Douglas Emmy-díjat kapott Liberace-ért

2013. szeptember 22-én a Los Angeles-i Nokia Színházban 65. alkalommal adták át a televíziózás Oscar-díjának nevezett Emmy-díjakat. Az ünnepségen a Totál szívás (Breaking Bread) című produkciót ismerték el a legjobb drámai sorozat kitüntetésével, a Modern család (Modern Family) című sorozat alkotói pedig a legjobb vígjáték sorozat elismerésével térhettek haza.

A 2009 óta nagy sikerrel futó Modern család egy középiskolai kémiatanárról szól, aki kábítószergyártásra adja a fejét, amikor rákot diagnosztizálnak nála. Az ötödik szériáját élő sorozat az elmúlt években már számos kategóriában kapott Emmy-díjat. Azonban a főszerepet alakító Cranston ezúttal nem vehetett át díjat korábban már több alkalommal díjazott játékáért, mert a legjobb drámai színész díját a Híradósok (The Newsroom) című sorozatban nyújtott alakításáért Jeff Daniels vehette át. Az 58 éves művész meglepetten fogadta az eredményhirdetést, majd a díj átvételekor humorosan elmesélte, hogy nem számított az elismerésre, mert legutóbb az amerikai nyugdíjasok szövetsége díjazta, más senki.

A sorozatban nyújtott drámai alakítások női legjobbja Claire Danes lett (Homeland), aki négy év alatt a harmadik Emmyjét gyűjtötte be. A szórakoztató műsorok kategóriájában a Saturday Night Live című produkcióért a legjobb rendezés elismerését Don Roy King vehette át, ezáltal a műsor a televíziózás történetének legtöbb Emmy-díját (negyvenet) elnyerő alkotása lett. 

A minisorozat/tévéfilm kategória legjobbja Steven Soderbergh alkotása, a néhai Liberace életét feldolgozó Túl a csillogáson (Behind The Candellabra) című HBO-film lett. A kategória legjobb férfi színészének odaítélt kitüntetést a címszerepet alakító Michael Douglas kapta a filmben nyújtott alakításáért. Az Oscar-díjas művész a díjat többek között feleségének, Catherine Zeta-Jones szintén Oscar-díjas walesi színésznőnek köszönte meg, akivel jelenleg külön élnek, valamint filmbéli társának, Matt Damonnak. 

Laura Linney (The Big C: Hereafter) a legjobb női főszereplő, a nyolcvanéves Oscar-díjas Ellen Burstyn (Political Animals) a legjobb női mellékszereplő, a legjobb férfi mellékszereplő pedig James Cromwell (American Horror Story: Asylum) lett a minisorozat/tévéfilm kategóriában. Az est házigazdája Neil Patrick Harris, az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother) című sorozat főhőse volt idén is.

Mészáros Márton

Michael Douglas amerikai színész a minisorozat/tévéfilm kategória legjobb férfi színészének odaítélt kitüntetésével az Emmy-díjak 65. átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. szeptember 22-én

Michael Douglas amerikai színész a minisorozat/tévéfilm kategória legjobb férfi színészének odaítélt kitüntetésével az Emmy-díjak 65. átadási ünnepségén Los Angelesben 2013. szeptember 22-én

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: