Finn és észt tudósok azzal álltak elő, hogy tudományos kutatásaik eredménye szerint vérteszttel megjósolható, mennyi esélye van egy egészséges embernek arra, hogy meghaljon öt éven belül – írja a Telegraph vezető brit lap 2014. február 26-án. A tudósok is értetlenül állnak a meghökkentő eredmény előtt.
A Molekuláris Farmakológiai Intézet finnországi kutatói szerint ha négy, vérből kimutatható vegyület – albumin, citrát, alfa-1 savas glikoprotein, nagyon alacsony sűrűségű lipoprotein – együttes koncentrációjából képzett mutatószám meghalad egy bizonyos értéket, akkor a személy öt éven belül bekövetkező halálának valószínűsége ötszöröse annak, ami a mutatószám átlagos értéke mellett várható. A kutatás során több mint 17 ezer egészséges embert vizsgáltak meg, több mint öt éven keresztül monitorozták őket. Ez idő alatt 684 ember hunyt el különböző betegségek következtében, amely alátámasztotta a tudósok feltevését, ugyanis mindannyiuknál hasonló volt az a mutatószám, amelyet a négy bizonyos vegyületből áll össze.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?