Elhunyt Koroknay Géza

2013. január 2-án, 64 éves korában elhunyt Koroknay Géza magyar színművész, kedvelt szinkronhang. A művész halálát rákos megbetegedés okozta, áll a család által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Koroknay Géza 1948. szeptember 29-én született Budapesten. 1972-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Miskolci Nemzeti Színház szerződtette.

1974 és 1976 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, majd a Pannónia Filmstúdiónál és annak az utódjánál, a Magyar Szinkron és Videó Vállalatnál dolgozott. Koroknay egy tucat tévéfilmben és sorozatban szerepelt, többek között láthattuk a Szomszédokban, az Angyalbőrben, a Kisvárosban, a Pasikban és a Barátok közt két 2012-ben forgatott epizódjában.

A legnépszerűbb hazai szinkronszínésznek tartották, közel hétszáz filmben hallhattuk hangját, de számos reklám és dokumentumfilmben is megszólalt. Nyolc filmben szinkronizálta Clint Eastwoodot, de többször szólalt meg az ő hangján Dan Aykroyd, John Goodman, James Belushi és Tom Wilkinson.

A művész 2009-ben eljegyezte húsz évvel fiatalabb párját, Simon Esztert (Foxy), akivel őrült dolgokra vállalkozott. Az akkor hatvanéves művész két piercinget tetetett a nemi szervére, és a fenekére tetováltatta barátnője becenevét, élettársa pedig szintén intim testékszert és fartetoválást kapott.

Mészáros Márton

Koroknay Géza (1949-2013) színművész, szinkronszínész

Koroknay Géza (1949-2013) színművész, szinkronszínész

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: