Nem mindennapi teljesítmény, ha egy magyar film megkapja egy külföldi filmfesztivál fődíját. A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál az egyik legismertebb filmes mustra a világon, innen elhozni a fődíjat, a Kristály Glóbuszt, és az azzal járó milliós jutalmat, igazán pozitív visszajelzés arról, hogy az alkotás valóban megállja a helyét az európai játékfilmek sorában. Szász János filmjének, A nagy füzet című drámának a híre előbb érkezett meg, mint maga a film.
Az 1956-ban Svájcba emigrált Agota Kristof Kossuth-díjas írónő (1935-2011) francia nyelvterületen rendkívül népszerű Trilógia című regényéből készült A nagy füzet című játékfilm az első alkotás, amely az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap finanszírozási rendszerének támogatásával jött létre. A filmalap első támogatottjaként minden bizonnyal különlegesen nagy gonddal törődtek Szász János terveivel, ennek hatásait érezhetjük is a film megtekintésekor.
A nagy füzet a második világháború idején egy ikerpár történetét meséli el, akik vidéken élő nagyanyjukhoz kerülnek, s ott kell megküzdeniük a háború borzalmaival felnőttévállásuk idején. Az anya, aki húsz évig nem látogatta saját édesanyját, úgy hagyja ott gyermekeit, hogy lelkükre köti: soha ne hagyják abba a tanulást, és vészeljék át a háborút. A gyermekeknek nem csak szüleik elvesztésével és a környezetváltással kell megküzdenie, hanem nagyanyjukkal is, akivel most találkoznak először, és aki nemes egyszerűséggel csak “szukafattyaknak” nevezi őket. A filmben szereplő karakterek nevei nem ismertek, a gyerekek csak “Nagyanyának” nevezik az öregasszonyt, és ő sem hívja nevükön unokáit. A regényben egyébként még idő és helymeghatározás sincs, viszont Szász János filmjében az írónő gyermekkorának helyszínén, egy Kőszeg környéki faluban járunk, néhány jelenet erejéig pedig a belvárosban, a cselekmény pedig konkrét időpontokban játszódik.
A szürkés felvételek képesek megteremteni az atmoszférát a világháború nyomasztó légköréhez, az ikreket játszó Gyémánt-testvérek amatőrök, mégis jó választásnak bizonyultak, mind külsejüket, mind a narrációt illetően. Azonban a film, ahogyan a könyv is, valamelyest minimalistának nevezhető. A nagy füzet egyúttal maga a nyomor megtestesülése, két órában ennyi borzalmat ritkán lát a néző még egy alapvetően háborús filmben is. Érdemes tudni, hogy a filmet a premiert követő hétvégén kéteznégyszázan nézték meg a magyar mozikban, ami teljességgel elhanyagolható eredmény, de ennek is meg vannak az okai. Jogos a kérdés, ki akarna egy újabb szenvedéssel teli, háborús magyar drámát nézni a Sorstalanság után? Nyilván, a filmesek helyében én is a közelmúlt tragédiáit (1956-os forradalom, második világháború) hívnám témául ebben a műfajban, de számos más tragédia is érte a magyar népet az elmúlt évszázadok viharában, amelyeknek megfilmesítése talán még ennél a két korszaknál is érdekesebb lehetne.
A nagy füzetben néhány európai színész is szerepet kapott, azonban a náci tisztet alakító dán Ulrich Thomsen hiába kiváló színész (mert nem tagadás, hogy az), mégsem hozza ki magából a maximumot. Mitöbb, akár azt is mondhatnánk, hogy ezt a kis epizódszerepet bármelyik magyar színész el tudta volna játszani, például László Zsolt, aki színpadon, a Mephistóban már megmutatta, hogy milyen német katonai vezető lett volna. A filmben egyébként viszonylag kevés szereplő van: Tóth Orsi, akinek enyveskezű karakterét az oroszok halálra erőszakolják, Derzsi János elhurcolt zsidó cipésze, Andorai Péter pajzán papja, és Kovács Lajos csendőre, aki alaposan elveri a fiúkat, olyannyira kis szerep a cselekményben, hogy meg vagyok győződve róla, hogy nem volt igazán komoly kihívás eljátszani ezeket a karaktereket. Róluk speciel régóta tudjuk, hogy jó színészek, viszont Kiss Diána Magdolna nyugodtan kaphatott volna nagyobb szerepet, és nem csak azért vágytunk volna a hosszabb jelenlétére, mert szép a teste, amelyet nem átall megmutatni is, hanem azért is, mert van benne kellő tehetség ahhoz, hogy a film is felfedezze, miután az elmúlt években már bizonyított a színpadon.
Molnár Piroska, az ikrek nagyanyjaként újra bebizonyítja – ahogyan minden színpadi és filmes munkájában teszi -, hogy milyen nagy színésznő, és mennyire megérdemelt helyen van nála a Nemzet Színésze cím. Arcának minden rezdülése, összes cselekedete nagyszerű, és egyszerűen brillírozik azokban a jelenetekben, ahol unokáit lelkileg, valamint fizikailag bántalmazza, kiváltképpen amikor nagy élvezettel sült csirkét fal a gyerekek előtt, akik elhatározzák, hogy négy napig nem fogyasztanak semmilyen ételt. Végül a fiúk iránta érzett gyűlölete tiszteletté változik, és mi is megkedveljük ezt a nyomorúságos sorsú öreget, akit lánya halála után szélütés sújt. (Molnár Piroska újra eszméletlen ezekben a jelenetekben.)
Végezetül, csak annyit mondanék, hogy hiába A nagy füzet az idei évi hivatalos Oscar-nevezés, hiába kapott elismerő szavakat a külföldi kritikusoktól, közel sem tökéletes film. Az alkotók nem sokat foglalkozhattak a történelemmel, így maradhatott a végleges változatban festett köröm, borotvált hónalj, és fazonra igazított fanszőrzet, de az is meglepő, hogy a két lurkót senki sem terelte az óvóhelyre a bombázás idején, és tágra nyílt szemekkel nézzük, hogy a felrobbant apuka holtteste olyan jó állapotba maradt, hogy fia átsétálhat rajta. És ha már itt vagyunk, egy olyan filmtől, amiben benne van Vajna keze, sokkal hitelesebb és látványosabb robbantásokat vártunk volna, mint amiket kaptunk. A nagy füzet végülis nem egy profi háborús dráma, de egy nagyon emberi, szép történetet mesél el, aminek az üzenete fontos.
Mészáros Márton
A nagy füzet című film plakátja
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?