2010. július 19-én mutatták be Los Angelesben a Salt című új akciófilmet, amelynek főszerepét, a titokzatos Salt ügynököt Angelina Jolie alakítja. A szépséges színésznő, akit a közelmúltban az újságom, a Periodika Magazin újra a világ legszexisebb nőjének választott egy fekete miniruhában, ékszerek nélkül hódított a filmje bemutatóján, ahol 1000-nél is több ember várakozott rá.
A premieren Jolie párja, Brad Pitt amerikai színész, édesapja John Voight Oscar-díjas színész és bátyja, James Haven is részt vett. A 35 éves díva szokásához híven most is nagyon csinos és szép volt, azonban sokan kritizálták sápadtságát a lábait, amelyeket túl vékonynak és csontosnak találtak egyesek.

Angelina Jolie és Brad Pitt a Salt ügynök (Salt) című film Los Angeles-i bemutatóján 2010. július 19-én
Ide vagy oda Angelina páratlan szépsége, a kritikusok szerint a Salt ügynök az idei év egyik legrosszabb filmje, de előreláthatóan a mozikasszáknál mégis eredményesen fog szerepelni.
Az alkotás magyar bemutatója 2010. augusztus 12-én lesz. Én biztos megnézem ezt az Angelinás filmet is!
2010. július 21. - 19:00 |
Nem sértésileg szánom a dolgot, de néha írhatnál másról is, mint Angelina Jolie, mert engem kvázi nem érdekel. Tudom, hogy néha másokról is szólsz, de az nagyon néha van csak. Ez a te blogod, de esélyt kell adni a más témáknak is. Én is eleinte csak Streepről írtam, de azóta csinálok olyan szavazásokat, ahol az olvasók döntik el, hogy miről olvasnának.
Ez egy vélemény volt, nem negatív, csak egy átlagos vélemény, miszerint én szívesen olvasnék másokról is. Nem Tom Jones-ra, Megan Fox-ra, Angelina Jolie-ra értve, mert róluk szól minden második hír az oldalon.
🙂
2010. július 23. - 12:11 |
Ez szerintem nem igaz, gyakran írok másokról is, pl. halálozások, filmes, zenei díjak, évfordulók, vetkőzések, filmkritikák, focimeccsek, egyéb hírek, érdekességek (pl. szexrekordok, a csaj, aki 1000 pasical fekdüt le)…
Holnap elutazok Olaszországba, Franciaországba és Monacóba, de az idő alatt 3 szavazásos cucc is lesz az oldalon. 1 miről írjak (szigorúan csak kommentként az ötleteket) és Az évtized dala és Az évtized énekes, illetve Az évtized énekesnője. Az utóbbiaknál először kommentbe kell megadni 5 nevet kategórinként, aztán majd meglátjuk 🙂
2010. július 23. - 13:46 |
Te is tudod, hogy ez nem így van. A halálozásokról még jó, hogy írsz, meg az utazásaidról, de úgy nagy általánosságban: Angelina Jolie, Tom Jones és Megan Fox van a terítéken. Nem azt mondtam, hogy minden cikkben, de minden második-harmadikban.
Most elmondom, hogy ki fog nyerni a szavazásaidban, természetesen Tom Jones.
2010. augusztus 1. - 13:17 |
Angelina Jolie is truly, one of the most beautiful people who ever graced the planet! She is not old, but sexy! 🙂
2010. augusztus 1. - 19:03 |
Sajnos elkezdett öregedni ő is, de szép azért még! Egy darabig…