Archive for 2012. június

Könyvismertető – Palahniuk: Kárhozott

2012. június 26.

“Halottnak lenni annyi, mint csomagok nélkül utazni.” 

/Idézet a könyvből/

Az élet örök. A halál örökre szól. Olvasható Chuck Palahniuk Kárhozott című könyvének előzéklapján. Frappáns megfogalmazás, és igaz is, de leginkább találó mottó a mű szemléletére vonatkozóan.

„Ott vagy Sátán? Itt Madison beszél.” – ezzel a hangzatos nyitánnyal indul minden fejezet, utalva ezzel Judy Blume amerikai írónő 1970-ben megjelent Are You There God? It’s Me, Margaret (nyersfordításban: Ott vagy Isten? Itt Margaret beszél) című regényére. A történet elbeszélője, Madison nem más, mint Maddy Spencer, az elkényeztetett amerikai kislány, aki nem csak túlsúlya, hanem világsztár szülei miatt is nehézségekkel találja szemben magát. És a felsorolásból csak a lényeget hagytam ki: Madison halott. Az Oscar-gála estéje éppen egybeesik a tizenharmadik születésnapjával, és miután laza erkölcsű, felelőtlen szülei elmennek átadni az aranyszobrocskákat a világ legrangosabb díjátadójára, a kislányuk – kinek még az életkorát sem tudják rendesen – szépen meghal. Maddy a Pokolban találja magát, és bizarr módon a Sátánt és saját halálának körülményeit kutatja miközben fájdalmasan őszinte önfelismerése során gyakran fanyar, cinikus bölcsességeivel látja el az olvasót.

Palahniuk képzeletében a Pokolban van szinte mindenki, aki valaha élt a Földön, legyen az illető énekes, római császár, amerikai elnök, vagy éppen náci diktátor. És persze a táj egyedisége is felülmúlhatatlan, a Kései Abortuszok Mocsaránál és az Elvesztegetett Sperma Hatalmas Óceánjánál „szebb” látványt csak a Rovarok Tengere, vagy a Korpa-sivatag nyújthat. No és ne feledkezzünk meg az elviselhetetlen szagról sem, ami büdösebbé teszi a Poklot a szeméttel elöntött Nápolynál is.

Maddison és társai rázós kalandjai közül a legérdekesebbet Psezpolnica és a vele való „orális csatározás” nyújtja. A kislány sokat tanul a Pokolban, például rájön, hogy a halottak milyen módokon üzenhetnek a még élő hozzátartozóiknak, ez valóban a könyv egyik legagyasabb, leghumorosabb része. A Kárhozott kemény kritikát fogalmaz meg mindenről, amit mi az „élet” halmazhoz sorolnánk, legyen az bármi. És a narrátorunk nem üresfejű annak ellenére, hogy hollywoodi sztárszülők egyetlen saját gyermeke. Szavain a reklámszövegírók hosszú időn keresztül gondolkoznának, ha nekik kellene ilyet alkotni.

Palahniuk egyedi írói stílusa utánozhatatlan, jól bevált módszeréhez híven a történetet a végéről kezdi el mesélni, s a narrációt a főhősre hagyja, aki tüzetesen elmondja, hogyan és mikor jutott oda, ahol most van.

A Kárhozat szatirikus ábrázolásmódú mű, amely megpróbál úgy figyelmeztetni minket világunk „elprostituálódására”, hogy közben a groteszk és az abszurdizmus peremén táncol. A könyv maga durva, obszcén, helyenként gusztustalan és nagyon beteg, de mindent összevetve kalapomat emelem az olyan szerző előtt, aki ilyen fekete humorú, elgondolkodtató és igazán érdekes könyvet tud írni.

Csak arra kérem az olvasót, hogy ne álljon meg a regény durvább részeinél, ne akadjon fent semmin, mert a végeredmény mindenért kárpótolni fogja. Vagy pokoli mérgessé teszi.

Mészáros Márton

Chuck Palahniuk Kárhozott (Damned) című könyvének magyar kiadása

Chuck Palahniuk Kárhozott (Damned) című könyvének magyar kiadása

Pornófilmben a nyolcasikrek anyja

2012. június 26.

