2010. szeptember 28-án, szerdán reggel megkezdte a forgatásokat Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő a Pest megyei Fóton, a “Gyermekvárosnak” nevezett Károlyi István Gyermekközpontban. Jolie egyébként titokban érkezett újra Magyarországra, hogy leforgassa legújabb filmjét, amelyben rendezőként debütál. A produkció forgatása állítólag három hónapot vesz igénybe Budapesten, ezért a színésznő a Paxot és Maddoxot a máriaremetei Francia Intézetbe iratta be, ahol elmondták, hogy a kicsiket tilos fényképezni. A színésznő egyébként a környéken, a II. kerületben bérelt házat magának havi 3 millió magyar forintért, és már most megindult a versengés Angelina Jolie televíziós szereplésért, és benfentesek szerint Orbán Vitkor magyar miniszterelnökkel is találkoznának, akárcsak olyan hollywoodi sztárok, vagy énekesek akik az országunkba látogattak. A hírekkel ellentétben úgy néz ki, hogy a szép színésznő párja, Brad Pitt nem jön még sem Budapestre, mivel Kalfiorniában forgatja a Moneyball című új filmjét, és csak jövé héten fog csatlakozni Angelinához.
“Angelina gyönyörű, légies teremtés, ráadásul kedves, türelmes mindenkivel a környezetében, de mégis távolságtartó. Mintha nem akarna senkit igazán közel engedni magához. A gyerekeivel viszont egészen más! Már a terepszemlék során és az elmúlt néhány forgatási napon is többször elkísérték, és nem győzte ölelgetni őket, a kicsik meg csak úgy csüngtek rajta” – árulta el egy a forgatáson dolgozó személy.
A színésznő három autóval közlekedik, és a brit különleges alakulat, a SAS képezte ki a testőreit.
2010. október 22. - 13:42 |
Hű de jó ez a kép 🙂 Szépség