Mindig is voltak és lesznek is olyan filmek, amelyek élesen megosztják a társadalmat. Talán némelyik film határozott visszhangot, felháborodást vált ki, más pedig szépen csöndben okoz szakadékot a két tábor között. Szeretni, vagy nem szeretni? Ez itt a kérdés!
Yann Martel kanadai író Pi élete (Life of Pi) című regénye emlékezetes irodalmi alkotás. Tény, hogy a szerző nem fog irodalmi Nobel-díjat kapni a 2001-ben megjelent műért, de ahhoz elég nagyot ütött, hogy több tucat elismerés mellett neki ítéljék a rangos brit irodalmi kitüntetést, a Man Booker-díjat. Ez a firnyákos, okos kis történet magával ragadó olvasmány, ami felkeltette a filmipar érdeklődését is, hiszen ha Ang Lee tajvani származású Oscar-díjas filmrendező nem dolgozta volna fel a könyvet, most nem lenne miről beszélnünk. Viszont a Pi életével foglalkozni nehéz falat.
Azok számára, akik vonakodnak megnézni a filmet a mozikban, illetve azoknak, akik elmentek, de nem nyerte el a tetszésüket a film, érveik hangsúlyozására az egyik legnagyobb kapaszkodójuk maga a történet. Pi életének története. Kétség nem fér hozzá, hihetetlen sztori a 16 éves indiai fiú esete, aki hajótörést szenved a Csendes-óceánon, amikor családjával és állatkertjükkel együtt el akarják hagyni Indiát, majd 227 napot vergődik a nyílt vízen egy mentőcsonkban egy bengáli tigrissel, akit Richard Parkernek neveztek el. A filmnek, ha hiteles szeretett volna maradnia az eredeti történethez, nem a fiú és az oroszlán (hogy érthetőbb legyek: nem az ember és az állat) történetét kellene elmesélnie, hanem Pi és Isten kapcsolatát. A kisfiú, aki egyszerre próbálj keresztény, mohamedán és hindu lenni, a cselekmény előrehaladtával szép lassan eltűnik. A film hiába mutatja be Pi küzdelmeit a hittel, egyáltalán nem istenkeresésről szól, inkább száraz valláskeresést ábrázol.
Viszont dicséretre méltó az említett állat-ember kapcsolat megjelenítése. Szerencsére a Pi életének alkotói nem estek abba a hollywoodi hibába, hogy a kapcsolat érzelmi oldalát hegyezzék ki, netán szentimentálisan, s ez által valószínűtlenül ábrázolják a tigris és a fiú együtt töltött idejét. Az egyik állatkertben játszódó jelenet ki is mondja: a vadon élő állatok valóban vadak, s azok is maradnak. Éppen emiatt vétek lenne azt hinni, hogy mint a mesékben, meglehet szelídíteni egy bengáli tigrist. A film készítőié az érdem, amiért sikerült valami varázslatos módon megalkotniuk kettejük jeleneteit úgy, hogy a valóságban a forgatások során a tigris nem találkozott a Pit alakító fiatal indiai színésszel, Suraj Sharmával. A számítógépen létrehozott képek élethűek, valódi hatásúak és látványosak. James Cameron korszakalkotó Avatar című filmje óta Ang Lee az első, akinek sikerült a 3D-s technikát profi módon kihasználnia. Az a színes, káprázatos világ, ami elénk tárul, tátva hagyja a szájunkat. Az állatkert bemutatása, az indiai tradíciók, a vihar, a húsevő növények és szurikáták által benépesített sziget felfedezése és a bálnával való éjszakai találkozás a tengeren szemet gyönyörködtető látványt nyújt.
A történet szerethető filozófiai szempontból is. Még ha túl határozott és szókimondó mondattal veszi is kezdetét, nem csak általános érvényű, már régóta ismert bölcseleteket hangoztat. Felhívja a figyelmünket, miközben apró és egyre jelentősebb mondatok hagyják el főszereplőnk ajkát. Az üzenete, összetett mondanivalója miatt érdemes megnézni. De senki se várja, hogy a film majd segítségére lesz megérteni a könyvet, egyértelmű értelmezést nem fog nyújtani. Az alkotók vétke, hogy a végén nyitva hagyták az utat – ezáltal megtagadva az egész történet, az elmúlt két óra, a kétszáz nap hitelességét –, és hiába a lehetőség, hogy szívünk-jogunk szerint döntsük mi el, mi volt igaz és mi volt fikció, erősen hatással vannak ítéletünkre az utolsó részben elmondottak. Itt megjegyezném, hogy a film talán hosszadalmasabbra sikerült, mint amennyit az átlag mozinéző képes befogadni.
Összegezve a filmet, csak annyit merek mondani, hogy a Pi élete gyönyörű egyvelege a hibátlan történetmesélésnek és az elképesztő vizuális látványnak. A Pi életére szégyenkezés nélkül mondom, hogy méltó feldolgozása egy meglepetésekkel teli történetnek. Ha megengedik, akkor azzal zárnám kritikámat: minden, ami körülvesz, olyan, amilyennek látni szeretnéd. Annak ellenére, hogy tucatnyi vallás több millió hívet számlál világszerte, nincs több isten, csupán arról van szó, hogy Isten különböző formákban van jelen közöttünk.
Mészáros Márton
Ang Lee a Pi élete (Life of Pi) című filmjének plakátja
Mészáros Márton blogja 
Hozzászólás