Különös emberekből nem volt hiány a környékünkön. Mindazonáltal azt kell, mondjam, hogy a legkülönösebb ember, akivel valaha találkoztam P volt. A háború alatt mindketten a kertben laktunk, s idővel igaz barátokká váltunk. Azonban, ahogy teltek, múltak a hetek és a bombázások kezdetét vették egy világméretű összeesküvésnek, a maga több millió hősi halottjával és mérhetetlen pusztításával, P elméjében valami megbomlott.
Azt hiszem, a feleségének búcsúlevele volt az, amit mindig a kezében szorongatott. A család már nem bírta elviselni a háború borzalmait, ezért az asszony először végzett a két tizenéves lányával, majd megölte magát is. A gyanú természetesen P-re terelődött, így kénytelen volt újkori bandita módjára az erdőben bujdokolni. Engem nem üldöztek a törvény emberei, bár számomra is csak a világelőli elbujdosás tűnt az egyetlen megoldásnak ahhoz, hogy túléljem a hadbíróság elé állítást. Abban bíztam, hogy majd csak vége lesz ennek a szörnyűségnek és békében visszatérhetek a családomhoz, ha lecsengett ez a válságos időszaka a világtörténelmek. Ma már tudom, hogy tévedtem. A háború nem ért véget, sőt, az idő múlásával egyre aktívabb és kegyetlenebb lett. Szóval, én is az erdőben éltem, amikor megismertem P-t. Határozott egyéniségnek tűnt, olyan férfiúnak, aki tudja, hogy mikor mit kell cselekednie.
Ha becsukom a szemem, még mindig látom őt, amint naphosszat a nagy tölgyfa alatt ül. Nála erősebb férfival azóta sem találkoztam, de néha láttam őt, amint kisírt szemekkel szerelmének utolsó sorai fölé hajolva görnyed. Nem tudom, hogy tényleg sírt-e, de én akkor szentül meg voltam róla győződve, hogy márpedig ez a férfi sírt. Az utolsó hetekben már nem is csinált mást, csak a levelet olvasta. Újra és újra. Sohasem értettem, hogy mit tud nézni rajta ilyen hosszú időn át.
Amikor lehulltak az utolsó lombok a fákról, P megölte magát. Ez nem öngyilkosság volt, számára megváltás volt a továbblépés. Most ennyi évvel azután, hogy abba maradtak a harcok, jöttem csak rá, hogy vén cimborám mit látott. Élete párja és egy szebb jövő volt, ami magányában körvonalazódott szemei előtt.
Mészáros Márton

2012. január 12. - 21:47 |
Üdv. Márton régóta figyelem az írásait és nagyon tehetségesnek találom!
2012. január 12. - 22:59 |
Elolvasva! Igazán szép kis történet, tetszik, hogy ennyire tömör és mondanivalóval teli.