Nadya Suleman, gúnynevén Oktoanyu, vagyis az amerikai asszony, aki apa nélkül 2009 januárjában nyolcas ikreknek adott életet, a közelmúltban aláírta a szerződést a Wicked Pictures pornófilm-vállattal, 2012. június 25-én pedig felkerült a világhálóra az elkészült felnőttfilm előzetese is.

A most 36 éves nő nyolcas ikreivel együtt jelenleg tizennégy (!) gyermekét neveli, de mivel nem kap állami segélyt, a pénze elfogyott. Ezért kellett elvállalni a felkínált pornót, amelyben nem közösül idegen férfiakkal és nőkkel, csupán csak maszturbál.

Suleman első pornófilmjének a címe: Octomom: Home Alone (nyersfordításban: Otoanyu: Egyedül otthon). Nem tudjuk, hogy az anyuka fontolóra veszi-e a pornós szakma kecsegtető előnyeit, vagy továbbra is marad főállású édesanyának. Nadya egyébként Amerika szerte közutálatnak örvend azóta, hogy engedélyezték számára a nyolc gyermek mesterséges megtermékenyítését hatgyermekes, egyedülálló nőként. A média felkapta a sokgyermekes mamát, aki minden vagyonát arra költötte korábban, hogy plasztikai műtétekkel minél jobban Angelina Jolie-ra hasonlítson.

Az asszony asszír, iraki származású szülei hívő keresztények, s habár nem értenek egyet lányuk túlzott gyermekvállalásával, támogatják lányukat.

Mészáros Márton

Nadya Suleman (Oktoanyu), aki ismertségét annak köszönheti, hogy 2009 januárjában nyolcas ikreknek adott életet a pornófilmjében (2012 június)

Nadya Suleman (Oktoanyu), aki ismertségét annak köszönheti, hogy 2009 januárjában nyolcas ikreknek adott életet a pornófilmjében (2012 június)

Musicalt írt Cher az életéről

2012. június 26.

Cher amerikai énekesnő saját maga írt zenés darabot az életéről, a világ egyik legsikeresebb női előadójának életéből készülő musicalt a tervek szerint még idén ősszel bemutatják a New York-i Broadway színpadán.

A színésznő azt nyilatkozta, hogy még korábban írta a történetet, amely három idősíkban játszódik. Az első rész a Grammy- és Oscar-díjas énekesnő fiatalságára, a másik a Sonny Bonóval folytatott házasságáról és gyümölcsöző munkakapcsolatukról, a harmadik pedig a jelenkorról szól. A darab zenéjét az énekesnő slágerei fogják szolgáltatni, és felmerült, hogy akár saját maga is szerepet vállalhatna az előadásban.

A most 66 éves énekesnő szemmel láthatólag nem sokat törődik a korával, hiszen jelenleg is új albumon dolgozik, és fiatalosan öltözködik. Amikor az énekesnő 2010 novemberében megörökítette kézlenyomatát a Los Angeles-i Grauman’s Chinese Színház épülete előtt, a guggoláskor kilátszódott a ruhája alól a két tangája.

Cher 2002-től 2005-ig tartó búcsúturnéja után visszavonult, de 2008-ban egy nagy fellépés-sorozattal visszatért a színpadra, két évvel később pedig szintén jelentős sikereket könyvelhetett el a Burlesque című filmért, amelyben főszerepet játszott, és énekelt.

Mészáros Márton

Cher amerikai énekesnő

Cher amerikai énekesnő

Csak egy aprócska bűbáj

2012. június 23.

2012. június 22-én este tartották a Hét boszorka van – A szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája című koncertet. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megrendezett koncert méltán nevezhető a Budapesti Nyári Fesztivál egyik igazi szenzációjának. A páratlan műsor terve Horgas Eszter fuvolaművésztől származik, aki Puskás Tamás rendezőt, a Centrál Színház igazgatóját kérte fel a rendhagyó koncert megrendezésére. Azt a bizonyos hét boszorkát, akik elvarázsolták a közönséget Básti Juli, Falusi Mariann, Polyák Lilla, Horgas Eszter, Tompos Kátya, Botos Éva és a 15 éves Radics Gigi, az idei Megasztár győztese személyesítette meg.

Az est középpontjában a szerelem állt, a legszebb földi érzés különböző fázisait eleveníthettük fel a népszerű magyar és külföldi dalokkal. Rendkívül jól megválasztott dalokról van szó, valóban látszott, hogy a hét művész a saját maga által kiválasztott számokat énekelte el.

A koncert a Bozsik Yvette tánckar felbukkanásával vette kezdetét, majd királynői pompával megjelent a színpadon Horgas Eszter. Mivel az előadás köré épített könnyen kitalálható történet szerint hat boszorkány beavatja a hetedik, legifjabb boszorkányt, a műsor elengedhetetlen része volt a pirotechnika, az időközönként felgyúló tüzek. Amikor az első tüzek lángra gyúltak, arcukat fedő maszkban megérkezett az öt „tapasztalt” boszorka, majd kezdetét vette a két órás koncert.

Botos Éva színművész, énekesnő sajátos előadásában hallhattuk a néhai Payer András által írt Almát eszem című dalt, amelyet az 1960-as évek Táncdalfesztiválos korszakában Magay Klementina, később pedig Mary Zsuzsi tett ismerté. A népszerű slágerbe bekapcsolódott Falusi Mariann is, aki egy a dalhoz teljesen nem illő, azonban mégis helytálló zenei stílusban folytatta a dalt: rappelni kezdett.

Kiemelném Tompos Kátya összes dalát, kezdve a nyitó Feverrel, amelyet Peggy Lee és Elvis feldolgozásától függetlenül, mondhatni a „saját útján” énekelt el. Egyszerű képtelen magához térni a közönség, ha meghallja a hangját, és ha valaki figyeli a színpadi mozgását és az arcát is, akkor nem varázslat, ha egyből beleszeret az illető.

Igazán erőteljes előadásban hallhattuk Leonard Cohen világhírű dalának, a Hallelujahnak a magyar verzióját Falusi Mariann tolmácsolásából. Ilyen érzelemgazdag feldolgozást még soha nem hallottam, Falusi annyira szépen énekelt, hogy libabőrös lettem tőle. Az ő Megasztárbeli mentoráltja volt, Radics Gigi, akivel először léphettek egy színpadra. Ez a fiatal lány maga a rejtély. Ilyen zeneiséget, ilyen intonációt, és ilyen páratlan hangot még nem hallottam egy lányban egyesülni. A koránál évtizedekkel idősebbnek tűnő, szinte felnőtt testbe zárt énekesnő maga volt a csoda, ahol elénekelte Whitney Houston leghíresebb slágerét, az I Will Always Love You-t.

Viszonylag melankolikus dalokat Az érted mondok imád és a Szomorú vasárnap képviselte a repertoárban. Abszolút egyszerűségük teszi gyönyörűvé ezeket a dalokat. De még mielőtt valaki szemében összegyűltek volna a könnyek, vidámabb számokat felejtették el velünk a bánatot. Most már nem titkolom tovább: Básti Juli volt a kedvencem a hét boszorka közül. Bástin igazán látszik, hogy szívvel-lélekkel csinálja, amit csinál. A Kossuth-díjas színésznő valami hihetetlen energiával adott elő olyan pörgős dalokat, mint a Mein Herr, a Zakatol az express, vagy a népszerű Mambo Italiano, amelyet eredeti nyelven énekelt el. Végezetül Louis Amstrong What a Wonderful World című klasszikusának magyar feldolgozását hallhattuk szintén Básti tolmácsolásában, a háttérben pedig megjelentek a Margit-sziget fakoronái, amelyekre a reflektor úgy vetült, mint ha a Hold fénye világítaná meg. A holdfény pajkosan megcsillan Radics Gigi fehér estélyijén, s a fiatal tehetséget körbeállják művész- és boszorkánytársai. Közrefogják, és már csak a zene szükséges ahhoz, hogy beavassák. Ez az ő boszorkánytáncuk az év legrövidebb napja, Szentivánéj előtt. Tökéletes befejezése egy pompás estnek.

S habár számomra a kiváló Horgas Eszter jelenléte erősen túljátszott és indokolatlan volt, és a hatalmas színpad nézőtere is csak félig telt meg, valami olyan kifejezést láttam a távozó nézők arcán, ami arra enged következtetni, hogy ez az este hét tehetségtől áradó művésznő csodás kollaborációjának kezdete. Bárcsak többször hallhatnánk őket együtt!

Mészáros Márton

Polyák Lilla, Básti Juli, Botos Éva és Falusi Mariann énekel a Hét boszorka van - A szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája című koncerten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2012. június 22-én

Polyák Lilla, Básti Juli, Botos Éva és Falusi Mariann énekel a Hét boszorka van – A szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája című koncerten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2012. június 22-én

Vilmos herceg milliárdokat örökölt a 30. születésnapján

2012. június 23.

2012. június 21-én töltötte be a harmincadik életévét Vilmos, Cambridge hercege, a néhai Diana hercegnő (1961-1997) és Károly brit trónörökös legidősebb fia. Diana a végzetes párizsi autóbalesete előtt végrendeletében 12 ezer 966 fontsterlinget, mintegy 16 millió eurót érő vagyont hagyott két fiára, Vilmosra és Harry, azonban ez az összeg mostanra mintegy 20 millió eurót ér. A Mirror brit lap értesülései szerint 10 millió fonttal, vagyis 3,5 millárd forinttal lett gazdagabb Vilmos herceg.

A végrendelet szerint a hagyaték egyenlő értékben illeti a két herceget, akik apjuk után a másodikok, illetve a harmadikok a brit trónöröklési listán. A brit légierőnél szolgáló Vilmos herceg továbbá évi 63 ezer dollárt (14 millió forint) keres, és a dédanyjától, Erzsébet anyakirálynőtől (1900-2002) is örökölt 3 millió dollárt.

Mészáros Márton

Vilmos cambridge-i herceg és neje, Katalin hercegnő

Vilmos cambridge-i herceg és neje, Katalin hercegnő

Charlie Sheenről kábítószert neveznek el

2012. június 23.

A Playboy amerikai férfimagazinnak 2012. június 22-én adott interjújában mesélt arról Charlie Sheen amerikai színész, hogy Charlie Sheen OG névvel neveztek el egy új marihuánát, amelyet már kapni lehet olyan amerikai államokban, ahol orvosi céllal legálisan lehet fűvel kereskedni. A Két pasi – meg egy kicsi (Two and a Half Men) című sorozat 46 éves sztárja azt nyilatkozta, hogy a róla elnevezett fűt ő is kipróbálta, és minőséginek nevezte. „Szinte túl jó, hiszen néhány szippantás után nem éreztem a kezeimet sem” – mesélte.

A sztár a közelmúltban mondott igent a fiktív amerikai elnök karakterére a Machete című film második részében, amelynek forgatásait hamarosan megkezdik. Sheen karrierje 2010-ben került mélypontra, amikor hónapokon át különböző családi és magánéleti botrányaival került címlapra, a szex, az alkohol és a kábítószer ejtette rabul. A szakadék szélére került alkohol-, és drogproblémáktól szenvedő színész egykor a legjobban kereső tévésztár volt, de még a Két pasi – megy egy kicsiből is kirúgták a stúdiók.

Mészáros Márton

Charlie Sheen amerikai színész

Charlie Sheen amerikai színész

Könyvismertető – Boris Vian: Piros fű

2012. június 21.

A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki. /Boris Vian/

Boris Vian nehéz falat. Úgy ízleled meg a könyveit, mintha a legfinomabb falat lenne, mely valaha a szádban járt, de mire leér a gyomrodba, nagy utat tesz meg.

A rövidéletű, mindössze 39 évesen jobblétre szenderült Vian irodalmi munkássága mindig is vegyes érzelmeket váltott ki a befogadóktól. Két tényező azonban minden művében fellelhető: a humor és az eredetiség. A Piros fű először 1950-ben jelent meg Franciaországban, nálunk pedig 1997-ben és 2007-ben került a könyvesboltok polcaira a magyar kiadás.

A búskomor történet középpontjában Wolf, az életunt gépész, és hűséges társa, Lazuli áll, aki egy olyan gépet alkotnak meg, amely képes örökre elfelejtetni az emberekkel az emlékeiket. Főhősünk szinte minden gondolatát a gép köti le, amelybe belépve feltárul előtte a múlt még egyszer azelőtt, hogy örökre kiradírozná minden emlékét.

A Piros fű legnagyobb erénye az, hogy van érzelmi mélysége. Méghozzá nem is akármilyen. Ilyen kemény és összeszedett társadalombírálatot kevés mű tartogat az olvasónak. Mindezt persze nem a szokásos szájbarágós módszerrel, hanem a Vianra jellemző nem mindennapi humorral, és a leleménye szókreálmányokkal, amelyek szintén a szerző utánozhatatlan képzeletének gyümölcsei. Tele van színes, képszerű leírásokkal, a történet elképzelése igazán nem jelent nehézséget az olvasó számára. Könnyen megelevenedik előttünk az a bizonyos Négyzet, ahol a piros fű nő, és a benne élő két páros is elevenen él gondolatainkban. A Vian által alkotott világkép mégis néhol zavarosnak és kidolgozatlannak tűnhet.

A karaktereket illetőleg túlzás lenne azt mondanom, hogy igazán jól kidolgozottak, azonban ennek ellenére izgalmasak, és képesek hitelesek lenni egy ilyen szürreális történetben is. Számomra a legtöbb lehetőséget Dupont szenátor figurája adta, ez a szerethető vén eb, akit megtanítottak nyávogni is, és akinek már csak egyetlen célja van az életben: az, hogy találjon egy vapitit.

A könyv előnyére legyen írva, hogy a történet sehol nem veszti el az olvasó figyelmét, a cselekmény sehol nem válik lassúvá.

Még sohasem találkoztam ilyen könnyed kis ponyvával, mint a Piros fű. Még sohasem találkoztam ilyen nehéz drámával, mint a Piros fű. Ezzel szerintem mindent elmondtam arról, hogyan lehet megszeretni egy olyan könyvet, amit valójában képtelenség lenne a szerethető kategóriába sorolni.

Mészáros Márton

Boris Vian: Piros fű

Boris Vian: Piros fű

Barton videoklipben pucérkodik

2012. június 21.

Mishca Barton karrierje az utóbbi években nem alakul olyan fényesen, mint ahogy a brit színésznő várná. A 26 éves szépség legutóbbi filmjei nem arattak sikert a mozi kasszáknál, feltehetőleg ezért mondott igent Noel Gallaher brit zenész klipjében. Az Everybody’s On The Run című klipben a színésznő és Gallaher játssza a főszerepet, az Oasis angol rockegyüttes egykori zenésze egy taxisofőrt alakít, aki éppen Mischa Bartont szállítja. Amikor a lány kiszáll a kocsiból, a ruhája beleakad a kocsi ajtajába, majd teljesen leválik a nőről, aki párducmintás alsóneműjében kényszerül üldözőbe venni a taxit.

Mischa Barton brit színésznő

Mischa Barton brit színésznő

A színésznő sikerként könyvelheti el a videoklipet, mert a tegnapi feltöltés óta immáron közel 100 ezren nézték meg a dalhoz kapcsolódó kisfilmet, amelyben Mischa Barton játszik. Sokakat csak a csinos színésznő szegezett a képernyő elé.

Mészáros Márton

Tom Jones és az időmúlása, avagy kritika a Spirit in the Room-ról

2012. június 21.

2012. május 21-én, pontosan egy hónappal ezelőtt került a boltokba Sir Tom Jones új albuma, a Spirit in the Room. Az idén 72 éves walesi énekes negyvenedik stúdió albuma egy érzelmesebb, megöregedett Tom Jonest mutat be nekünk.

Az album kevésbé sikeres, mint Jones előző albuma, a 2010-es Praise & Blame, amelyen jórészt gospel és blues dalok hallhatók, akárcsak a mostani lemezen. A Praise & Blame kiadása hetében jobban fogyott az Egyesült Királyságban, mint Eminem Recovery című lemeze, így a brit toplistákon a második helyet szerezte meg magának az akkor 70 éves énekes. A Spirit in the Room viszont csak feleannyi példányban kelt el megjelenése hetében, így csak a brit toplista nyolcadik helyéig ért el, ahonnan hamarosan le is csúszott.

A Spirit in the Room esetében nem egy vidám albumról beszélünk, hiszen az egykori szívtipró már nem női bugyikat hajkurászik. Jones lecserélte a szűk nadrágját, elrejtette a szőrös mellkasát, nem teszi ki a hatalmas feszületet a nyakába, és a haját sem festeti többé. Nála ez a stílusváltás nem csak a külsején, hanem a zenéjén is érezhető. A pörgős slágereket maga mögött hagyva jobban is áll neki az őszes haj a komoly spirituálékhoz.

Jones legújabb munkája egy feldolgozáslemez, amelyen olyan híres előadók dalait dolgozta fel, mint Sir Paul McCartney, Leonard Cohen, Tom Waits, Bob Dylan, vagy éppen Paul Simon. Mindet a saját páratlan módszereivel.

Az albumon található dalok listájában csak Tom Waits „Bad as Me” című dala a feketebárány. Jones mindig is elkötelezett keresztény volt, a feszületek nem csak a látszat kedvéért lógtak a nyakában, szóval ezért igencsak meglepő a dal, amely sem a kereszténységet, sem Jézust nem kíméli. A dalt Jones is istenkáromlónak tekinti, de tetszett neki, és a kiadó is bíztatta, hogy énekelje fel. Viszont valamit ki kellett találni, ezért hallható a felvételen egy kísérteties kacaj, mellyel az előadó azt szerette volna megmutatni, hogy csak viccelt. Mindenesetre merész húzás volt!

Némelyik dalt túlfűtött vallásosság lengi körül, olyan érzést kelt bennünk, mintha misén vennénk részt egy nagy boltozatos, régi templomban. Az „All Blues Hail Mary” és a „Dimming of the Day” maga a varázslat, az album egyik legszebb dalai. Mindent összevetve azonban a dalok szomorúak és depresszívek.

Tom Jones hangjában nincs meg az a kiszolgáltatottság, ami Johnny Cash időskori hangjában meg volt. McCartney  “(I want to) Come Home” című dala csodálatos, igazán szívhez szóló, akárcsak a belső töprengésről szóló “Soul of a Man” komor blues. 

Néhány szám erejéig – “Hit or Miss”, vagy a “Traveling Shoes” – azért megmutatja az öreg, hogy tud még pörögni. Ízléses számok azok is. Bob Dylan “When the Deal Goes Down” című számának feldolgozása semmi újdonsággal nem kecsegtet, a múltszázadi hangszerelés ellenére hatásos befejezése az albumnak. 

Az albumon található dalok közül egyik sem lesz toplistavezető sláger, valószínű, hogy a számok Jones ízlését tükrözik. Hagyjuk a népszerűséget, csak az számít, hogy a dal megérinti-e a lelkünket. És ezek a dalok igazán mélyre hatolnak. Az öreg Tom ezúttal nem hiteti el az emberekkel, hogy kortalan. Nem akar örökifjú sármőr maradni. Egy őszinte, és értékes albumot készített erőteljes, hatásos dalokkal. Visszafogott a hangja, mégis betölti az egész szobát. Pont úgy, ahogyan vártuk.

Eddig még senkinek a sokoldalúsága nem lepett meg ennyire. Nem is gondolnák, hogy a sok vidámság és életkedv mögött egy érző férfi lakozott. „I was born with the gift of a golden voice” („Ajándékként aranyhangot kaptam”) – énekli Jones Leonard Cohen dalában, a Tower of Songban. Valóban, ez az Aranyhang.

Mészáros Márton

Sir Tom Jones walesi énekes

Sir Tom Jones walesi énekes

Bernáth Cecília: “Vetkőzés után senki sem olyan érdekes, mint előtte”

2012. június 21.

Bernáth Cecília: “Vetkőzés után senki sem olyan érdekes, mint előtte”

Mészáros Márton interjúja Bernáth Cecília modellel, aki egyszemélyben sminkes és fodrász is. A salgótarjáni lány körülbelül tizenkét éve költözött fel Pestre, ahol megtalálta nem csak a szakmai sikert, hanem a párkapcsolati boldogságot is. A 32 éves szépség nem mellesleg Tóth Gabi exének, Nagy Roli zenésznek az újdonsült párja. 

Bernáth Cecília magyar modell egy budapesti kávézóban 2012. június 20-án (Fotó: Mészáros Márton)

Bernáth Cecília magyar modell egy budapesti kávézóban 2012. június 20-án (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Milyen iskolát végeztél?

Bernáth: Szakmunkásképzőt, még Salgótarjánban. Fodrász a szakmám, Salgótarjánban kezdtem, aztán feljöttem Hajas Lacihoz dolgozni. Kifejezetten a Hajashoz jöttem, egy évig dolgoztam nála, de sajnos anyagilag nem érte meg. Ő segített beindítani a modell szakmámat, ajánlgatott, segített munkát keresni, ahol hostesskedni, modellkedni tudtam.

Mészáros: Nehezen indult be a szakmád?

Bernáth: Rögös volt az út, de akkor könnyebb volt, mint most. Most már rengeteg modell van, minden második lány azt mondja magáról, hogy modell. Akkor volt öt-tíz lány, akit rendszeresen foglalkoztattak, és annak idején, amikor én kezdtem a szakmát, még anyagilag is sokkal jobban fizetett. Én egyébkén már tizenkét éve modellkedem.

Mészáros: Milyen jó tanácsokkal tudod ellátni azokat a lányokat, akik ezt a hívatást választják?

Bernáth: Csak óvatosan! Nagyon sok hóhányó, kókler ügynökség van, akik csak le akarják húzni a lányokat, hogy fizessenek tízezreket ki portfólióért, és garantáltan kapnak majd munkát. Sokan csak azért mondják ezt, hogy minél több pénzt szerezzenek.

Mészáros: Hogyan lehet kiszúrni az ilyen ügynökségeket?

Bernáth: Nagyon nehéz sajnos. Rengeteg ügynökség van, de inkább azt ajánlom, hogy reklámügynökségeknél próbálkozzanak, vagy olyan cégeknél, akik reklámfilmeket gyártanak. Azért van egy pár olyan ügynökség, akikben teljesen meg lehet bízni.

Mészáros: Szerinted mi létfontosságú ahhoz, hogy valaki elismert modell legyen Magyarországon?

Bernáth: Azt gondolom az igazi modell ebből él, ebből tartja el magát, és szinte nap, mint nap vannak munkái. Nekem egy héten háromszor-négyszer vannak munkáim, de emellett sminkelek és fodrászkodom is. Egy igazi modellnek olyan referenciái vannak, hogy külföldre is hívják dolgozni. Nagyon sok lány feltesz Facebookra néhány képet magáról, amelyek a tükörben készültek, vagy csinál egy portfóliót, és odaírja magáról, hogy modellkedem.

Mészáros: A fővárosban laksz?

Bernáth: Most már igen, tíz-tizenkét éve költöztem fel.

Mészáros: Hol ismerkedtél meg a pároddal?

Bernáth: Egy videoklip forgatáson egy klubban. Ő zenészként dolgozik, dobos. Ott elkezdtünk beszélgetni, és gyorsan össze is melegedtünk. A Holy babies zenekarban zenél, és az én lelkemen-szívemen is jól muzsikál.

Mészáros: A nevét szabad említeni?

Bernáth: Persze, Nagy Rolinak hívják. De ez egy nagyon fiatal kapcsolat, négy hónapos.

Mészáros: Mi a boldogságotok titka?

Bernáth: Minden kapcsolat elég nehezen indul, vannak benne bökkenők, de megpróbáljuk kezelni őket. Ő is mérleg, az én csillagképem is az, szóval elég nehéz. Az pedig csak külön jó, hogy ő is hasonló szakmában dolgozik, mint én. Mivel jól ismeri a médiát, egyáltalán nem féltékeny, ha elmegyek forgatásra, fotózásra.

Mészáros: Voltak már közös munkáitok?

Bernáth: Az együttesüknek most lesz az első igazi videoklipje, abban lehet, hogy szerepelni fogok.

Mészáros: Milyen háziasszonynak tartod magadat?

Bernáth: Jónak, nagyon szeretek kedveskedni a páromnak. A hobbim amúgy is a főzés, nagyon szeretek különleges ételeket készíteni, mint például szecsuáni csirke, indiai kaják. Mindig főzök addigra, mire hazajön a munkából.

Mészáros: Mit gondolsz, mikor öregedik ki egy modell?

Bernáth: Már én is benne vagyok a korban, harminckét éves leszek. De szerintem addig még keresik az embert, miért ne modellkedhetne? Persze ez a külsőtől függ. A mai életvitel sok fiatalt öregít, én megpróbálok odafigyelni a táplálkozásra, néha sportolok, és már nem annyira erőltetem ezt a nagy bulizást, mert az is meglátszik a bőrön. Addig szeretném csinálni, még hívnak!

Mészáros: Voltak meztelen fotózásaid, mennyire vagy szégyellős?

Bernáth: A privát életben az vagyok, de egy fotózás, egy szép művészi akt más kérdés. Ez amúgy a fotóstól is függ, hogy mennyire tudok feloldódni.

Mészáros: Nagy feladat volt rávenni téged az első pucér fotózásra?

Bernáth: Először sokat gondolkoztam rajta. 2004-ben indultam a Playmate versenyen, de nem mutattam meg magamat teljesen. Úgy gondoltam, hogy jó gázsiért szeretnék levetkőzni, nem úgy, mint a playmatek, akik ingyen mutogatják magukat. Egy konkurens magazin, a Penthouse felhívott, és elég szép összeget ajánlottak a fotózásért. Tényleg ütős anyag készült. De azt tudni kell, hogy vetkőzés után senki sem olyan érdekes, mint előtte.

Mészáros: Egy kívülálló hogyan képzelje el a forgatásokat, fotózásokat?

Bernáth: Egy reklámanyag, vagy címlap öt-hat-hét órán keresztül is eltarthat. De van úgy, hogy néhány óra alatt is elkészülhet néhány fotó. A forgatások nehezek, akár reggeltől hajnalig el is tarthat.

Mészáros: Mennyire ítéled el a Photoshop használatát?

Bernáth: Amikor én kezdtem, akkor egyáltalán nem volt Photoshop. Azokban az időkben fekete-fehérre megcsinálták a képeket, és a bőrhibákat eltűntették. Nem mondom, hogy elítélem, mert néha jót tesz az embernek, de tudni kell hol a határ.

Mészáros: Elégedett vagy a testeddel?

Bernáth: A legtöbb nő nem elégedett. Voltak problémáim a kilókkal, betegesen fogyókúrás vagyok, de most úgy, ahogy meg vagyok elégedve.

Mészáros: Mi a legértékesebb tulajdonságod?

Bernáth: A lelkem. Sajnos nagyon kevés olyan modell van a szakmában, aki megmaradt ugyanannak a lánynak, aki volt. Sokan elszállnak maguktól, vannak olyanok, akikkel együtt kezdtük a szakmát, és ma már nem is köszönnek. Én nem vagyok ilyen, megmaradtam ugyanaz a vidéki, salgótarjáni kislány, aki voltam. Egyszer fent van az ember, egyszer lent. Senki sem lehet mindig a csúcson. Egyébként nem is akarok beállni ebbe a sorba, próbálom kerülni a médiát. Modell vagyok, ne azért hívjanak, mert celeb vagyok, vagy valakinek a valakije, hanem azért, mert ez a szakmám, jó velem együtt dolgozni, és szépnek tartanak.

Mészáros: Milyen esetekben megalázó a modell szakma?

Bernáth: Az utóbbi években már másról szól a modellkedés. Magyarországon már nehéz megélni ebből, inkább az ismertebb embereket hívják magazinfotózásra. Ilyenkor háttérbe kerülnek azok a szép modellek, akik kevésbé ismertek, mint a sztárok. Külföldön anyagilag is sokkal jobban megéri és a fotósok is profibbak. Voltam Bali szigetén, a Maldív-szigeteken, Dél-Koreában két hónapig. Arca voltam a L’Orealnak is, de voltak művészi aktképek is a Playboynak is.

Mészáros: Sokan keresik a kegyeidet. Mennyire vagy elutasító a férfiakkal szemben?

Bernáth: Elég sok rajongóm van, de megpróbálok barátságos lenni mindenkivel.  Viszont tudni kell hol a határ, van egy magán szférám nekem is, ahova keveseket engedek be. Sokan persze félreértik a kedvességemet…

Budapest, 2012. június 20.

Bernáth Cecília magyar modell egy budapesti kávézóban 2012. június 20-án (Fotó: Mészáros Márton)

Bernáth Cecília magyar modell egy budapesti kávézóban 2012. június 20-án (Fotó: Mészáros Márton)