Huszonötezret adtak el az Orbán-könyvből

Újranyomták Igor Janke lengyel újságíró könyvét, a Hajrá magyarok! című kötetet, amely Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai pályafutásáról szól, erősítette meg a híresztelést a kiadó 2013. július 29-én. Az Orbán-könyvet júniusi megjelenése óta 25 ezer példányban adták el.

A konzervatív lengyel újságíró tollából született nem szabályos életrajz először Lengyelországban jelent meg 2012 végén, Magyarországon pedig 2013. június 6. óta kapható, ugyanis ekkor mutatták be az Ünnepi Könyvhéten. A rendezvény fővárosi helyszínein olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a kint lévő összes kötet elfogyott az első napon, de azóta is megállíthatatlanul halad előre a sikerlisták élén. Jelenleg a Bookline sikerlistáján a kilencedik legjobban fogyó könyv, az Alexandra könyváruház “TOP 100 felnőttkönyvek” listáján pedig a második helyen áll.

A kötetet most újranyomták, a borítón pedig a “túl a 25.000 példányon” felirat szerepel.  A kötet sikert aratott a kritikusok körében is, ugyanis több közép-európai blogger és könyvkritikus dicsérte.

Mészáros Márton

Igor Janke lengyel újságíró Orbán Viktorról szóló Hajrá, magyarok! című könyve (Fotó: Mészáros Márton)

Igor Janke lengyel újságíró Orbán Viktorról szóló Hajrá, magyarok! című könyve (Fotó: Mészáros Márton)

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: