A Magyar Hősök Emlékünnepén vettem részt

2011. május 29-én délelőtt a budapesti Hősök terén tartott katonai parádén vettem részt szemlélőként több tucat járókelő és turista jelenlétében. A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából tartott rendezvényen Schmitt Pál köztársasági elnök megkoszorúzta a Ismeretlen katona sírját, Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig beszédet tartott. Az ünnepség végén fényképezőgépemmel sikerült közepes minőségű videót készítenem az államfőről, az éppen távozó Hende Csabához pedig odamentem és aláírást kértem tőle, majd röpke beszélgetésbe kezdtünk. Természetesen ez a néhány perces kis csevely csak a szokásos sablon volt; honnan van a füzetem?, kitől van benne autogramom?, tetszett-e a beszéd? stb…, de végül a miniszter úr nyújtotta a kezét felém és elköszönt egy “Viszlát Marci!”-val, miután kezet ráztunk.

Miközben távoztam a helyszínről, szembe találkoztam Boross Péter (gúnynevén: Hóbagoly) magyar politikussal, aki 1993 és 1994 között Magyarország miniszterelnöke volt Antall József halála után. A 82 éves Borosstól is kértem aláírást, ő viszont ellentétben Hende Csabával végtelenül barátságtalan volt.

Schmitt Pál köztársasági elnök a budapesti Hősök terén a Magyar Hősök Emléknapján tartott megemlékezésen 2011. május 29-én

Schmitt Pál köztársasági elnök a budapesti Hősök terén a Magyar Hősök Emléknapján tartott megemlékezésen 2011. május 29-én

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: