Első alkalommal kicsit elgondolkodtat az alcím: nemzedékünk regénye. Mondom is magamban, persze Vámos Miklós nemzedékéjé, nem az enyém, hiszen szerencsére soha sem kellett a szocializmusban élnem. De ahogy a regény átível egy életen át, rájövök, hogy valahol mégis csak jelen vagyok én is a kötetben.
A regény az 1956-os forradalom utáni nehéz idők egyik olyan „hízótáborába”, ahova hízni küldtek alultáplált gyerekeket, veszi kezdetét. Gyuri, Tibor bácsi, Kobra, Sneci, Malaci, Vica, Lencsibaba és Joli, akik mind tíz év alatti gyerekek, megalapítják a nyolcak társaságát és írásba foglalják a tizenkét pontjukat, amelyet egy életen át megtartanak. Vámos korábbi műveiben olyan sokszor írt már fővárosiakról, hogy ezúttal vidéki szereplőkkel színezte könyvét.
A könyv cselekménye a nyolc gyerek felnőtté válásától halálukig követi életük jelentősebb történéseit, átszőve különös kapcsolatukkal, amely elé mindig gördül akadály, amit át kell tudniuk lépni. Az 1950-es évek és 2026 közötti időintervallumot a szerző szerethető, figyelmünket a kétarcú élet tanulságaira felhívó történetvezetéssel tölti ki, amelyet a szereplők közül mindig más valaki mesél nekünk. A sajátos történetmesélés által még inkább úgy érezheti az olvasó, hogy közelebb kerül a társasághoz, akiről olvas, mondhatni a történet részesévé válik.
A regény erősségei a szereplők, mindegyik karakter nagyszerűen van felépítve, de természetes, hogy ahol ennyi karakter mozgatja a szálakat, semelyiküknek sincs lehetősége nagyobb teret kapni a kibontakozáshoz, mint a többieknek. A szereplők közül egy „kültagot”, Vass Márton sci-fi írót emelném ki, aki a történet végén kap jelentősebb szerepet. Vass Márton lehetne Vámos Miklós névalliterációja, de azok, akik valamelyest ismerik az író életútját, más hasonlóságokat is felfedezhetnek a karakter és a szerző között: Vámos éppolyan „kültagnak” számíthatott pályájának kezdetén a nagy öregek (Örkény és írótársai) között, mint amilyen a műben az írókámnak becézett férfi volt a gyerekkoruktól összekapcsolt nyolcak között.
Az új Vámos Miklós könyvben is van valami, amivel újat mutat az író, de hagyományos stílusjegyeit is megőrizte. A könyvet áthatja a szerző realizmusa és sajátos humora, de érzékelhető benne a sajnálat is, hiszen az 1950-ben született generáció sorsa akár máshogy, sokkal szerencsésebben is alakulhatott volna.
Eleve, VM nevét említve egy kicsit elvarázsolt író jut eszünkbe, mégis egy olyan személy, akinek nagyon erős az igazságszeretete és a becsülete. Kiragadok egy történetet a szövegből, amelyben az egyik szereplő azt veti fel, hogy dobják össze a magyarok és fizessék ki maguk az államadósságot. Ez a mondat legalább olyan érdekes, mint az a sor, amely azt mondja, addig nem lehet tisztességes országról beszélni míg zsidóznak benne. Vámos Miklós stílusához és egyedi jellemábrázolásához befogadó készség kell, de aki egyszer „megnyílik”, garantáltan nem fog csalódni. És ha valaki még mindig értetlenül pislog, hogy tulajdonképpen, hol is jön képbe a szitakötő, akkor ne hezitáljon, jöjjön rá maga a könyv olvasása közben.
Mészáros Márton

Hozzászólás