Rod Stewart Grammy-díjas skót énekes 2010. június 26-án a budapesti 56-osok terén adott egy két órás koncertet. A 65 éves, Grammy-díjas énekes és zenekara nagy slágerei mellett bemutatta tavaly megjelent Soulbook című lemezének anyagát is. A Brit Birodalom Érdemrendjévekl is kitüntetett legenda 250 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, mostani pesti koncertjén pedig a Sailing és a Do you think I’m sexy című világhírű dalai melett Bonnie Tyler híres It’s A Heartache című számát is elénekelte. A koncerten Én is kint voltam, bár eddig nem nagyon szerettem Stewartot, most megváltozott a véleményem: remek műsort csinált, de a jellegzetes, érces hangjától még továbbra sem dobom hanyatt magam, de elismerem, hogy nagyon profi.
Archive for 2010. június
Rod Stewart Budapesten adott koncertet – Én ott voltam!
2010. június 26.Tom Jones új filmszerepet kapott
2010. június 26.2010. június 25-én megerősítették, hogy Sir Tom Jones walesi énekes szerepet vállalt a The Codfather című brit vígjátékban, amelynek forgatása már megkezdődött. A Grammy-díjas Jones az alkotásban egy halászt fog alakítani. A film bemutatója várhatóan 2011-ben lesz. A 70 éves előadó 1996-ban feltünt a Támad a Mars! (Mars Attacks!) című filmben is.
Katy Perry balesetet szenvedett
2010. június 26.Katy Perry amerikai énekesnő 2010. június 20-án egy kanadai fellépésén tánc közben elesett a színpadon, és lábán szerzett sérülését 17 öltéssel kellett összevarni. A 25 esztendős énekesnő néhány nappal később a Twitter nevű internetes közösségi oldalon számolt be az eséséről.
Periodika Magazin – A világ legszexisebb férfiai 2010
2010. június 25.A 45 esztendős Oscar-díjra jelölt amerikai színészt, Robert Downey Jr-t, a Chaplin, a Gothika, a Durr, durr és csók, a A Vasember, a Trópusi vihar és a Sherlock Holmes című nagysikerű filmek főszereplőjét választották az újságom, a magyar Periodika Magazin olvasói 2010-ben a világ legszexisebb férfijának.
A 2010. június 25-én nyilvánosságra hozott húsz nevet tartalmazó lista 71 szavazat alapján készült el.
A tavalyi első helyezett, a 70 esztendős Sir Tom Jones Grammy-díjas énekes a 19. helyre csúszott vissza. Az idei lista második helyét Johnny Depp amerikai színész foglalja el, akit 2003-ban és 2009-ben az amerikai People magazin a világ legszexisebb élő férfijának kiáltott ki. Őt II. Margit dán királynő legidősebb fia, a 42 éves Frigyes dán koronaherceg követi. A listán szereplő legfiatalabb személy Zac Efron, a High School Musical-filmek főszereplője, aki az ősszel fogja betölteni a 23. életévét.
Magyar hírességeket illetően csak a Barátok közt című filmsorozat egyik főszereplőjét, a Bartha Zsoltot alakító Rékasi Károlyt szavazták be: ő a 16. helyen áll.
PERIODIKA MAGAZIN – A VILÁG LEGSZEXISEBB FÉRFIAI 2010
/20 Sexiest Man In The Word 2010/
1. Robert Downey Jr (13%)
2. Johnny Depp (12%)
3. Frigyes dán herceg, trónörökös (10%)
4. Colin Firth (9%)
5. Fernando Torres (8%)
6. Brad Pitt (7%)
7. Robert Pattinson (7%)
8. Hugh Jackman (6%)
9. Jake Gylleenhall (5%)
10. Daniel Craig (5%)
11. Christiano Ronaldo (4%)
12. Pierce Brosnan (4%)
13. Joaquin Phoenix (2%)
14. Mel Gibson (2%)
15. Zac Efron (1%)
16. Rékasi Károly (1%)
17. Jean Reno (1%)
18. Bradley Cooper (1%)
19. Tom Jones (1%)
20. Greg Kinnear (1%)
Mozi ajánló – Robin Hood
2010. június 23.Sose kételkedtem abban, hogy Ridley Scott rossz rendező lenne, hisz az csak profi lehet, aki olyan filmremekeket tudott rendezni, mint a Szárnyas fejvadász, a Thelma és Louise, az 1492 – A Paradicsom meghódítása, vagy netán a monumentális Gladiátor, azonban a Robin Hoodal bebizonyította, hogy a mai napig, 73 évesen is élvonalban van.
Sokaknak megdöbbentő, hogy miért a 45 éves, ausztrál Russell Crowe-nak kellett eljátszania a Sherwoodi erdő hősét, hiszen korábban a 29 éves Errol Flynn (Robin Hood kalandjai, 1938) és a 36 esztendős Kevin Costner (Robin Hood, a tolvajok fejedelme, 1991) alakította a “tolvajok fejedelmét”. De Sean Conneryról se feledkezzünk meg, aki Audrey Hepburn oldalán az 1976-ban bemutatott Robin és Mariannban csak egy évvel volt idősebb Crowe-nál, azonban az a film az “öreg” Robin Hoodról és a haláláról szólt. Viszont ez az új Hood adaptáció minden eddiginél sokkal jobb, pörgősebb, látványosabb és lendületesebb lett. Úgylátszik Ridley Scott, aki Hollywood legsikeresebb brit rendezője a Robin Hooddal, a Gladiátor rekordjait szeretné megdönteni.
A mindenki által közismert “elvesz a gazdagoktól, és a szegényeknek ad” történetet most nem részletezném, de annyit elárulnék, hogy ezúttal kicsit eltérő mesét kapunk, amelyben Robin korai éveiről, származásáról, jelleméről és szerelmi életéről is megtudhatunk pár érdekes információt. Az 1200 statisztát igénylő, Walesban forgatott, félelmetesen jól kivitelezett csatajelenet pedig maga tökély.
Egyértelmű, hogy az egész filmet az igazán tehetséges Oscar-díjas Russel Crowe, az alkotás címszereplője viszi a hátán, akinek ebben a moziban nem csak a kisportolt felsőtestét, hanem lenyügöző lovaglási képességeit is megcsodálhatják a nézők. Az intelligens és büszke Lady Mariont az ausztrál és az Amerikai Filmakadémia által szintén elismerést Cate Blanchett alakítja. A színésznő sosem tartozott a kedvenceim közé, de el kell ismernem, hogy ő is nagyon profi, bár én egy csinosabb és fiatalabb hölgyet találtam volna a szerepére.
A Sherlock Holmesban is bizonyító Mark Strongnak megint csak jól áll a gonosz szerepe Sir Godfreyként, Oscar Isaac János angol királyt (1167-1216) kitűnően játssza, akárcsak a bátyát, Oroszlánszívű Richárdot életre keltő színész, és az édesanyját, Aquitániai Eleonóra angol királynét (aki előbb a francia király hitvese volt) megformáló legendás Eileen Atkins és a 80 éves Max von Sydow is hihetlen profizmussal játssza a vak, törékeny aggastyánt, aki bátor harcosként veszti életét.
A film mottója az egész filmet jellemzi: “Lázadjatok még a bárányokból oroszlánok lesznek!”. Aki nem érti ezt, annak nem érdemes megnéznie a filmet se.
Albert herceg eljegyezte Charlene Wittstockot
2010. június 23.2010. június 23-án a Monacói Hercegi Palota közleményben tudatta a világgal, hogy az 52 esztendős II. Albert, Monaco uralkodó hercege hivatalosan is eljegyezte dél-afrikai származású kedvesét, Charlene Wittstockot, az egykori úszónőt és manökent, aki 20 évvel fiatalabb az uralkodónál. A palota közlése nem tér ki arra, hogy a pár mikorra tervezi az esküvőt. Albert apja, III. Rainier halálát követkeőn 2005-ben került trónra, majd elismerte, hogy két törvénytelen gyermek apja, azonban egyik gyermek sem jogosult a trónutódlásra, mivel házasságon kívül születtek.
Helen Mirren 65 évesen pózol meztelenül
2010. június 23.Szinte hihetetlen de a zseniális Oscar-díjas brit színésznő, Helen Mirren ezen a héten a New York Magazine nevű amerikai lap nyári különszámában anyaszült meztelenül pózolt pedig már 65 esztendős.
A művésznő képeiről megoszlanak a vélemények, sokak szerint gusztustalan, és “vizuális környezetszennyezésnek” tekintik a fotókat, mások viszont az egekig magasztalják a külsejét is.
A legnagyobb szexrekorderek
2010. június 22.Vannak, akik eltitkolják, de vannak, akik büszkék rá, hogy hány nővel illetve férfival kerültek intim kapcsolatba. Én most összeszedtem néhány hírességet, illetve történelmi személyiséget, akiknek a szexügyeiről szinte mindent tudunk.
Julio Iglesias spanyol énekes az évek során több mint 250 millió albumot adott el 14 nyelven, és körülbelül 3000 nővel töltött el buja éjszakákat. A most 66 éves „spanyol trubadúr” 1971 és 1977 között volt házas, és 8 gyermeke született, a legutolsó 2007-ben.
A magyar-zsidó származású Gene Simmons amerikai zenész, a KISS együttes vezetője se szomorkodhat, ugyanis elmondása szerint ő 4600 nővel feküdt össze és viszonya volt többek között olyan legendákkal, mint Liv Ullmann, Diana Ross, Liza Minnelli és Cher.
A többszörös Oscar-díjas Clint Eastwood, az egykori Piszkos Harry-filmek kemény Callahan felügyelője is nagy nőfaló hírében állt: kétszer nősült, öt lánya és két fia van öt különböző asszonytól. Utolsó gyermeke születésekor már 66 esztendős volt.
Komár László, a magyar Elvisként is elhíresült énekes a “Táncoló fekete lakcipő” című könyvében vallott nőügyeiről. Ekkor a most 65 éves énekes elárulta, élete során közel 2000 nővel bújt ágyba és már hatszor elkapta a trippert nevezetű nemibetegséget.
Gesztesi Károly magyar színész az elfogyasztott hölgyek számát 500-600-ra becsülte pár évvel ezelőtt, Hajdú Péter műsorvezetőnk elmondása szerint régen nagyon sokat csajozott és körülbelűl 500 nőt vitt ágyba. Persze mindez még az előtt volt, hogy feleségül vette és gyereket csinált Sarka Katának.
Michael Douglas amerikai színészlegenda több interjújában elárulta, hogy életében nem csak az alkohol volt az egyetlen, ami függőséget okozott, hanem a szex is, ugyanis számos alkalommal próbálták kezelni szexfüggőséggel is. Először 1990-ben jelentkezett be egy klinikára, ám a kezelés sikertelennek bizonyult, hiszen továbbra is csalta nejét, Diandra Mornell Lukert, aki 10 évvel később el is vállt tőle. Douglas 2000 óta a nála huszonöt évvel fiatalabb Catherine Zeta-Jones Oscar-díjas walesi színésznővel házas, akinek egyből két gyereket is csinált.
David Duchovny amerikai színészt, az X akták című sorozat sztárját 2009-ben szexfüggőséggel kezelték, akárcsak Tiger Woods amerikai golfversenyzőt, a világ legjobban kereső sportolóinak egyikét, aki egy szexfüggőséget kezelő rehabilitációs központban tett vallomásában ismerte be, hogy svéd származású feleségét, Elin Nordegrent házasságuk 5 éve alatt 120 nővel csalta meg.
Sandra Bullock Oscar-díjas amerikai színésznő férje, Jesse James is hasonló botrányba keveredett, ő is több tucat nővel csalta meg világhírű nejét, aki már be is nyújtotta a válást. A 41 éves James is több hónapot töltött szexelvonón.
A három Oscar-díjas Jack Nicholson állítása szerint 9000 nőt vitt az ágyba, így már érthető, hogy miért emlegetík “Király a vásznon, isten az ágybanként”. A színészlegenda a Rolling Stone magazinnak elárulta, hogy ha szerelmeskedni támadt kedve az egyik emberét küldte el egy prostituáltért vagy egy “kis fiatal modellért”, akik perceken belül az ágyába kerültek. “Tizennégy évesen veszítettem el a szüzességem, és tizennyolc éves koromra már szexfüggő voltam.” – nyilatkozta a sztár.
Charlie Sheen amerikai színész már fiatalon is balhés tini volt, nem tanult, ivott, dohányzott, drogozott, és egy alkalommal ellopta édesapja, Martin Sheen bankártyáját és Las Vegasban egy prostituáltal vesztette el a szüzességét. Barátnője volt Robin Wright Penn és Kelly Preston is, Denise Richardsot feleségül is vette, 5 gyermek apja, és 2009. december 24-én, karácsony napján mégis halálosan megfenyegette és megverte jelenlegi feleségét, Brooke Muellert.
Lindsay Lohan amerikai színésznő éveken át az egyik legkeresetebb fiatal színésznő volt Hollywoodban, azonban botrányai miatt mások vették át a helyét. Az 1986-ban született Lohan szinte minden este részegen és belőve feküdt le több száz férfival és saját véleménye szerint is több száz szexpartnere volt, köztük Jude Law brit színész és leszbikus barátnője, Samantha Ronson, akivel 2008 és 2009 között alkotott egy párt.
Tom Jones, Wales aranyhangú énekese még 1957-ben, 16 éves korában vette feleségül szerelmét, Linda Trenchardot, azonban feltételezések szerint az idén 70 éves “Szexbomba” 500-600 nővel kerülhetett intim kapcsolatba élete során.
IV. (Rettegett) Iván, Oroszország 1547 és 1584 között uralkodó szadita cárja legidősebb fiát egy vita hevében saját kezűleg ölte meg, és már 11 évesen megerőszakolt valakit és élete során több ezer nőt kényszerített az ágyába.
II. Izabella spanyol királynő ellen számos merényletet követtek el hosszú, 73 évig tartó élete során, és tizenkét gyereket szült homoszexuális férjének, azonban ezek közül csak négy maradt életben, mindezek közben többszáz szeretőt tartva. Egyes források szerint az 1833 és 1868 között uralkodó királynő nimfomániás volt.
A Habsburg-házból származó Mária Terézia német-római császárné és magyar, valamint cseh királynő a Lotaringiai Ferenc István herceggel kötött házasságából 16 gyermeke született, és velük létrejött a Habsburg–Lotaringiai-ház. Megjegyezendő hogy az 1740 és 1780 között hatalmon lévő uralkodónőnek kortársai szerint is “hatalmas szexuális étvágya” volt, arról azonban nincs feljegyzés, hogy megcsalta-e férjét, ami azért nem valószínű, mert Mária Terézia és Ferenc frigye a szokásos dinasztikus érdekházasságokkal szemben ez igazi szerelmi házasság volt.
Az államfők szexuális étvágyáról sokat nem tudunk, de a történészek tényként kezeleik, hogy a kegyetlen hun király, Attila (meghalt: 453-ban, feltehetőleg Magyarország területén) élete során 300 feleséget fogyasztott el, John Fitzgerald Kennedy (1917-1963) amerikai elnök és Mao Ce-tung (1893-1976) kínai diktátor, a “nagy kormányos” szexuális étvágya csillapíthatatlan volt, életük során, gyakran politikai hatalmukkal nők ezreit vitték az ágyukba. Kennedy úton útfélen – köztük bordélyházakban – megcsalta nejét, Mao pedig gyakran több tucat nővel szeretkezett egy nap alatt.
Ha hinni lehet a mondásnak, Szaud-Arábia egykori királya, Ibn-Saud (1876-1953) olyan heves vérmérsékletű férfi volt, hogy ifjúságától egészen idős koráig, minden áldott este minimum két-három hölgyet “fogyasztott el”. Becslések szerint ez közel 20 ezer nőt jelenthetett.
Moulay Ismail Ibn Sharif a 17. század szex-rekordere: 500 fős háremével, 1041 utódot nemzettek. Egy amerikai nő 24 óra leforgása alatt 620 férfit engedett magába, a férfiaknál Jon Dough pornósztár pedig azt hitte, hogy 101 nőnek okozhat örömet, ám csak 52-re futotta egy nap alatt.
A római császár, Augustus lánya, Julia (K.e. 39-14.) összesen 80.000 férfivel létesített szexuális kapcsolatot. Fékezhetetlen szexuális étvágya miatt Pandateria szigetére száműzték, még egy marokkói rendőrfőnök 7 év alatt összesen 518 nőn követett el erőszakot.
James Cook kapitány, tengeri útjai során, 1777-ben jutott el a csendes-óceáni Tonga – szigetekre, ahol Fatafehi Paulah király uralkodott. A szigeten csak a király rendelkezett az első éjszaka jogával. Az akkor 80 éves király bevallotta a kapitánynak, hogy naponta általában nyolc-tíz nőt foszt meg szüzességétől. Ennek alapján a király, hosszú, 90 évig tartó élete során több mint 37.000 nőnek vette el a szüzességét.
Angelina Jolie a Menekültek Világnapján is jótékonykodik
2010. június 21.Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagykövete a menekültek világnapja előtti napon, 2010. június 19-én Ecuadorba látogatott, ahol hátrányos helyzetű gyermekekke és családokkal, valamint a dél-afrikai ország elnökével, Rafael Correával találkozott és a világnap alakalmából egy 30 másodperces kisfilmet készített, amelyben a sanyarú sorsú embertársaink helyzetére hívja fel a figyelmet. A 35 éves díva ezúttal smink nélkül, hétköznapi ruhákban tett látogatást és mindenkivel készségesen elbeszélgetett, fényképezkedett és még autógramokat is osztott rajongóinak.
Megan Fox bombaformában van
2010. június 21.Megan Fox amerikai színésznőt a már pár éve a világ legszexisebb nőjének tartják, azonban az utóbbi hónapokban a külsejét illetően alulmúlta magát, azonban 2010. június 17-én Los Angelesben a Jonah Hex című filmje bemutatóján bebizonyította, hogy még mindig bombaformában van. A premieren egy mélyen kivágott, piros ruhában jelent meg, amiből a lábain kívűl a formás mellei is kilátszódtak.