Michael Jackson csodálta Hitlert

Egy új Michael Jackson-interjú került nyilvánosságra, amelyet egy barátja készített a popsztár halála előtt. Ebben Jacko zseninek mondta Adolf Hitlert.

30 órányi felvétel készült az idén elhunyt Michael Jackson és rabbi barátja, Shmuley Boteach beszélgetéséből. A felvételekből, amelyek az énekes beleegyezésével készültek, egy könyvet jelentettek meg, amely a héten dobtak piacra Amerikában.

A beszélgetésekből kiderült, hogy Jackson csodálta a diktátor előadói és szónoki képességeit, és szerinte Hitler javítható lett volna. A megdöbbent beszélgetőtársa kérdésére, mely szerint, ha egy órát el tudott volna tölteni a diktátorral, képes lett volna megváltoztatni, azt felelte, hogy biztos, hogy igen.

„Tudom, hogy képes lettem volna” – hajtogatta az énekes, aki úgy gondolta, hogy senki sem gonosz tetőtől-talpig „Segíteni, kezelni kellett volna, rávezetni, hol és mikor siklott ki az élete” – vallotta Jacko. „Michael elbagatellizálta, mit tett Hitler. Amikor pedig arról beszélt, hogy ő képes lett volna megjavítani a náci vezért, akkor reménytelen naivitásáról tett tanúbizonyságot” – nyilatkozta zsidó barátja a The Sunnak.

3 hozzászólás to “Michael Jackson csodálta Hitlert”

  1. Anka Says:

    mit várnak egy olyan embertől, aki megragadt azon a gyermeki szinten, ahol még minden jó volt, minden egyszerű, minden világos?
    erről is az a vadállat apja tehet, aki megnyomorította lelkileg.
    én legalábbis így látom.
    lehet Jacksont utálni, lehet hülyének tartani, de az biztos, hogy lelkileg nem volt ép ember. és erről meg nem ő tehet.

  2. angela Says:

    Húú bakker, ezt nem gondoltam volna róla. Egy “elkúrt” személy volt az biztos.

  3. lisa Says:

    MJ nem maradt egy gyerekszintjén csak szimplán lelkileg de ugyan olyan volt mint egy felnőt férfi és lehet h nem is igaz ez a cikk vagy az ínterjú nem kell mindent el hinni

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: