Reklámok

Színház – Furcsa pár

Ha valaki éppen igazi, klasszikus bohózatra vágyik, akkor számára tökéletes kikapcsolódást fog nyújtani a Madách Színház előadása, a Furcsa pár. Nem, nem új előadás, már 1968-ban filmet forgattak belőle, és már a Madáchban is megy már másfél éve, de addig még jegyet lehet rá kapni, biztos vagyok benne, hogy teltházzal fog futni. A siker titka a nagyszerű darabon és a páratlan színészeken kívül minden bizonnyal az lehet, hogy váltott szereposztással játsszák.

A mű két cimboráról szól, akik a sors véletlenjének köszönhetően kénytelenek elviselni a másik társaságát közvetlen lakókörnyezetükben, vagyis egyszerűen fogalmazva együtt élnek. Felix házassága éppen romokba hever, amikor befogadja otthonába kártyapartner-barátja, Oscar Madison, a trehány, szétszórt sportriporter. A legénylakás rendetlensége és barátja nemtörődömsége könnyen kikészíti Felixet, akiről még Oscar sem tudta, amikor segített rajta, hogy rosszabb, mint egy házsártos háziasszony, ha házvezetésről, tisztaságról, ételekről, vagy pénzügyekről van szó. Végül a dolgok már odáig fajulnak, hogy Oscar megelégeli, hogy saját lakásában valaki más dirigáljon neki, és mindenért rászóljon, mintha az anyja lenne. A rendezői furcsaság, vagyis az, hogy egy idő után a főszereplők cserélik szerepüket, páratlan ötlet, de Gálvölgyi János és Szervét Tibor, a két főszereplő kellően sokat tapasztalt már ahhoz, hogy ez ne okozzon gondot nekik.

A Furcsa pár a híres színműíró Neil Simon egyik legragyogóbb munkája, szerintem a Pletkyafészek után a második legnevettetőbb műve. A két címszereplő karaktere egymás szöges ellentéte jobban nem is lehetne: Felix hipochonder és tisztaságmániás, Oscar nemtörődöm és próbálja élvezni a földi örömöket. Még Felix pedánssága hamar kiüt, addig Oscar érző szívét hosszabb ideig próbálja takargatni lazaságával. Legutóbb Gálvölgyit láttam a vagány Oscarként, a befogadott Felix pedig Szervét volt. Számomra ez így éppolyan jó volt, mint fordítva, mindenesetre a házigazda szerepe szerintem egy aprányit könnyebb falat Gálvölgyinek, mint a visszafogott, túlérzékeny Felix megformálásra.

Kétségkívül a legnagyobb örömet a Gálvölgyi-Szervét páros okozza, de bizonyos, hogy a pókeres barátaikat játszó mellékszereplők (Kautzky Armand/Laklóth Aladár, Pusztaszeri Kornél, Szente Vajk, Galbenisz Tomasz) és a két csinos szomszédasszony (Ladinek Judit és Molnár Szilvia) nélkül nem tudnának kiteljesedni. Ez a két órás színpadi őrület egy percig sem nő a fejünkre, az egész bohózat egy harsány nevetés, amikor már azon sem csodálkozunk, ha egy-két nagy poénnál már maga a színész sem bírja megállni hahotázás nélkül.

Mészáros Márton

Gálvölgyi János és Szervét Tibor a Furcsa pár című Neil Simon-bohózatban

Gálvölgyi János és Szervét Tibor a Furcsa pár című Neil Simon-bohózatban

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: