Mészáros Márton blogja

A Fekete István tollából származó ifjúsági regények több korosztálynak meghatározó irodalmi élményt nyújtottak, igaz a mai fiatalok életében már kevésbé játszanak hangsúlyos szerepet a művei, ennek egyik fő oka az, hogy sajnos egyre kevesebben olvasnak nyomtatott könyveket. Mégis Fekete István hazánk második legolvasottabb szerzője Jókai Mór után, A koppányi aga testamentuma és a Vuk mellett leghíresebb műve pedig mindmáig a Tüskevár.

A Tüskevárból 1967-ben készítettek tévéfilmet, amelyre még ennyi év távlatából is emlékszik az ország lakosságának zöme. A történet, amely Tutajos, vagyis Ladó Gyula és osztálytársa, Bütyök, azaz Pondoray Béla nyarát meséli el, amelyet a Kis-Balaton környéki nádasban töltött Matula bácsi felügyelete alatt, elvarázsolta akkor és most is a közönséget.

A mostani feldolgozásban a szigorú és mogorva Matula bácsi helyett, akit a regény tévéfilmváltozatában a megboldogult Bánhidi László alakított, egy kevésbé szőrös szívű Matulát kapunk Kovács Lajos Jászai Mari-díjas színművész által megformálva.

Az abszolút főszereplők nagyszerűek, Nagy Marcell, aki Kertész Sorstalanság című regényének filmváltozatában alakította a főszereplőt, most is teljesen elfogadható játékkal jön, ami igazán nagy dicsőség az ő korosztályában.

A szereplők listája sokszínű paletta, de Kovács mellett mind eltörpülnek. A Nemzet Színészének, Molnár Piroskának és Haumann Péternek, valamint Hirtlig Istvánnak kisebb szerep jutott, de azokkal, akik nagyobb szerepet kaptak, sem vagyok teljesen megelégedve. A kevésbé elismert művészeink sokkal természetesebbek számomra, mint például Pogány Judit, akit a vásznon nem tudunk megkülönböztetni egy dilettánstól vagy egy parodistától. Rékasi Károly szerepelhetne többet filmekben, de sajnos ő magán viseli a Barátok köztben több mint tíz éve játszott szerepének, Zsoltnak a bélyegét, mindenesetre feleségével, Détár Enikővel közösen filmvászon látni őket kicsit meglepő volt.

Eperjes Károly hajlamos abba a hibába esni, hogy túl modorosan játszik, a Bütyköt alakító Péntek Bálint nevű fiatalember pedig az utóbbi évek legirritálóbb „alakítását” nyújtja. De elvégre miért is várnánk, hogy valaki jól játsszon filmben, amikor Magyarországon nincs hagyománya a film tömeggyártásnak, és a jelenlegi helyzet alapján nem is várható semmiféle fellendülés a közeljövőben.

A filmben látható festői tájak magával ragadóak, a többször visszatérő nagyszerű filmzene emlékezetes marad. Mégis egyfajta hiányérzete támad a nézőnek amiatt, hogy a jól csengő, klasszikus mondatokat átpakolták ebbe a filmbe, valamit próbáltak modernizálni, de mindent összevetve többet ártottak, mint használtak; a végén már maga a néző sincsen tisztában azzal, hogy mikor játszódik a film. A 2012-es Tüskevárban jelenlévő „mai” fiatalság messze van a valóságtól, az Eperjes által megformált István bácsi pedig a pesti forgatagban úgy fest, mintha egy háború idején készült magyar filmből lépett volna ki. Az új Tüskevár egyetlen eredeti ötlete a 16. századi „időutazás”, bár azt teljesen feleslegesnek tartottam.

Azok, akik ezt a filmet látva találkoznak először a Tüskevárral, nem fogják érteni, hogy miért is volt olyan nagy szám annak idején a Tüskevár. Az új feldolgozás éppen a regény varázsát, a fiatal srácok férfivá érését, a kemény munka megtapasztalását, a természet páratlanságának felfedezését és egy teljesen egyedi jellemfejlődést hagyott ki. Ennek ellenére bátran mondhatjuk, hogy a 6-7 év munkája érződik a filmen.

Az igazság az, hogy Fekete István művészetét nehéz hitelesen adaptálni, egyik művét sem tudjuk tökéletesen visszaadni filmvásznon vagy színházban, és ennek nincs más oka, mint az, hogy Fekete István bennünk él.

Mészáros Márton

Kovács Lajos és Nagy Marcell a Tüskevár című film egyik jelenetében

This entry was posted on 2012. október 13. at 23:39 and is filed under Filmkritika. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.