Wanda Jackson méltatlan elfeledése

Wanda Jackson neve méltatlanul alig ismert a magyarok között, pedig ő volt a korai rock and roll egyik legfontosabb alakja. A 75 éves énekesnő korosztályából már rengeteg egykori sztár, legenda jobb létre szenderült, de Wanda nemcsak él, nagyon is jól: aktívan folytatja karrierjét! Minden jel arra mutat, hogy az 1990-es évekbeli szünetét hozza be most, ugyanis 1989 és 2003 között nem jelent meg új lemeze, de az új évezredben – röpke kilenc év alatt – egyből öt is napvilágot látott.

Wanda Jackson – Thunder on the Mountain 

Miután az ügyeletes, ugyanakkor valóban nagyon jó képességű rock-blues tehetség, Jack White a régi sztárból menő ikont faragott a 2011-ben megjelent The Party Ain’t Over című modern nosztalgialemezzel, az énekesnő megint nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban. Az említett albumon tizenegy dal található, maga a lemez pedig felkerült több toplistára. Pedig a felénekelt dalok közül egyik sem új, leszámítva a Thunder on the Mountain című szerzeményt, amelyet Bob Dylan írt és énekelt fel a 2006-os Modern Times című saját albumára. (Érdemes azt is meghallgatni, újkori klasszikus.) Bátran kijelenthetjük, a híresen rekedt hangú Wanda erőteljes feldolgozása és a hozzá készült aranyos videoklip, amelyben Jack White is látható, szinte olyan népszerűvé vált, mint az eredeti, amelyet egy másik érces hang tulajdonosa, Bob Dylan dörmög el.

Wanda Jackson, az ördögi hangú rockabilly-királynő 1937-ben született Oklahoma államban, de alig néhány éves korában a család Kaliforniába költözött a jobb élet reményében. A zenész édesapa hamarosan egy gitárral ajándékozta meg lányát és arra ösztökélte, hogy játsszon. Amikor az énekesnő 11 éves lett, kénytelen volt családjával visszaköltözni szülővárosába, de miután 1956-ban megnyert egy tehetségkutatót, azonnal felfigyeltek rá. Pontosabban, már 54’-ben felfedezték, 17 évesen lemeze jelent meg, ami az év egyik legnagyobb country zenei szenzációjvá vált.

Sokan tudják: a csinos lány 1955-ben nem másnak, mint a rock and roll királyának, Elvis Presleynek volt a barátnője, de valójában csak addig, amíg együtt turnéztak. A kapcsolat végül megszakadt, de Wanda egyre több sikert kezdett elérni. Let’s Have a Party című 1960-ban debütált dala éppolyan klasszikus, mint I Gotta Know, a Fujiyama Mama, a Funnel of Love, a Mean Mean Man, a Right or Wrong, a népszerű számokat még hosszan lehetne sorolni. Jacksonból pillanatok alatt a rockabilly királynője lett (Queen of Rockabilly, ez áll az album- és koncertpromóciós termékein is), harmincegy stúdiólemezzel a háta mögött pedig a szakma is nagy becsben tartja.

A siker az 1960-as évek közepén pártolt el tőle; miután nem tudta meglovagolni a hírnevet, felfedezte magának a kereszténységet és férjével együtt rendszeresen kezdett templomba járni. Az 1970-es években gospel dalokat énekelt, de németnyelvű dalok is kerültek a repertoárba. Azóta számos feldolgozással büszkélkedhet, amelyeket gyakran jobbnak tartanak, mint az eredetit.

Jackson nagyon jó baráti kapcsolatot ápolt Johnny Cash-sel, a legendás énekessel, akinek leánya, Rosanne köszöntötte a színpadon az idős énekesnőt, amikor beavatták a Rock and Roll Hall of Fame hírességek csarnokába. Az énekesnő karaktere megjelent a Cash életét feldolgozó Nyughatatlan (I Walk the Line) című életrajzi filmben is: mi sem bizonyítja jobban, hogy Wanda Jackson Elvis, Johnny Cash, Roy Orbison, Jerry Lee Lewis, Carl Perkins és még sok más előadó mellett ott volt, amikor az igazi rock and roll zene született.

A 2011-es The Party Ain’t Over című visszatérő albumát megannyi kritikus illette dicsérő szavakkal, a lemez pedig felkerült a nagylemezeket (LP) rangsoroló Billboard Hot 200-as listájára, ahol az 58. helyen végzett. Az album más szempontból is mérföldkő, ugyanis az akkor 73 éves énekesnő eltörölte a fennálló rekordot, amelyet Mae West tartott, mint az legidősebb női énekesnő a zenei listákon. Az albumon hallgató Wanda előadásában Amy Winehouse híres dala, a You Know I’m No Good, és a brit énekesnő váratlan halála után Wanda több fórumon is elismerően nyilatkozott néhai pályatársáról és az emlékkoncerten is fellépett.

Legújabb albuma, az Unfinished Business 2012 októberében jött ki. Wanda az albumon visszatér eredeti gyökereihez, a countryhoz és a rockabillyhez, amelynek az eladási mutatók szerint a közönség éppen annyira örül, mint az énekesnő. Egyébként Jackson még mindig turnézik, igaz, Európába már kevesebbszer jön, de az Egyesült Államokban heti rendszerességgel lép fel.

Ha Wanda olyan szerencsés lesz, mint édesanyja, akkor hosszú életre számíthat, ugyanis az énekesnő mamája tavaly 98 éves korában szenderült jobb létre. Majdnem hatvanévnyi folyamatos munka után még bárki élőben hallhatja és láttatja énekelni Wanda Jacksont, az énekesnőt, aki korszakalkotó sztár volt az 1950-es évek zenei életében, és annak ellenére, hogy sokunknak a nagymamája lehetne, képes még mindig megtalálni a hangot minden korosztállyal.

Wanda Jackson amerikai énekesnő az 1950-es években

Wanda Jackson amerikai énekesnő az 1950-es években

A siker nem tartotta meg sokáig, az 1960-as évek közepén elpártolt tőle. Miután nem tudta meglovagolni a hírnevet, felfedezte magának a kereszténységet és férjével együtt rendszeresen kezdett templomba járni. A ’70-es években gospel dalokat énekelt, de német nyelvű nóták is kerültek a repertoárba. Azóta számos feldolgozással büszkélkedhet: közülük akad olyan, amelyet jobbnak tartanak, mint az eredetit.

Jackson jó baráti kapcsolatot ápolt Johnny Cash-sel, a legendás énekessel, akinek leánya, Rosanne köszöntötte a színpadon az idős énekesnőt, amikor beavatták a Rock and Roll Hall of Fame hírességek csarnokába. Az énekesnő karaktere megjelent a Cash életét feldolgozó A nyughatatlan (I Walk the Line) című életrajzi filmben is: Elvis, Johnny Cash, Roy Orbison, Jerry Lee Lewis, Carl Perkins és még sok más előadó mellett ott volt, amikor az igazi rock and roll világra jött.

A 2011-es The Party Ain’t Over című visszatérő albumát megannyi kritikus illette dicsérő szavakkal, a lemez felkerült a nagylemezeket (LP) rangsoroló Billboard Hot 200-as listájára, ahol az 58. helyen végzett. Az album más szempontból is mérföldkő, ugyanis az akkor 73 éves énekesnő eltörölte a fennálló rekordot, amelyet Mae West tartott, a zenei listákra feljutó legidősebb női énekesnőként. Az albumon hallható Wanda Jackson előadásában Amy Winehouse R&B-himnusza, a You Know I’m No Good, ami igencsak különleges feldolgozás. A brit énekesnő váratlan halála után Jackson több fórumon is elismerően nyilatkozott pályatársáról, az emlékkoncerten is fellépett.

Legújabb albuma, az Unfinished Business 2012 októberében jött ki. Wanda az albumon visszatér eredeti gyökereihez, a countryhoz és a rockabillyhez, amelynek az eladási mutatók szerint a közönség éppen annyira örül, mint az énekesnő. Egyébként Jackson még mindig turnézik, igaz, Európába már kevesebbszer jön, de az Egyesült Államokban heti rendszerességgel lép fel.

Ha Wanda Jackson olyan szerencsés lesz, mint édesanyja, akkor hosszú életre számíthat: az énekesnő mamája tavaly, 98 éves korában szenderült jobb létre. Évtizedes munka után még bárki élőben hallhatja énekelni Wanda Jacksont, az énekesnőt, aki korszakalkotó sztár volt az ’50-es évek zenei robbanásában, és annak ellenére, hogy sokunknak a nagymamája lehetne, képes még mindig megtalálni a hangot minden korosztállyal. Ezt hívják nagyon menőnek.

Mészáros Márton

Wanda Jackson amerikai énekesnő Unfinished Business című albuma, amely 2012. október 9-én jelent meg

Wanda Jackson amerikai énekesnő Unfinished Business című albuma, amely 2012. október 9-én jelent meg

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: