Reklámok

A zsidózó képviselő lezártnak tekinti az ügyet

2012. november 27-én egy nappal a nagy port kavart parlamenti felszólalása után tartott sajtótájékoztatót a Képviselői Irodaházban Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, ahol kijelentette, hogy nem mond le. Gyöngyösi úgy fogalmazott, hogy ominózus beszéde miatt “megköveti zsidó honfitársait”, valamint elismerte, hogy félreérthetően fogalmazott, amikor a zsidó származásról beszélt. A politikus ennyivel lezártnak tekinti az ügyet, ezt ő maga mondta. Viszont a társadalom élesen bírálta a kijelentést, több politikus, közéleti személyiség felszólalt ellene, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig a férfi felelősségre vonását kéri.

Az ellenzéki politikus továbbra is fenntartja pártja azon kezdeményezését, hogy a kormánynak feladata lenne nyilvánosságra hozni a magyar-izraeli kettős állampolgársággal rendelkező kormánytagok, országgyűlési képviselők listáját nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, célozva ezzel a november 14. és 21. között zajlott gázai konfliktusokra az izraeliek és a palesztinok között, ami legkevesebb 110 áldozatot követeltek.

Gyöngyösi szerint nem kellene, hogy megütközést keltsen a javaslat, hiszen az adatvédelmi biztos korábban kijelentette, hogy közérdekű nyilvános adat a közszolgálati tisztviselők állampolgársága. Ennek ellenére a Parlamentben tett kijelentését elítélte a kormány, a hivatalos indoklás szerint Orbán Viktor kormánya a legszigorúbban fellép az összes szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen és mindent megtesz azért, hogy ezeket az indulatkeltő hangokat visszaszorítsa. Kövér László házelnök úgy fogalmazott, elutasítja a képviselő minősíthetetlen kijelentését.

Mészáros Márton

Gyöngyösi Márton politikus, a Jobbik frakcióvezető-helyettese

Gyöngyösi Márton politikus, a Jobbik frakcióvezető-helyettese

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: