Reklámok

Díjazták az Emberséget is

A blogomat és a film hivatalos honlapját (emberseg.com) kellene elsődleges hírforrásként kezelni az Emberség című alkotással kapcsolatos kérdések felmerülésekor a pontatlanságok elkerülése miatt. Most itt az idő, hogy minden részletről beszámoljak a film március 23-i vetítéséről.

Az általam írt és rendezett Emberséget, amelynek főszerepeiben Bicskey Lukács színművész, Puskás Samu és Szigethy Hanna látható, 2012. március 23-án mutatták be a hatodik alkalommal megrendezett BIG. Diákfilmfesztiválon. Az egyik legnagyobb magyar diákfilmszemlét a budapesti Toldi Moziban tartották meg. A fesztivált Rogán Antal, az 5. kerület polgármestere nyitotta meg, aki beszédében kifejtette, hogy bízik benne, hogy a jövő nemzedékéből kikerül egy magyar Tarantino, mivel a Fideszes politikusnak Quentin Tarantino a kedvenc rendezője.

Puskás Samuval (b) és Szigethy Hannával, a film két főszereplőjével az Emberség című filmem vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

Puskás Samuval (b) és Szigethy Hannával, a film két főszereplőjével az Emberség című filmem vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

Az idei évben 37 film került be a versenyfilmek közé, az alkotásokat két vetítési blokkban játszották le a közönségnek. A rendezvény nemcsak országos szintű, szomszédos országainkból (például Szerbiából) is érkezetek filmek. Az ünnepélyes megnyitót követően csak néhány filmet tudtam megnézni az első blokkból, mert időközben szép sorjában megérkeztek az Emberség szereplői és további alkotói, valamint ismerősök, barátok, családtagok, akik első alkalommal nézhették meg a nyolc perces filmünket. A film vágója, Zsótér Dániel és a film sztárja, Bicskey Lukács sajnos nem tudott jelen lenni a vetítésen. Lukács az utolsó pillanatban küldött SMS-ben azzal indokolta távollétét, hogy nem tudta időben befejezni a munkáját. Ennek ellenére tartottuk vele a kapcsolatot, így első kézből értesülhetett mindenről.

Puskás Samuval, a filmem egyik főszereplőjével az Emberség vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

Puskás Samuval, a filmem egyik főszereplőjével az Emberség vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

A versenyfilmek vetítése előtt és a vetítés szünetében közös képeket készítettük a szereplőkkel, majd a fesztivál szervezői elraboltak egy interjúra. Van egy olyan érzésem, hogy ez a csiptetős mikrofonos, reflektorlámpás beszélgetés során nem a legelőnyösebb válaszokat adtam. Az Emberséget a második vetítési blokkban játszották.

A filmek vetítése után szavazással döntöttek a közönségdíjról: a belépéskor kapott programfüzetben található szavazócédulát kellett leadni. Utána a szakmai zsűri értékelte a filmeket, Enyedi Ildikó, Török Ferenc filmrendezők, Kardos Sándor, Erdély Mátyás operatőrök és Stekovics Anna, az 5. BIG Diákfilmfesztivál fődíjas alkotásának rendezője volt a zsűri tagja. Engem lepett meg a legjobban, amikor meghallottam a nevemet. Közönségdíjat kapott az Emberség!

Szigethy Hannával, a filmem egyik főszereplőjével az Emberség című film vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

Szigethy Hannával, a filmem egyik főszereplőjével az Emberség című film vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

A díj átvétele után a díjazottak felálltak a színpadra. Dékány Nikolett Zsófia Egy élet című filmje lett a filmfesztivál győztese, a legjobb vágásért járó különdíjat pedig Slemmer Ádám Életra-halálra a Megyeri hídon című alkotása kapta. Miután átvettem az elismerést, rövid időre kicsiny bűntudatom támadt amiatt, mert azt hittem, hogy azért nyertük mi a közönségdíjat, mert ilyen nagy számban voltunk jelen az Emberségből. Azt gondoltam, hogy a többi filmet nem képviselték ilyen sokan, ezért esélyük sem volt a győzelemre. Ez, mint később kiderült, nem volt úgy, ahogy én gondoltam, és meglepő módon az alkotók közül akadtak olyanok is, akik nem a saját filmjükre szavaztak. A filmfesztivál végén két srác odajött hozzám gratulálni az Emberségért, és közölték, hogy ők mindketten az Emberségre szavaztak annak ellenére, hogy az ő filmjük is versenyben volt. Ez igazán jól esett.

Jelen volt Ábrahám Edit színésznő is, aki az én meghívásomnak tett eleget azzal, hogy megjelent. Editnek is tetszett a filmem, biztos volt benne, hogy díjat nyerünk valamelyik kategóriában.

A díj, valamint az ajándékcsomag átvétele után még egy rövid interjút kellett adnom a filmfesztiválosoknak, majd, miután a szereplők, alkotók és a vendégeink is távoztak a fesztiválról, én is elmentem.

Mészáros Márton

Szigethy Hannával és Puskás Samuval (j), a filmem két főszereplőjével az Emberség című film vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

Szigethy Hannával és Puskás Samuval (j), a filmem két főszereplőjével az Emberség című film vetítésén Budapesten 2012. március 23-án (Fotó: Szilasi Katalin)

Reklámok

4 hozzászólás to “Díjazták az Emberséget is”

  1. Zs Says:

    Nem gáz kicsit, hogy csak magadról vannak fent fotók?

  2. sylenee Says:

    AZ gáz, hogy nincs mivel foglalkoznod kedves Zs. Menjél dolgozni.

  3. walter24 Says:

    Hol lehet megnézni az Emberséget? Nagyon kíváncsi vagyok már rá!

  4. Csempe-Pempe Says:

    Téged lepett meg a legjobban, mikor meghallottad a nevedet? Na ne viccelj már! Szerintem inkább az lepett meg téged a legjobban, hogy csak egy díjat kaptál, hiszen nyilván arra számítottál, hogy mindet elviszed…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: