It’s a Mad, Mad, Mad, Mad World

A valóságshow-sztárok terén tanúsított meglehetősen hiányos ismereteimért mindenkitől elnézést kérek, de egyszerűen képtelen vagyok megnézni egy adást – bár úgy tudom szerencsére nincs műsoron –, és azt sem értem, ki az a szerencsétlen, aki egyáltalán nézi a Való Világot. Számomra örök és megoldhatatlan rejtély, hogyan sikerült elérni a közel 50 százalék közönségarányt, és napról napra egy egész országot a tévéképernyő elé ültetni? Mint oly sokszor, megint megpróbálok hangot adni a véleményemnek: a Való Világ nem egyéb, mint a média mocska.

Talán az ilyen reality-showk a legmegfelelőbb gyűjtőhelyek azok az önjelölt sztárok számára, akik képességeik hiányában próbálják elhitetni magukkal, és persze velünk, hogy tehetségük valós gyökereken alapszik, holott egyikőjük sem rendelkezik igazi különleges adottsággal, egyszerűen csak magamutogató, leginkább tanulatlan, buta emberek. S sajnos a legnagyobb bajt az jelenti, hogy erre igény van, és az írott sajtó is tőlük hemzseg. Egy mondat is elég ahhoz, hogy a bulvárcímlapjára kerüljön valamelyik idióta közülük. Nem baj, így legalább nem panaszkodhatunk, hiszen az országunk rendre termel ki „tömegpusztító fegyvereket”. Csak, bárcsak ne mi szenvednénk tőlünk!

VV Cristofellel körülbelül annyit foglalkoztam mindeddig, mint a refraktometria behatóbb tanulmányozásával, de most ráleltem ennek a kubai menőcsávónak az első dalára, amelyhez nem volt rest videoklipet készíteni sem. Igen, nem vicc: 2012. május 24-étől már az internetet szennyezi magával! Csak be kell írnod a YouTube videó megosztóra, hogy „Cristofel – Kubai ritmus”, és már hallgathatod is a „dalt”, és ha elég edzett vagy, akkor belekukkanthatsz a klipbe is, ahol természetesen maga az egykori Való Világ sztár teszi az agyát. Ha meghallgatod a számot, tudod, hogy miért mondom, hogy még sohasem éreztél ilyen hosszúnak négy percet.

De a java csak most jön: már kering az interneten egy másik videó, amin Cristofel barátunk magából kikelve üvölt a kamerába. Arra sajnos nem jött rá, hogy attól még a mondatai kuszák és magyartalanok maradnak, hogy torka szakadtából üvölti a baromságait. Ezzel maximum csak annyit érhet el, hogy egy vásári kikiáltó benyomását kelti, és még jobban lejáratja magát. Ja, és csak halkan mondom, van különbség a tetszik szavazat és a nézettség között is. Azért az 1500 tetszik, és 6700 nem tetszik szavazat valamiről nagyon árulkodik.

De ha már a közönségességnél tartunk, akkor ne feledkezzünk meg két szintén egykori villalakóról, VV Zsófiról és VV Béciről (művésznevén: Young G), akik szintén egy sokat mondó, színvonalt erősen tartó számmal próbáltak meg betörni a zeneiparba. Emberkínzásnak tökéletesebb módszert el sem lehet képzelni.

Mészáros Márton

VV Cristofel - Az értelmet ne is keresd...

VV Cristofel – Az értelmet ne is keresd…

Egy hozzászólás to “It’s a Mad, Mad, Mad, Mad World”

  1. comanEro Says:

    Ilxen cikkekre lenne szükség, nem pletykalapokra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: