Ha valaki fintorog a mozifilmes szerelmeken, nem kell messzire mennie, éppen a napokban adtak hírt egy olyan párról, akiknek történetét akár a leggiccsesebb hollywoodi romantikus filmek alkotói is megirigyelnék. Les és Helen Brown története több mint megkapó. Biztosak lehetünk benne, őket azért teremtették, hogy egymáséi legyenek.
Helen és Les ugyanazon a napon született, mindketten 1918. december 31-én látták meg a napvilágot. A Huntington Park Középiskolában találkoztak először, és annyira fellobbantották egymásban a szikrát, hogy tizennyolc éves korukban, 1937-ben titokban megszöktek, miután szüleik megpróbálták eltántorítani őket tervüktől. A férfi az amerikai haditengerészet hivatalos fotósa, az asszony pedig ingatlanügynök lett. 1963-ban Long Beachre költöztek. Mindketten mélyen vallásosok voltak, a Jehova Tanúi gyülekezet tagjaként mindenkit ismertek a városban.
Az idő múlásával Helennél gyomorrákot diagnosztizáltak, férjénél pedig Parkinson-kórt állapítottak meg az orvosok. Helen 2013. július 16-án adta vissza lelkét a teremtőnek, Les huszonnégy órán belül követte szerelmét az árnyvilágba. 75 évig éltek példaértékű házasságban, amikor kilencvenöt éves korukban egy nap eltéréssel elhunytak.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?