Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere 2012. december 17-én, hétfőn reggel sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az igazgatói pályázat eredménye szerint Vidnyánszky Attila kárpátaljai rendezőt, a debreceni Csokonai Színház igazgatóját választják a Nemzeti Színház vezetőjének. A jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert öt évre szóló mandátuma jövő év június 30-án jár le.
A pályázatot elbíráló bizottság tagjai között rengeteg olyan művész van, aki kapcsolatban áll a jelenlegi kormánnyal, illetve Vidnyánszky beosztottja a Színházművészeti Bizottság keretein belül. A színházcsinálás a közönségen múlik, majd kiderül, mit szólnak a változáshoz, hiszen tudni kell, hogy több százan fejezték ki Alföldi Róbert iránt a tiszteletüket a közönség tagjaiból egy december elején tartott rendezvényen, a művészek pedig szolidaritási nyilatkozat aláírásával támogatták.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?