A legendák így búcsúztak életüktől

A halál sajnos mindenki életében előbb vagy utóbb eljön. Remélem az én távozásom az örök vadászmezőkre nagyon sokára, csak évtizedek múlva fog bekövetkezni. Addig is összeszedtem azoknak a híres embereknek az utolsó mondatait, akik már nincsenek köztünk. Ők így, ezekkel a szavakkal távoztak a másvilágra.

Gerrit Achterberg (1905-1962), a 20. századi holland költészet egyik legfontosabb alakja 1962-ben bekövetkezett halála előtt éppen leparkolt autójával, amikor a felesége megkérde az írótól, hogy mennyi burgonyát vegyen. “… ne túl sokat” – válaszolta a költő, majd szívrohamot kapott és meghalt.

John Adams (1735-1826), az Amerikai Egyesült Államok második elnöke mielőtt meghalt volna utódja Thomas Jefferson nevét említette, aki csak néhány órával előtte hunyt el.

Louisa May Alcott amerikai írónő 1888-ban  halt meg, 55 évesen. Utolsó mondata így hangzott: “Ez nem agyhártyagyulladás?”

A katolikus egyház feje, IV. Sándor pápa (1431-1503) 1503-ban bekövetkezett elhunytakor így szólt utoljára: “Várjatok egy percet! “. II. János Pál pápa (1920-2005) mielőtt meghalt volna állítólag egy halk “Áment” mondott.

Az ókorban élt nagy görög tudóst, Arkhimédészt 75 éves korában egy római légionárius annak ellenére szúrta le, hogy megtiltották neki, hogy ne merje bántani az idős zsenit. A bölcs halála előtt így szólt: “Ne zavarjátok köreimet!”

J. M. Barrie (1860-1937) skót író halála előtt így panaszkodott: “Nem tudok elaludni”. Aztán mégis sikerült neki lehunyi a szemét, de többé már nem kelt fel.

Ludwig van Beethoven (1770-1827) német zeneszerző halála előtt állítólag a “Tapsot barátaim, a komédiának vége” mondatot mondta környezetének.

Olavo Bilac (1865 – 1918) brazil költő a “Adjon kávét, írni fogok” szavakkal búcsúzott életétől, még a legendás hollywood-i színész, Humphrey Bogart (1899-1957) – akivel a rák végzett – így beszélt halottas ágyán: “Sosem kellett volna a whiskyről Martinire váltanom.”

Bonaparte Napóleon (1869-1821), a híres hadvezér és Franciaország császára halálakor nemzetéhez és első feleségéhez szólt: “Franciaország, fegyverbe, teljes harckészültség, Joséphine…”. Érdekesség, hogy Josephine császárné ekkor már öt éve halott volt.

Róma uralkodójának, Julius Caesarnak Krisztus előtt 44-ben bekövetkezett halálát egy összeesküvés okozta, amelyben fogadott fia is részt vett. A diktátor halálakor így kiáltott fel: “Te is, fiam (Brutus)?”.

Caligula római császárt is megölték, halála előtt így örült: “Élek!”. Nem sokáig büszkélkedhetett ezzel, pár perc múlva már nem volt az élők sorában.

Grover Cleveland (1837-1908) volt az egyedüli olyan amerikai elnök, aki két nem egymást követő ciklust töltött ki és halálakor ezek a szavak hagyták el száját: “Annyira próbáltam a legjobbat tenni.”

Lyndon B. Johnson (1908-1973) amerikai elnök halálakor állítólag egy Mike nevű titkosügynöknek szeretett volna elmondani valamit, mert utolsó mondatában őt emlegette: “Azonnal küldjék Mike-ot”

A hazánkban kevésbé ismert John Maynard Keynes brit közgazdászt szívinfarktus vitte sírba 1946-ban. “Több pezsgőt is ihattam volna…” – mondta halála előtt.

Jean Cocteau (1889-1963) francia költő, író, színész és filmrendező stílusosan vett búcsút a haláltól. “Születésem óta a halál sétál felém. Sétál, de sohasem siet” – mondta humorosan, majd meghalt.

Joan Crawford (1905-1977) legendás amerikai színésznő a következőket mondta házvezetőnőjének, aki hangosan kezdett imádkozni az Oscar-díjas díva életéért: “Az ördögit, hogyan merészeled Istent arra kérni, hogy segítsen rajtam?”.

Charles Darwin (1809-1882) angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója elmúlása előtt így fogalmazott: “A legkevésbé sem félek a haláltól.”

A nagyreményű amerikai színész, James Dean (1931-1955) autóbalesete előtt reménykedve így búcsúzott a földi élettől: “Ennek a srácnak meg kell állnia”. A férfi nem állt meg mégsem, a színész pedig életét vesztette a balesetben.

Charles de Gaulle (1890-1970) francia elnök hosszú élete végéig kiváló egészségnek örvendett, azonban halálakor magára mutatott, és így szólt: “Itt érzek fájdalmat”.

“Hogy az ördögbe gondolhatod, hogy ez árthat nekem?” – kérdezte Denis Diderot (1713–1784) francia filozófus, feleségétől, aki figyelmeztette, hogy ne egyen túl sokat.

Thomas Alva Edison (1847-1931) amerikai feltaláló ablakán kinézve így vált el szeretteitől: “Nagyon szép odakint”.

“Mindig szerettem a feleségem, gyermekeim, unokáim. Mindig szerettem a hazámat. Menni akarok. Istenem, vigyél el.” – fohászkodott az Úrhoz Dwight Eisenhower (1890-1969), az Amerikai Egyesült Államok híres tábornoka és 34. elnöke.

1914. június 28-án Gavrilo Princip szerb diák Szarajevóban lelőtte az osztrák és magyar trónörököst, Habsburg Ferenc Ferdinánd főherceget (1863-1914), aki így nyugtatta magát közvetlenül a halála előtt: “Semmiség… Semmiség…”

Erzsébet magyar királynét és osztrák császárnét (1837-1898), Ferenc József feleségét 1898. szeptember 10-én Genfben, 60 éves korában egy tanulatlan, őrült anarchista gyilkolta meg. Az uralkodó neje kísérőnőjével éppen a Genfi-tó partján hajókirándulásra igyekezett, amikor a férfi egy hegyesre fent reszelővel szíven szúrta. A királyné nem érzett fájdalmat, úgyhitte csak fellökték és az óráját akarták elvenni. Sajnos azonban tévedett. A szoros fűzőt viselő Erzsébet a támadás után még felállt, és saját lábán ment fel a hajó fedélzetére, ahol azonban összeesett és mozgalmas életének utolsó perceiben így szólt magyarul környezetéhez: “Mi történt velem?”. A hajó visszafordult, de már késő volt, hiába vitték a sebesültet vissza a szállodájába, az orvosok már csak a halál beálltát diagnosztizálhatták.

“Ez abszurd, ez abszurd!” – mondta halálos ágyán Sigmund Freud (1856–1939) zsidó származású osztrák pszichiáter.

Mahatma Gandhi (1869-1948), az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja a “Hey Ram” vagyis az “Ó isten!” kifejezéssel vett búcsút életétől.

A német költő, Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832) utolsó perceiben “több világosságot” kért, még Aritomo Goto japán admirális utolsó szavai 1942-ben az “Idióták, idióták” voltak.

Az argentin származású kommunista forradalmárt, Ernesto “Che” Guevarát (1928-1967) Bolíviában végezték ki, azonban mielőtt lelőtték volna, így kiabált a katonákra: “Tudom, azért küldtek benneteket, hogy megöljetek. Lőjetek, gyávák, egy férfit gyikoltok meg”

Warren G. Harding (1865-1923), az Amerikai Egyesült Államok elnöke halála előtt a feleségével olvastatott fel újsághírdetéseket, amikor a halál érte. “Ez jó, olvass még” – kérte utolsó mondatával feleségét az olvasásra.

Heinrich Himmler (1900-1945), a magas rangú náci vezér (az SS birodalmi vezetője) halála előtt brit hadifogságba került, majd 4 nappal később öngyilkos lett. Utolsó mondata állítólag a következő volt: “Én Heinrich Himmler vagyok…”

Victor Hugo (1802-1855), a zseniális francia költő, író halálakor szellemes akart lenni. “Fekete fényt látok” – mondta.

Adolf Hitler, német diktátor aki 1945-ben öngyilkos lett (?) így szólt a berlini bunkerében őt körbevevőkhöz: “Ha vége a zenének, kapcsolják ki a fényeket.”

Hitler szövetségese, az olasz diktátor Benito Mussolini (1883-1945) kivégzése előtt eképp szólt gyilkosának: “Lőjön a mellkasomba!”

Henrik Ibsen (1828-1906), a híres norvég író utolsó mondata az “Épp ellenkezőleg” volt, amelyet nővéréhez intézett, aki azt mondta neki, hogy jobban néz ki, mint általában.

A Bibliából ismertek Jézus utolsó szavai is, amelyek ezek voltak: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”.

Ned Kelly (1854-1880) ír bandita utolsó mondata az “Ilyen az élet” volt, még Karl Marx (1818-1883), a kommunizmus német atyja dühösen hagyta el testét: “Hagyjon már! Az utolsó szavak azoknak a bolondoknak valók, akik nem mondtak eleget!” mondta házvezetőjének, aki azután érdeklődött, hogy mik az utolsó szavai.

Stan Laurel (1890-1965), a híres komikus (Stan és Pan) azt suttogta halottas ágyán, hogy síelni szeretni, mire fel az ápolója rákérdezett, valóban azt szeretné, mire Stan így reagált: “Nem, de szívesebben síelnék ahelyett, mint amit éppen most művelek.”

“A legerősebbnek!” – parancsolta élete végén a makedón király, Nagy Sándor, az ókor egyik leghatalmasabb uralkodója arra a kérdésre válaszolva, hogy kihez kerüljön a hatalom, miután meghalt.

Nostradamus (1503-1566), a híres középkori orvos és jós halála előtt így szólt: “Nem fog életben látni hajnalkor.”. És igaza is lett, mert hamarosan elhunyt.

Pablo Picasso (1883–1973) spanyol képzőművész halálának beállta előtt arra kérte hozzátartozóit, hogy “igyanak rá”, Franklin D. Roosevelt (1882-1945), az USA elnöke pedig arra panaszkodott távozóban az életből, hogy “rémesen fáj a fejem”.

George Bernard Shaw (1856-1950) Nobel-díjas ír drámaíró halottas ágyán így szólt: “Könnyű a halál, nehéz a komédiázás.”

A Szentté avatott Teréz anya (1910-1997) a “Jézus, szeretlek, Jézus, szeretlek….” szavakkal vett búcsút életétől.

“Kedves barátom, most már nincs itt az ideje, hogy ellenségeket szerezzek.” -mondta Voltaire, amikor egy pap arra szólította fel, hogy utasítsa el a Sátánt.

“A tapétám és én halálpárbajt vívunk. Valamelyikünknek mennie kell..” – mondta Oscar Wilde (1854-1900) ír származású angol költő, mielőtt feladta volna a harcot.

Diana walesi hercegnő (1960-1997) autóbalesete után azt kérdezte, az egyik embertől, aki a segítségére sietett, hogy “Istenem, mi történt?”. A választ azonban már nem kaphatta meg.

John Lennon (1940-1980) amerikai énekest és dalszerzőt, a legendás The Beatles tagját 1980-ban egy Mark Chapman nevű férfi lőtte le. A rendőrség perceken belül kiért, ahol elfogták az őrült fiatalembert. Mivel nem tudtak várni a kiérkező mentőre, két rendőr a járőrkocsi hátsó ülésén a Roosevelt Kórházba szállította Lennont. Mikor megkérdezték, hogy tudja-e kicsoda, azt válaszolta, hogy „Igen, John Lennon vagyok”. Ezek volt az ő utolsó szavai. Minden, megmentésére irányuló erőfeszítés ellenére belehalt a 80%-os vérveszteségbe. 40 éves volt.

Charlie Chaplin (1889-1977) angol származású amerikai filmrendező-színésznek az utolsó mondata, amit életében mondott így hangzott: “Miért ne? Elvégre hozzá tartozik!”. Ezt a nagyszerű komikus annak a férfinak mondta, aki ezt megelőzöen azt mondta a legendának, hogy reméli, hogy Isten megáldja majd a lelkét.

Sir Winston Churchill (1874-1965) brit politikus, miniszterelnök mielőtt komába esett volna és 90 éves korában meghalt volna, így szólt: “Untat ez az egész.”

V. György brit királynak (1865-1936) az egyik bizalmas embere éppen azt ecsetelte, hogy a felséges uralkodó egészségi állapota hamarosan olyan jól lesz, hogy ellátogathat Bognorba, ahol a királynak egy hatalmas rezidenciája volt. Nagy-Britannia uralkodója ekkor így szólt: “A picsába azzal a fránya Bognorral”, majd örökre lehunyta a szemét.

Síri csönd

Hírdetés

2 hozzászólás to “A legendák így búcsúztak életüktől”

  1. meszarosmarton Says:

    Na ehez mit szólsz Marci? 😀

  2. János Hajdú Says:

    Jézus halála (és feltámadása) előtti utolsó szavai biztos nem ezek voltak, mert az így hangzott:
    “Elvégeztetett!”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: