Megerősítették a kenyai választások eredményét

Annak ellenére, hogy az elnökválasztáson alulmaradt Raila Odinga kenyai miniszterelnök új választásokat követelt, a kenyai legfelsőbb bíróság érvényesnek minősítette a március 4-én tartott elnökválasztás eredményeit, és megerősítette, hogy a választást csekély többséggel Uhuru Kenyatta nyerte meg már az első fordulóban – jelentették be 2013. március 30-án. A jelenlegi kormányfő ezután Nairobiban tartott sajtótájékoztatón elfogadta a döntést.

Néhány héttel ezelőtt, közvetlenül a kenyai elnökválasztást követűen a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) közölte, hogy az afrikai ország új elnöke, Kenyatta ellen eljárás indult, mivel a gyanú szerint egy terrorcsoport mozgatójaként közreműködött a 2007-es választások utáni véres zavargások kirobbantásában. Az ICC közleménye szerint Kenyatta elnökként sem részesül mentességben, ha bűnösnek találják. A 2007 decembere és a következő év februárja közötti erőszakos eseménysorozat során mintegy 1500 ember halt meg.

Az új elnök, Uhuru Kenyatta a független Kenya első elnökének, Jomo Kenyattának a fia. 2008 óta miniszterelnök-helyettes.

Mészáros Márton

Uhuru Kenyatta, a kenyai elnökválasztás nyertese

Uhuru Kenyatta, a kenyai elnökválasztás nyertese

2 hozzászólás to “Megerősítették a kenyai választások eredményét”

  1. J. Ward Moorehouse Says:

    Ha megmondod, mit jelent az elnök keresztneve szuahéliül, meghívlak egy sörre.

  2. meszarosmarton Says:

    Hívj! A neve, Uhuru szabadságot jelent szuahéliül.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: