Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot

Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben – jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség egy Phenjanban kiadott nyilatkozatra hivatkozva 2013. március 30-án. A háború kirobbanásához már csak  az ország vezetőjének aláírására van szükség, az említett phenjani közleményt rajta kívül mindenki alá írta; az észak-koreai kormány, a Koreai Munkáspárt és egyéb politikai szervezetek is.

Az észak-koreai KCNA hírügynökség azt írta, „véget ért a se nem béke, se nem háború állapota a Koreai-félszigeten”, majd felidézték, hogy Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára a katonai vezetőkkel tartott csütörtöki tanácskozásán jóváhagyta az amerikai és dél-koreai célpontok elleni csapások terveit. A háromgenerációs diktátor utasította a vezérkart, hogy tegyék meg a műszaki előkészületeket a támadásra az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen.

Martin Nesirky ENSZ-szóvivő azt közölte, hogy a New York-i székhelyű Egyesült Nemzetek Szervezete aggodalommal fogadta Phenjan újabb fenyegetőzését, Dél-Korea pedig újabb provokációnak nevezte a hadiállapot kihirdetését. Barack Obama amerikai elnök alig öt nappal a hadiállapot bevezetése előtt figyelmeztette a diktatórikus országot, hogy lépjen a megbékélés útjára, különben kiváltja a világ haragját. Az amerikai elnök dél-koreai látogatása során, a szöuli Hankuk Egyetemen mondott beszédében szólította fel Észak-Koreát a békére.

Micsisita Narusige, a japán politikatudományi intézet programigazgatója szerint az észak-koreai rakéták nem lennének képesek elérni az Egyesült Államok területét, de a Japán területén lévő amerikai támaszpontokat veszélyeztetnék. A tudós elemzése szerint ha kitörne a tényleges háború, az lényegében a Koreai-félsziget közelében fekvő tengeren zajlana.

Mészáros Márton

Észak-Korea fanatikus hadserege

Észak-Korea fanatikus hadserege

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: