Szegényebbek lettünk egy kivételesen nagy művésszel: Joe Cocker, az elmúlt ötven év zenéjének meghatározó alakja váratlanul elhunyt 2014. december 22-én. Az érdes hangú zseni, akit II. Erzsébet királynő is kitüntetett, mindössze 70 évet élt.
Az énekes váratlan halálát tüdőrák okozta, jelentette be ügynöke, Barrie Marshall. Joe Cocker az Egyesült Államokban, Coloradóban lévő otthonában hunyt el. Korábban egyszer sem beszélt egészségügyi panaszairól, ezért és napjaink társadalmában relatíve “fiatalnak” számító életkora miatt halála igazán meglepte a világot.
A Grammy-díjas angol blues- és rock-énekes élete korai szakaszába szegény munkásgyerek volt: benzinkutasként, lakatosként és gázszerelőként is dolgozott. Első együttesében Vance Arnold művésznéven vált ismertté. 1968-ban fedezte fel a Procol Harum együttes menedzsere, első lemezén pedig olyan zenei legendákkal dolgozott, mint Jimmy Page és John Paul Jones, akik később a Led Zeppelin együttessel váltak ismertté. Joe Cocker karrierjében az igazi áttörést a Woodstock jelentette, a fesztivál közönsége nem csak megőrült érte, hanem együtt zenélt a Rolling Stonesszal is.
Joe Cocker leghíresebb dalai közül kiemelkedik a With A Little Help From My Friends című sláger, amely eredetileg a Beatles dala volt. A szenzációs feldolgozásról Paul McCartney így vélekedett: “Teljesen kifordította a dalt, egyfajta soulhimnusz lett belőle, és én örökké hálás leszek neki, hogy ezt így megcsinálta…” Cocker életpályájában nagy szerepet játszottak az ütős feldolgozások és a saját dalok is: mindenki emlékszik az Egy tiszt és egy úriember című filmhez készült Oscar-díjas dalra, az Up Where We Belong-ra, vagy éppenséggel Kim Basinger vetkőzésére a kultikussá vált 9 és fél hét című filmből, amikor a You Can Leave Your Heat On című később sztriptíz-himnusszá vált világslágere szól. Szintén klasszikus tőle a Unchain My Heart, a mozgalmas Cry me a River vagy You’re so Beautiful című lírai popdal. A felsorolt dalok mindegyike Joe Cocker koncertrepertoárját képezte haláláig.
Közvetlenül halála után mintegy millió ember nyilvánított részvétet a művész hivatalos, gyakorta frissített Facebook oldalán, amelyet 1,7 millió ember követ. Cocker sokaknak adott – akik egyszer hallották hangját, többé nem feledik. Aki látta színpadon is, azok számára felejthetetlen kép marad, ahogyan a dalok végén a páratlan hangok kiéneklése közben eltorzította arcát, mintha szó szerint erőfeszítést igényelne, hogy kipréselje magából a hangokat, amelyek legendássá tették. Az utóbbi évtizedekben sorra jelentkezett új albumokkal, amelyek nagy sikereket értek el, a 2010-es Hard Knocks és a 2012-es Fire It Up számomra is különösen kedvelt albumok.
A tüskés hajú, pocakos énekes rendszeresen koncertezett, utolsó nagy koncertjét Londonban adta a nyáron, de 2015-re már újabb koncertturnét jelentett be. Az új évezredben három alkalommal adott koncertet Budapesten: 2002-ben, 2005-ben és 2011-ben. Utóbbi alkalommal már magam is rajongói közé tartoztam, így különösen örültem, amikor a koncert előtt lehetőségem nyílt találkozni vele. Személyesen is ugyanaz maradt, amit a külvilág felé kommunikált: egy becsületes, kedves ember – utánozhatatlan hanggal a torkában.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?