Legutóbb éppen hat évvel ezelőtt adták ki Magyarországon Salman Rushdie indiai író egyik leghíresebb munkáját, Az éjfél gyermekei című regényt. Az 1987-es, első magyar megjelenés óta még három alkalommal adták ki, de mintegy három-négy éve teljesen eltűnt a könyvesboltok polcairól.
Amikor tavaly novemberben elolvastam a világhírű író memoár-regényét, a Joseph Anton című emlékezetes művét, még jobban fel voltam csigázva, mint előtte, amikor csak édesanyám szavai keltettek érdeklődést bennem a nagyszabású regény iránt. Most már megértettem, hogy miért éjfél gyermekei a címben szereplő újszülöttek, és milyen véres zavargásokat okozott az indiai függetlenség, amely éppen a szerző születésének évében, 1947-ben robbant ki. De legnagyobb bánatomra a könyv továbbra sem volt kapható, éppúgy, mint Rushdie kétségkívül leghíresebb könyve, a Sátáni versek, amiért kimondták a halálos ítéletnek számító fatwát Rushdie ellen, könyveit pedig az ismert világ összes pontján elégették.
Már a tavalyi év végén megmozgattam szinte minden követ, hogy beszerezzem a két könyv közül legalább valamelyiket, de miután a budapesti Alexandra, Libri, Líra, Bookline és számtalan könyvesbolt elutasított, mondván még csak raktáron sincs kötetük. Ezután magával a két kötetet legutóbb kiadó Ulpius-házzal vettem fel a kapcsolatot, de a könyvkiadó illetékesei hosszas keresgélés után közölték, hogy az országban sehol sem kapható már a könyv évek óta, forduljak antikváriumokhoz. Tizennyolc antikváriumban jártam személyesen, eredménytelenül. Több helyen elő is jegyeztettem a könyvet, de fél év sem volt elegendő ahhoz, hogy beszerezhessék. Az interneten találtam egy példányt, de alatta ott volt a felirat: „a termék eladása befejeződött”, egy másik online talál mellett pedig a „nincs megvásárolható példány” szöveg villogott.
Aztán egyszer csak szólt egy ismerős, hogy a Hollán Ernő utcai G’Roby melletti Gasztrofilm könyvkereskedés kirakatában látott egy példányt Az éjfél gyermekeiből. Magam győződhettem meg róla, hogy az első magyarországi példányok egyikéről van szó, amely szerencsére nem saláta állapotban várt rám, csupán lapjai sárgultak meg az elmúlt huszonhat évben. Tehát a pozitív befejezés bekövetkezett, csak várni kellett. De kérdéseim még vannak irodalmi téren, csakhogy két személyeset említsek: miért ilyen nehéz kapni Lator László versesköteteit, és mi értelme volt lefordítani F. Scott Fitzgerald remekművét, A nagy Gatsbyt négy különböző fordítóval? (Lator szerint ennek az első problémám oka, hogy kevés példányban jelentek meg a könyvei, egy könyvkereskedő pedig rá nézve hízelgő kijelentése szerint, aki egyszer Lator-kötetet szerez magának, még él, nem engedi ki kezei közül. A másik kérdésemre pedig valamelyest választ adhat az első fordításban elkövetett hibák, valamint a félrefordítások – de számomra akkor is indokolatlan, hogy ezt követően még másik három fordításban jelent meg a regény.)
Mészáros Márton

Hozzászólás