Mészáros Márton blogja

Okulva a januárvégi és februári pénztárnyitások során a Nemzeti Színházra zúduló érdeklődők számából, ezúttal úgy gondoltam, ha időben ott leszek az Andrássy úti jegypénztárnál, március 4. az én napom lehet. Most még esélyem van, hogy jegyet váltsak egy 2013-as előadásra, amely az Alföldi Róbert vezette színház „terméke”, mielőtt július elejétől Vidnyánszky Attila, az újonnan kinevezett igazgató le nem veszi a jelenleg repertoáron lévő előadások kilencven százalékát, gondoltam.

A színházrajongók kitartóak és szívósak, ezt tapasztaltam, amikor láttam a híradásokban, hogy alig egy hónapja, mínuszokban és hóban kígyózó sor állt a teátrum Andrássy úti jegyirodája előtt, de igencsak elkerekedett a szemem, amikor ma reggel fél hétkor csak úgy tudtam beállni a sorban, hogy előttem már kilencen voltak. Akadtak közöttük rutinosak, akik horgászszékkel és termosszal várakoztak a három és fél órával (!) későbbi pénztárnyitásra, a sorban legelső hölgy pedig már hat órakor a helyszínen bóklászott, hogy biztosan legyen jegye. Időközben a tömeg egyre csak nőtt, és azt tapasztaltam, hogy az előttem állók száma is érzékelhetően nő. Mint kiderült, ez azért volt lehetséges, mert többen jó magyar virtus szerint „foglalták” a helyet barátaiknak, ismerőseiknek. Amikor – ha nem is közvetlenül – elém beállt a sorban hét velem egykorú gimnazista lány, úgy éreztem, gutaütés kerülget. Nem a vihogásuk és a rám fújódó cigifüst miatt, hanem azért a harminckét jegyért, amiért sorban álltak.

Mögöttem egy lány olvasott nyugodtan, neki volt annyi esze, hogy hozzon magával összecsukható széket. A Színház és Filmművészeti Egyetemre készült, még szép, hogy elkötelezett az ország egyik legjobb színháza iránt, amelynek igazán kreatív és sokszínű rendezőjét most váltják le. Idővel kezdett nekem is monotonná válni az álldogálás; még ha tudtam olvasni, zenét hallgatni, tanulgatni is, mégiscsak kora reggel és mínusz 1-2 Celsius-fok volt. Mindenesetre a furakodást leszámítva, meglepően rendezett és nyugodt volt az egész dolog annak ellenére, hogy nem ártott volna, ha lett volna itt is sorszámos rendszer. Sőt, egy túlélő felszereléssel érkezett férfi még a kis székét is felajánlotta, mert ő a barátaival beszélgetett előrébb. Viszont a hidegben háromnegyed óránál többen nem üldögéltem a széken.

Aztán kisütött a nap, találkoztam nem is egy ismerősömmel a sorban, mire végre tíz órakor kinyílt a pénztár, és beléphettek az első várakozók. Amikor végre „mi” kerültünk sorra, az előttem álló lányok beviharzottak, de hamarosan kezüket rázva, fejüket csóválva jöttek ki. „Elfogyott az összes jegy a Sirályra!” – mondták, majd miután legalább félszáz ember próbálta faggatni őket a részletekért, a biztonsági őr kijött és unott hangján belekiabálta az álmos pesti délelőttbe, hogy „minden jegy elfogyott áprilisra a Sirályra.” Ez aztán a pech! Összesen öt jegyet szeretnék venni, három tetves jegyért állok sorba a Sirályért, s most nem tudom megvenni. Na de mit mondjanak azok a lányok, akik nem három jegyet akartak szerezni? Én magam végül négy óra sorban állás után jutottam be a helységbe, ahol közölte az egyik jegypénztáros hölgy, hogy a Sirályt mindössze tíz perccel pénztárnyitás után elkapkodták, aminek valószínűleg oka az, hogy a Nemzeti Színház épületénél – ott is lehetett jegyet váltani – szintén százak álltak sorba, akik a szó fizikai értelmében tíz órakor berontottak a pénztárba, és az internet előnye, az online jegyrendelés szintén segítette a jegyek azonnali elfogyását.

Feledvén önön csalódottságomat, az a két előadás, amelyre jó helyre sikerült jegyeket szereznem, valamelyest kárpótol. A Színikritikusok legjobb előadásának járó díját is kiérdemlő „Egyszer élünk…” és az egyik legkedvesebb Shakespeare-művem, A velencei kalmár (amelynek bemutatója március 22-én lesz) is jó fogás volt, mert néhány órán belül már azokra a darabokra is alig lehetett jegyet váltani. A Sirályon kívül leginkább Tony Kushner híres darabja, az Angyalok Amerikában április előadásaira fogyott el az összes jegy, és ahogy arról tájékoztattak, jegyüzérek 40 ezer forintért árulják az amúgy 1800 és 4000 forintos árkategória közötti jegyeket a Sirályra. (Ez aztán az üzlet, mert vevő biztos lesz…) Csak azt nem értem, hogy amikor kijöttem a jegypénztárból, az a 120 méteres sor, amely a Thália Színházon túl végződött, mégis mit remélt? Mert mire sorra kerültek, délre már semmire, konkrétan semmire nem tudtak jegyet váltani.

Mészáros Márton

Csehov: Sirály című darabját 2013. január 12-én mutatták be a Nemzeti Színházban

This entry was posted on 2013. március 4. at 16:26 and is filed under Életem, Média. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.