A brit Jenson Button, a McLaren pilótája ért be elsőként a célba a 26. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, a mogyoródi Hungaroringen 2011. július 31-én.
Az enyhe eső ellenére gond nélkül zajlott le a futam, az első körökben az első helyről induló német Sebastian Vettel vezetett, de miután megcsúszott a vizes pályán, a brit Lewis Hamilton vette át a helyét. A szemerkélő eső miatt a nyolcadik körben a brazil Felipe Massa megpördült autójával és letört a szárnyából egy kisebb darab.
A 25. körben a német Nick Heidfeld autója a boxutca kijáratától nem messze kigyulladt, de a 34 éves pilóta sértetlenül ugrott ki a járművéből. Nem sokkal később a hétszeres világbajnok Michael Schumacher egy műszaki hiba miatt kiállt és feladta a versenyt.
Végül a 70. körben győztesként Jenson Button száguldhatott be a célba, mögötte világbajnok címvédő Vettel követte, harmadikként pedig a Ferrari spanyol pilótája, Fernando Alonso ért be. A negyedik helyen Lewis Hamilton végzett, aki büntetést is kapott.
A 31 esztendős Buttonnak a győztesnek járó enyhén érdekes trófeát Schmitt Pál köztársasági elnök adta át.
Végezetül egy személyes történet; ma reggel kimentem a pesti Kempinski hotel elé autogramot kérni Sebastian Vetteltől, azonban a 24 éves pilóta gyorsan beszállt az autójába és egy intéssel lerázta azt a ötven embert, akik rávárakoztak. Tegnap legalább kedvesebb volt, akkor tíz percen keresztül autogramot osztott.
Vélemény, hozzászólás?