Százegy évesen újította meg jogosítványát

Egy olasz öregúr százegy évesen újította meg vezetői engedélyét.  Emilio Zumerle történetéről a nemzetközi sajtó is beszámolt 2013. szeptember 26-án.

Emilio Zumerle 1912-ben született, az első világháború végén volt hat éves, aztán a másodikban már maga is harcolt. Viszont csak ötvenöt éves korában szerzett jogosítványt, ugyanis korábban nem engedhette meg magának, hogy autót vásároljon. Első autója egy Fiat Giardinetta volt, a mai napig ezt az 1967-ben vásárolt autóját használja. Emilio orvosai semmi kivetnivalót nem láttak abban, hogy az öregúr továbbra is vezessen. Az öregúr a közelmúltban újította meg jogosítványát.

A Verona melletti Montorióban élő Zumerle úrral a vizsgáztatók még közös fényképet is készítettek, mert még nem volt szerencséjük ilyen idős emberhez, aki ebben a korban újította meg jogosítványát. Olaszországban eddig háromévente kellett megújítani a nyolcvan éven felülieknek a jogosítványát, azonban a most változott rendelet értelmében két évente kell felülvizsgálni az alkalmasságot.

A bácsi egyébként életkorához képest olyan jó állapotban van, hogy rendszeresen pecázik a közeli folyóban, és maga dolgozik a kertjében is. Emilio Zumerle egyedül él, de képes gondoskodni magáról, azt mondja, a titka az étrend és az aktív élet.

A magyarok ebben az életkorban már nem vezetnek

Tudomásunk szerint Magyarországon nincs egyetlen százéves ember sem, aki autót vezetne. Viszont a magyar Tarics Sándor, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, aki néhány napja töltötte be a 100. születésnapját, a mai napig vezet San Francisco környékén Mercedesével, igaz csak rövidebb távokra.

Az idén elhunyt Bula Mihály, Magyarország egyik legidősebb embere 105 éves koráig kerékpározott, és mindaddig nem vonult be idősek otthonába, míg tudott kerékpározni.

Mészáros Márton

Illusztráció

Illusztráció

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: