Könyvismertető – Boris Vian: Piros fű

A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki. /Boris Vian/

Boris Vian nehéz falat. Úgy ízleled meg a könyveit, mintha a legfinomabb falat lenne, mely valaha a szádban járt, de mire leér a gyomrodba, nagy utat tesz meg.

A rövidéletű, mindössze 39 évesen jobblétre szenderült Vian irodalmi munkássága mindig is vegyes érzelmeket váltott ki a befogadóktól. Két tényező azonban minden művében fellelhető: a humor és az eredetiség. A Piros fű először 1950-ben jelent meg Franciaországban, nálunk pedig 1997-ben és 2007-ben került a könyvesboltok polcaira a magyar kiadás.

A búskomor történet középpontjában Wolf, az életunt gépész, és hűséges társa, Lazuli áll, aki egy olyan gépet alkotnak meg, amely képes örökre elfelejtetni az emberekkel az emlékeiket. Főhősünk szinte minden gondolatát a gép köti le, amelybe belépve feltárul előtte a múlt még egyszer azelőtt, hogy örökre kiradírozná minden emlékét.

A Piros fű legnagyobb erénye az, hogy van érzelmi mélysége. Méghozzá nem is akármilyen. Ilyen kemény és összeszedett társadalombírálatot kevés mű tartogat az olvasónak. Mindezt persze nem a szokásos szájbarágós módszerrel, hanem a Vianra jellemző nem mindennapi humorral, és a leleménye szókreálmányokkal, amelyek szintén a szerző utánozhatatlan képzeletének gyümölcsei. Tele van színes, képszerű leírásokkal, a történet elképzelése igazán nem jelent nehézséget az olvasó számára. Könnyen megelevenedik előttünk az a bizonyos Négyzet, ahol a piros fű nő, és a benne élő két páros is elevenen él gondolatainkban. A Vian által alkotott világkép mégis néhol zavarosnak és kidolgozatlannak tűnhet.

A karaktereket illetőleg túlzás lenne azt mondanom, hogy igazán jól kidolgozottak, azonban ennek ellenére izgalmasak, és képesek hitelesek lenni egy ilyen szürreális történetben is. Számomra a legtöbb lehetőséget Dupont szenátor figurája adta, ez a szerethető vén eb, akit megtanítottak nyávogni is, és akinek már csak egyetlen célja van az életben: az, hogy találjon egy vapitit.

A könyv előnyére legyen írva, hogy a történet sehol nem veszti el az olvasó figyelmét, a cselekmény sehol nem válik lassúvá.

Még sohasem találkoztam ilyen könnyed kis ponyvával, mint a Piros fű. Még sohasem találkoztam ilyen nehéz drámával, mint a Piros fű. Ezzel szerintem mindent elmondtam arról, hogyan lehet megszeretni egy olyan könyvet, amit valójában képtelenség lenne a szerethető kategóriába sorolni.

Mészáros Márton

Boris Vian: Piros fű

Boris Vian: Piros fű

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: