzem: a film megtekintéséhez szükséges egyfajta nyitottság, ami sok mai emberből hiányzik. Azok, akik képesek a dolgok mögé látni, minden bizonnyal rájönnek a film mondanivalóira, élvezni is fogják.
Az ehhez hasonló filmeknek mindnek van mondanivalója. Az élet fája esetében ez a mondanivaló már olyannyira jelentős, hogy azt nem lehetne összefoglalni. Éppen ezért Malick szabadon hagyja az utat az elménknek, ránk bízva a választás lehetőségét. Mindenki saját maga döntheti el, hogy számára mit jelent ez a film. Nekem leginkább a film első képkockáiban feltűnő Jób könyvéből származó idézet jutott az eszembe, amely Isten kifürkészhetetlen döntéseinek értelmét hivatott keresni.
Mészáros Márton