Hámori Gabriella két Arany Medál-díjat kapott

2012. december 11-én került sor az Arany Medál-díjak hivatalos díjátadására. A közönségdíjat nyert művészek közül sajnos nem mindenki tudott eljönni az eseményre, viszont Bodrogi Gyula (Életműdíj), Kamarás Iván (Az év színésze) és Vámos Miklós (Az év írója) tiszteletét tette.

Gabival

Hámori Gabriellával, miután átvette az Arany Medál-díjakat a Somerset Teahoue-ban 2012. december 16-án

Hámori Gabriella, akit a szavazók a 2012-es évben a legjobb színésznőnek választottak, egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta a többiekkel azonos időben átvenni a díjat. Megérte várni rá, ugyanis néhány nappal később a budai Somerset Teahouse-ban alkalmunk nyílt egy tartalmas, privát beszélgetésre, amelynek keretében a művésznő átvette az elismerést. Méghozzá mindkettőt. Ez nem csak az olvasó számára cseng érdekesen, maga Gabi sem tudta, hogy három évvel ezelőtt is ő lett a közönség kedvence. 2009-ben is kimagaslóan sokan szavaztak rá, így idén másodjára kapta meg az év színésznőjének járó Arany Medál-díjat a közönség szavazatai alapján.

Először szinte szóhoz sem jutott, majd a meglepettségtől csak annyit tudott mondani, hogy nem érti miért nem tudott a díjazásáról korábban. A színésznő utána megköszönte az elismerést, mint mondta, igazán megbecsüli a közönségdíjakat. Ezúton köszönjük az eredményes munkáját, ragyogó alakításait, és az összes szavazó nevében merem mondani, hogy még sok sikert kívánunk neki!

Mészáros Márton

Hámori Gabriella színésznő kezében az év színésznője elismerésekkel Budán 2012. december 16-án (Fotó: Mészáros Márton)

Hámori Gabriella színésznő kezében az év színésznője elismerésekkel Budán 2012. december 16-án (Fotó: Mészáros Márton)

2 hozzászólás to “Hámori Gabriella két Arany Medál-díjat kapott”

  1. Győri-i. Says:

    Gratulálok neki, nagyszerű!

  2. stranger Says:

    Nekem nem tetszik, olyan mű, túljátszós…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: