Több mint 121 ezer követője van a legnagyobb internetes közösségi oldalon „Tibi atyának”, annak a fiktív katolikus papnak, akit megalkotói azért hoztak létre saját elmondásuk szerint, hogy görbe tükröt tartson korunk társadalma elé. A kitalált karakter súlyos alkoholizmusban szenved, beteges szexuális hajlamai vannak és mélyen sérti a vallásos embereket, most azonban betelt a pohár Máriakálnok polgármesterénél is, aki felemelte a hangját a jelenség ellen.
Tóásóné Gáspár Emma polgármester rendőrségi feljelentést tett a Tibi atya oldal létrehozói ellen, mivel szerinte azok megsértették a máriakálnokiakat, valamint visszaélnek a falu címerével, jelképeivel – erősítette meg a híreket a máriakálnoki polgármesteri hivatal 2013. május 29-én. A hatóságok nyomozást indítottak az ügyben. Ezt követően az oldal alapítói Humbákfalva néven alapítottak szintén fiktív közösséget, ahol új otthonra lelhet az internetes mém.
„Hivatalból olvasnom kell Tibi atya bejegyzéseit, de egyáltalán nem tudok nevetni rajtuk. Ez a falu régi vallásos hagyományokat őriz, nem illendő ebből gúnyt űzni. Nem szeretnénk Tibi atya sértő vicceiről elhíresülni. Azt kérjük tőle, költözzön el egy kitalált faluba. Tibi atya nemkívánatos személy Máriakálnokon” – nyilatkozta a Győr-Moson-Sopron megyei polgármester-asszony a Blikk napilap szerdai számának.
A Tibit atyaként elhíresült férfi képének megalkotásakor valójában a New York-i Todt Hill papjának, Stephen Valenta atyának a képét használták fel, akit a valóságban szexuális vádak miatt ítéltek el.
Tibi atya „tevékenységét” valóban ártalmasnak ítélem meg, az oldalon közölt ízléstelen viccek nem szórakoztatnak. Számtalan poén forrása alapjában véve sért engem, de nem csak én osztom ezt a nézetet. A Nyugat.hu korábbi cikke szerint naponta közzétett, sokkoló poénjaival „nemhogy súrolja a jó ízlés határát, hanem folyamatosan lábbal tiporja…és netes körökben úgy terjed, mint egy jó influenzajárvány télvíz idején.” Habár találok olyan bejegyzést, amin tudok nevetni, elég borzasztónak találom, hogy megtörténhetnek ilyen szexuális visszaélések egyházi körökben, ezért nem gondolom, hogy helyénvaló ezzel viccelődni, éppúgy, mint magával a vallással, mások halálával, alkoholizmusával (ami egy komoly probléma), vagy rasszista megjegyzésekkel. Az oldalt egyébként az elmúlt időszakban többen jelentették tartalma miatt.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?