Mozi ajánló – Hanna – Gyilkos természet

Már vagy százszor átgondoltam, hogy miről is szólhatott ez a Hanna – Gyilkos természet című film, de a válaszra azóta sem jöttem rá. Úgy érzem, jobb is, ha nem tudunk mindent.

Van egy 16 éves Hanna nevű lány, aki az Északi-sarkkör közelében, valahol Finnországban él az apjával, elzártan a civilizációtól, mégis több nyelven beszél és a tudása nagyobb, mint bármelyik lexikoné. Egy napon a lány elhatározza, hogy megnyom egy gombot, erőt vesz magán és szembe nézz azokkal az emberekkel, akik az életére akarnak törni. Arra azonban két óra alatt sem lehet rájönni, hogy vajon kik ezek az emberek és miért akarják megölni a leányzót? Na jó, azt nem nehéz kitalálni, hogy Hanna üldözői a CIA emberei, mivel az édesapja is ügynök volt egykoron, de a film a végén hagy maga után néhány meg nem válaszolt kérdést.

A lánynak menekülnie és ölni kell, közben pedig megismeri a civilizált életeket és új ismereteket szerez, mindezt úgy, hogy a nyomában van egy bizonyos ügynöknő, aki annak idején végzett az anyjával is.

A rendező, Joe Wright eddig három mozifilmet alkotott meg, ehhez viszonyítva a Hanna kicsit sem tekinthető rossz filmnek. A főszereplő, Saoirse Ronan ír színésznő pedig a korosztályában a lehető legtehetségesebb ifjú hölgy; még csak 13 éves volt, amikor Oscar-díjra jelölték és azóta is állandóan bizonyít. Hanna összetett karaktere tökéletes választás volt a számára, ezzel is csak megerősítette, hogy milyen sokoldalú és tehetséges színésznő.

Saoirse Ronan ír színésznő a Hanna – Gyilkos természet című film egyik jelenetében

Saoirse Ronan ír színésznő a Hanna – Gyilkos természet című film egyik jelenetében

Azt kell mondanom, hogy az egész film semmit sem érne Ronan és a jéghideg ügynöknőt játszó Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál színésznő nélkül. Ők ketten teszik azzá a filmet ami. Öröm nézni ezt a két kimagaslóan tehetséges színésznőt, a film utolsó képsorai pedig a rendező profizmusát hivatottak dicsérni. Egyébként a Hannában külön érdemes odafigyelni minden képkockára, az operatőr nagyon kitett magáért és a zenék is remekül passzolnak a jelenetekhez.

Tehát a Hannah – Gyilkos természet egy érdekes, már-már érzéki film jó színészekkel a főszerepben, de mégis unalmasnak tűnhet a rendkívül lapos történet miatt. De nem szabad elfelejtenünk, hogy nem (egy szokványos) akciófilmet nézünk, hanem valami sokkal többet érő alkotást. Erre emlékeztet minket a film első és utolsó sora is.

Hanna - Gyilkos természet

Hanna - Gyilkos természet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: