Éppen itt lenne az ideje, hogy a filmművészetet tanító egyetemek, oktatási intézmények felvegyék tananyaguk közé Oliver Stone legújabb filmjét, a Vadállatok (Savages) című alkotást.
Laguna Beach, Kalifornia. Idilli környezet, maga a földi paradicsom. És persze nem utolsó helyszín ahhoz, hogy Chon és Ben, két legjobb barát egy lány személyében megtalálja álmai nőjét, akit az egyszerűség kedvéért csak O-nak neveznek. A két barát osztozkodni kényszerül a barátnőn, de ez egyáltalán nem jelent gondot nekik, sőt kifejezetten élvezik ennek a különös kapcsolatrendszernek minden előnyét. Marihuána termesztésből és a fűvel való kereskedelemből olyan mérhetetlenül nagy vagyont halmoztak fel a srácok, hogy akár országokat vehetnének belőle. Minden klappol mindaddig míg a mexikói drogkartell vezetője el nem raboltatja O-t, akinek kiszabadításáért a fiúk mindent meg is tesznek. Higgyétek el, tényleg mindent.
Szembetűnő a két férfi karakterének ellentétje: még egyik Afganisztánt megjárt kemény katona, addig barátja inkább spirituális, humanitárius egyéniség. Talán a kettejük közötti különbség bántóbb, mint a szereplők és a táj szépsége, valamint a történet erőszakossága között fellelhető párhuzam. Hiszen ismerjük el, hogy a fiatalok (Taylor Kitsch, Aaron Taylor-Johnson és Blake Lively) nem csak akkor álltak sorba, amikor a szép külsőt osztották, hanem akkor is, amikor színészi képességekről volt szó.
A stílusos filmben még a legapróbb mellékszereplő is kulcsfigura, éppen ezért John Travolta, Salma Hayek és Benico Del Torro is éppolyan fontos, mint az elrabolt O. A mexikói gazember, Lado figuráját Del Torro nagyszerű alakítása és néhány egyedülálló részlet (már az első megjelenése is) teszi félelmetessé. Ebben a kusza történetben még a Travoltához tökéletesen passzoló zsernyáknak is meg vannak a saját motivációi, amely realisztikussá teszi a filmet.
Oliver Stone nem az érzékien szép filmjeiről híres, neki valami más megy jól, az undorító, mély és harcias világ bemutatása. A Vadállatok izgalomtól nyelni nem tudó nézői nem panaszkodhatnak, a tizennyolc karikás besorolásért azt kapják, amit vártak: véres, hardcore jelenetek, kínzás és töménytelen kegyetlenség. Természetes, ha felnőtt nézők is az egyik-másik sokkoló jelenet láttán akaratlanul is a szemük elé kapják a kezüket. De hiába szaporítjuk a szót, nem számít mennyire kaotikus a történet, minden brutalitása ellenére szimpatikus marad az elejétől a végéig.
A film befejezése pedig olyan fricska Stone-tól, amire a legcsavarosabban gondolkodó néző sem számított. Irreleváns jelenetekben nincs hiány a két óra alatt, az egész film úgy pereg le előttünk, mint egy ütemesen hömpölygő sebes vizű folyó. Az ilyen profi, remek szereplőgárdát mozgató filmet feltétlen látni kell.
Mészáros Márton

Vélemény, hozzászólás?