Világszerte legalább harmincmilliós masszív rajongótábora van a Metallica amerikai heavy metal együttesnek. Antal Nimród, a Kontroll című film rendezőjének következő munkája, az együttes vancouveri szuperkoncertjéről forgatott koncertfilm lesz. A Metallica Through the Never című egész estés alkotás nem szokványos koncertfilm, a koncert mellett egy mozifilmes szál is kibontakozódik.
A filmet nemcsak rendezte, hanem saját maga is írta Antal. A 39 éves rendező, aki három filmet rendezett Hollywoodban, olyan háttértörténetet álmodott meg, amelyben egy fiatalember, aki az együttes megbízására autózik egy helyszínre, súlyos autóbalesetet szenved, a roncsból kimászva pedig egy utópisztikus világban találja magát. A Metallica koncerten elhangzott dalai mindvégig keresztülszövik a filmet, ezáltal válik egyedivé az alkotás, amelyet háromdimenziós formátumban mutatnak be.
Az együttes internetes oldalán közölt bejegyzés szerint az együttes nagy rajongója Antal Nimród munkásságának, Lars Ulrich, a Metallica dobosa írja: “Nagy rajongója vagyok Antal Nimródnak a Kontroll óta, amit 2004-ben mutattak be Cannes-ban, ahol mindenkit magával ragadott.” A hamarosan bemutatásra kerülő film előzetesét egy hét alatt 310 ezer ember nézte meg 2013. május 29-ig.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?