Nem csillapodik a diákok dühe

A becslések szerint közel 5-7 ezer ember részvételével tartottak tüntetést a fővárosban 2012. december 19-én, amely a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt vette kezdetét, ahonnan a résztvevők a Margit-hídhoz vonultak. A Téli Rózsás Diákforradalom néven elhíresült tüntetéssorozat ezúttal jelentősen több embert mozgatott meg, mint a legelső, december 10-én tartott demonstráció, amelyet szintén a kormány akkor elfogadott felsőoktatási koncepciója, s azon belül leginkább a keretszámok tervezett csökkentése ellen szerveztek.

A tüntetés hivatalosan akkor ért véget, amikor a diákok közül jópáran rózsát hajítottak a Dunába, azonban akadtak, akik úgy gondolták, hogy a megmozdulást a Lánchídon kellene folytatni. A néhányszáz tüntető a Lánchíd közepén találkozott rendőri felügyelet mellett, ahol rögtönzött hallgatósági fórumot tartottak. A tömeg még este fél kilenckor sem akart oszolni, így a rendőrök kénytelenek voltak felszólítani őket, hogy mivel előre be nem bejelentett tüntetésről van szó, hagyják el a helyszínt.

A megmozduláson a hatóságok előállítottak öt diákot, akik a Lánchíd elfoglalásával megsértették a gyülekezési törvényt. A fiatalok elvitele miatt társaik szabadon bocsátásuk érdekében demonstráltak a V. kerületi kapitányság előtt. Az csak később derült ki, hogy az előállítottakat az IV. kerületi kapitányságra szállították. Másnapra, csütörtökre virradóra a három őrizetbe vettet szabadon engedték, az MTI értesülései szerint közülük az egyik kiskorú.

Az előállítottak közül két fiatalembernél találtak kést, egyiküknél, B. Richárdnál két vágásra, szúrásra alkalmas kést is. Még társaik csak a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt figyelmeztetésben részesültek, addig kettejük ellen rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt feljelentést tesznek.

Mészáros Márton

Ezrek vettek részt a diáktüntetésen Budapesten 2012. december 19-én

Ezrek vettek részt a diáktüntetésen Budapesten 2012. december 19-én

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: